Képviselőházi napló, 1935. XXI. kötet • 1938. december 7. - 1939. február 23.

Ülésnapok - 1935-365

Az országgyűlés képviselőházának azonban ez mégis csak úgy módosul, hogy csak igen kis százalékban vesznek fel a Ludovika Akadémiákra a magyar parasztság és mun­kásság soraiból kikerülő gyermekeket. Nem tudom, mi ennek az oka, de úgy érzem, hogy megint csak a hadsereg előnyére válnék, a had­sereg érdekeit szolgálná és a magyar népi egy­ség gondolatát vinné előbbre, ha természete­sen elsősorban a rátermettség és alkalmasság szempontját vennénk ugyan tekintetbe, de na­gyobb teret juttatnánk ezeknek az alsóbb réte­gekből jött magyar gyermekeknek, hogy ezek a honvéd tiszti karban érvényesüljenek. A ta­pasztalat ugyanis azt mutatja, hogy egyrészt ezek a magyar parasztgyermekek, kik hon­véd tisztikarba bekerültek, nagyszerűen meg­álltak helyüket, másrészt pedig a polgári élet­ben is azt látjuk, hogy akkor, amikor kissé, vagy jelentős százalékban idegenszerű értelmi­ségünk felfrissítéséről van szó, akkor minden kor az ősi magyar paraszti rétegekhez nyú­lunk le és onnan akarunk felfrissítést hozni a magyar értelmiségi középosztály számára. Azt hiszem, hogy ennek a szempontnak érvényesí­tése a honvéd tisztikarban sem volna hátrá­nyos, hanem feltétlenül előnyös lenne. A törvényjavaslatot, minthogy eljutottunk odáig, hogy a jó Isten megengedte nekünk azt, hogy a független Magyarország egyenjogúsí­tott hadseregének fejlesztéséről tárgyalhatunk, igen boldogan, büszkén és örömmel fogadom el. (Éljenzés a balközépen.) Elnök: A honvédelmi miniszter úr kíván szólani. (Halljuk! Halljuk!) vitéz Bartha Károly honvédelmi miniszter: T. Képviselőház! Elfogódottan állok itt, ami­kor a honvédelemről szóló törvényjavaslatot képviselem. Nemcsak azért, mert az a megtisz­teltetés jutott osztályrészül, hogy első parla­menti felszólalásommal a nemzet egy évszá­zados álmának, az önálló magyar hadseregnek megvalósulását képviselhetem (Éljenzés és taps.), amelynek ebben a javaslatban látom csak igazi beteljesülését, hanem azért is, mert teljesen átérzem ennek a javaslatnak a nem­zet jövője szempontjából szinte felbecsülhetet­len horderejét. A trianoni kényszer hatása alatt megalko­tott és jelenleg is érvényben lévő honvédelmi törvényünk javaslatának indokolása annakide­jén többek között a következő megállapítást tartalmazta (olvassa): »Csak látszólag és for­mailag alkotás az a munka, amely_ a békeszer­ződés rendelkezéseinek megfelelő új véderőtör­vény előkészítésében, meghozatalában áll, va­lójában és lényegileg azonban nem alkotás, ha­nem rombolás ez, amely a magyar állam be­rendezésében oly állapotot dönt meg, amely a ma élő nemzedékeknek a vérébe ment át és amellyel az általános hadkötelezettséget, azt a kapcsot, amely a magyar emberrel a magyar állameszmét talán a legerősebben éreztette, va­gyunk kénytelenek elszakítani.« Ez az aggodalom, — hála a Mindenható­nak — nem teljesedett be. A magyar nép leg­teljesebb áldozatkészsége és önfeláldozó köte­lességteljesítése következtében sikerült hon­védségünket legfőbb hadurunk, a Kormányzó Úr Ő Főméltósága (Hosszantartó, lelkes éljen­jenzés és taps.) magas irányítása mellett a trianoni korlátozások ellenére nemcsak a régi magyar katonai hagyományoknak megfelelő színvonalon fenntartani, hanem főleg néhai vitéz Gömbös Gyula katonaminiszterelnökünk messze előrelátó gondoskodása folytán és tá­mogatásával (Ügy van! Ügy van! jobbfelöl.) olyan mértékben tovább is fejleszteni, hogy 365. ülése 1939 január 2k-én, kedden. 393 az már ma is megállja helyét még európai viszonylatban is (Helyeslés a középen.) és elismerést vívott ki magának, de nemcsak magának, hanem egyúttal a magyar nemzet­nek is, amely nyugodtan bízhatja magát had­serege védelmére már most is. T. ház! A magyar nemzet hazafias áldo­zatkészsége és önieiaiuozó kotelessegKíijesítese egyik gyönyörű megnyilvánuiásanaK voltunk tanúi a legutóbb áteit krízis alatt, amikor a nemzet színe-java tekintet nélkül arra, hogy mely társadalmi rétegekbői származott, egy­szerű hívó szavunkra, minden törvényes kény­szer nélkül sietett a honvédség zasziaja alá, {ügy van! Ügy van! — Kölcsey István: Na­gyon szép volt!) égve a vágytól, hogy a nem­zeti érdekek védelméből kivehesse a részét, bármennyire közismert tények is ezek, nem mulaszthatom el, hogy itt, a nemzet hivatott képviselete előtt megemlékezzem erről, mert úgy érzem, hogy tartozom ezzel az elismerés­sel a magyar nemzetnek önfeláldozó áldozat­készségéért. (Ügy van! Ügy van!) De amikor honvédségünkről beszélek, meg kell emlékeznem a vita során a honvédség iránt megnyilvánult és pedig pártkülönbség nélkül megnyilvánult meleg szeretetről is. (Ügy van! Ugy van!) A honvédségnek ez a megbecsülése az őszinte hála és büszkeség ér­zését váltja ki úgy bennem, honvédség jelen­legi felelős képviselőjében, mint pedig- — mél­tóztassanak erről meggyőződve lenni — a hon­védség minden egyes tagjában. Ügy a magam, mint a honvédség minden egyes tagja nevé­ben köszönöm ezt a meleg elismerést és szere­tetet és biztosítom a nemzetet, hogy a honvéd­ség erre mindig érdemes fog maradni. A hon­védséget izzó nemzeti érzés hatja át s egyet­len célja és vágya, hogy a nemzeti érdekek védelmében ennek az izzó hazafiságnak tanú­jelét is adhassa és a nemzeti érdekek védel­méből kivehesse részét. A honvédségnek ez a magas katonai és erkölcsi értéke csak a tiszti­karnak nemzeti lelkesedéstől hevített, fárad­ságot nem ismerő kütelességteljesítése mellett fejlődhetett ki, amelyet számottevő mértékben támogatott az ugyancsak magas színvonalon álló altisztikar munkássága és a legénységi állomány tagjainak lelkes fegyelmezettsége. Lelkiismeretben kötelességemnek tartom, hogy a^ tisztikarnak, az altisztikarnak és a legény­ségnek ezt a nehéz, önzetlen, lelkes munkás­ságát a nemzet képviselete előtt ugyancsak el­ismerjem. (Ügy van! Ügy van! — Éljenzés és taps.) T. Ház! Visszatérve a törvényjavaslatra, azt hiszem, jogosan állíthatom, hogy a tör­vény megalkotásával a húsz évvel ezelőtti romboló munkával szemben, most igazán al­kotó munkát végzünk (Ügy van! Ügy van!) és sokat szenvedett hazánk boldogabb " jövőjének egyik legfontosabb alappillérét építjük meg. Ha honvédségünk az elmúlt húsz év megkö­töttsége ellenére is mai színvonalára tudott felemelkedni, milyen gyönyörű fejlődési lehe tőségek bontakoznak ki számára a jelen tör­vényjavaslatban biztosítani kért korszerű ala­pokon! Nem. kell a t. Képviselőház előtt bő­vebben fejtegetnem, hogy amit honvédségünk­nek adunk, azt a nemzetnek adjuk (Ügy van! Ügy van!) és hogy a jól felszerelt véderő által nyújtott biztonságérzet és a nemzeti érdekek öntudatos megvédésének lehetősége sokszoro­san megjutalmazza ezeket az áldozatokat. Azt hiszem, felesleges ezt éppen napjaink­« ban bővebben fejtegetnem, hiszen még eleve-

Next

/
Thumbnails
Contents