Képviselőházi napló, 1935. XXI. kötet • 1938. december 7. - 1939. február 23.

Ülésnapok - 1935-365

Az országgyűlés képviselőházának 365. ülése 1939 január 2^-én, kedden. 391 alkalma volt bebizonyítani nagyszerű katonai erényeit és itt hódolat elsősorban azoknak a magyaroknak, akik az ősz folyamán hívás néiJsul, senkinek a parancsára, hazulról megszökve, úgyszólván egy rossz revolverrel mentek a Felvidékre, nem kérdeztek semmit, (Ügy van! Ügy van!) nem kaptak parancsot senkitől, de érezték, hogy nekik a Felvidéken magyar kötelességet keil teljesíteniük s ezt a magyar kötelességet tisztességgel és becsülettel teljesítették is. (Altoldy üela: Igaz! Ügy van!) Hódolat az illavai foglyoknak, akiket borzalmasan megkínoztak, revolverrel és kancsukával kényszerítettek borzalmas módon vallomások megtételére és mégis kemény magyarok maradtak s a magyar hősiességet, bátorságot bármikor újból és mindig készek lesznek megmutatni. Mi büszkék vagyunk arra, hogy ezeknek a magyar rongyosoknak nyolcvan százaléka magyar nemzeti szocialista volt, mert ebből látszik, hogy magyarok, ebből látszik, hogy magukévá tették a militarista szellemű nevelést és ezzel adtak választ | azoknak, akik őket úton-útfélen megrágalmazták. Hódolat, t. Ház, a munkácsi hősöknek. Nem véletlenség az, hogy a munkácsi harcokban aránytalanul nagy volt a tiszti veszteség, mert a bécsi udvari kamara is azt írta a XVII. század végén, hogy minden magyar született katona s a spanyol örökösödési háború idején is azt írták a bécsi kormányszékek a királynak, hogy minden csatában szokatlanul nagy az elesett magyar tisztek száma, mert magyar szokás szerint a tisztek a csapataik előtt rohannak és küzdenek. Hódolat a munkácsi hősöknek és a munkácsi hősök között Rozs József tartalékos zászlós, hungarista testvérünknek, akit az állami és társadalmi rend erőszakos felforgay tásával és nemzetgyalázással vádoltak s aki gépfegyverek kattogásában mondta el védőbeszédet és földi bíró előtt nem felelhetvén a földi bíróság által emelt vádakra, halálával pecsételte meg a maga igazát. Meg vagyunk győződve róla, hogy a Jóisten trónusa előtt a földi bírák által emelt váddal szemben felmentő ítéletet kapott. T. Ház! Méltóztassék megengedni, hogy eme áttekintés után rátérjek magára a törvényjavaslatra és előre is jelezzem, hogy a mi felfogásunk szerint ennek a javaslatnak mentől hamarább törvénnyé kell válnia. A magam részéről tehát tartózkodni szeretnék attól, hogy a részletes vitában felszólaljak és módosításokat nyújtsak be, éppen ezért legyen szabad felhívnom a mélyen tisztelt honvédelmi miniszter úr figyelmét arra a néhány szempontra, melyet az általános vitában szeretnék a törvényjavaslattal kapcsolatban elmondani. T. Ház! Valamennyien emlékszünk rá, hogy a világháború végén milyen borzalmas destrukció folyt, milyen vad hajrával bomlasztottak fel a frontokat, őrölték fel a magyar katona ellenálló erejét. Nem akarom a vitát nyújtani, nem akarom tehát részletesen felsorolni azokat a nagyon szomorú, immár történelmi dokumentumokat, amelyek a destrukciót eklatánsán bizonyítják és amelyekről borzalmas gyűjtemény van a kezemben. Mégis legyen szabad felhívnom a t. Ház figyelmét és emlékeztetnem a Ház igen t. tagjait arra, hogy oz a borzalmas destrukció megvolt és ez bontotta fel a magyar honvédséget 1918 végén. Még húsz év után is szörnyű elolvasni, hogy 1918 március 22-én egy úgynevezett magyar lap, az Az Est ilyeneket írhatott (olvassa): »Az emberek gondolkodása lassacskán önmagától alakulna át és unokáink már csodálkoznának rajta, hogy napjainkban milyen tiszteletben állottak a katonás erények, hogy az volt a hős, aki több embertársát megölte. Szövetkezniök kell az embereknek sajátmaguk ellen, a bennük elő régi barbár erkölcs és bestiális hajlandóság ellen.« T. Ház! Azt hiszem, mindnyájunknak értékelnünk keik hogy mit jelent, amikor hadban álló seregnél a harckészséget, az ütőképességet, a család, a gyermek, a nép és a nemzet védelmét barbár erkölcsnek és bestiális hajlandóságnak nevezheti bárki is. Förtelmes még csak emlékezni is rá, hogy 1918 október 15-én ugyanez a lap, Az Est azt írhatta, hogy (olvassa): »Egyszerre ébrednek, íkelnek, sürgölődnek a népek körüskörül. A cseh tartományoknak és a cseh népnek a lángját már mióta látjuk világítani. A cseh lángolásból, mint az erős vas, úgy jön most ki a cseh állam függetlensége. Mindenek, akik lenni jogosultak, elnyújtózzák kábultságukat, boldogtalanságukat és talpra zökkennek.« Ha ez nem hazaárulás, ha ez nem denunciálás, akkor nem tudom, mit neveznek annak, Förtelem olvasni, amit ugyanez a lap a háború végeztével ír, amikor kijelenti, hogy (olvassa): »Pusztuljon szemünk elöl minden idők legborzalmasabb emléke, az uniformis.« Igen t. honvédelmi miniszter úr, ezek a lapok ma is itt vannak, ma is egy idegen szellemiséget lehellnek magukból és minden okom megvan annak feltételezésére, hogy ezek a lapok ma sem rettennének vissza attól, hogy hasonló körülmények között a harcban álló magyar honvédséget hasonló szavakkal, hasonló förtelmekkel illessék. (Gr. Károlyi Viktor: Nem is kétséges!) Éppen ezért, amikor mi honvédségünk pozitív fölszereléséről, honvédelmi készségünk felfokozásáról beszélünk, nagyon szeretném, ha a honvédelmi miniszter úr ó' nagyméltósága megfontolás tárgyává tenné, hogy nem kellene-e intézményesen gondoskodni ebben a honvédelmi törvényjavaslatban arról, hogy ez a szellem a honvédkaszárnyák közelébe se férkőzhessek. Mert ha mi a magyar honvédséget ennek a destrukciónak még egyszer ki fogjuk tenni, akkor mi itt a törvényhozás házában bármit megszavazhatunk, a magyar nemzet a honvédségét bármennyire szeretneti, azért bármilyen áldozatot hozhat, a legválságosabb és legkritikusabb pillanatokban ez a honvédség a maga ütőképességét megint el fogja veszíteni, és megint sírhatunk akkor, hogy könnyelműek voltunk, mert idegen és bomlasztó szellemet hagytunk a kaszárnyák körében settenkedni. Tudom, t. Ház, hogy erre az lehet a válasz, hogy erről a sajtótörvények és egyéb törvények fognak majd intézkedni. Én a magam részéről bátor vagyok a honvédelmi miniszter úr figyelmét arra a szempontra felhívni, hogy nem volna-e célszerű ezt a szellemet nemcsak a sajtóban, hanem egyébként is távol tartani a hadseregtől és a honvédelmi törvényjavaslatot olyanféleképpen módosíatni, vagy kibővíteni, hogy ugyanez a szellem sem a tartalékos tiszteken, sem az altiszteken keresztül ne érvényesülhessen. A magyar hadsereg végre legyen magyar hadsereg, legyen a magyarság hadserege s a hadsereg minden egyes tagjában az évezredes, ősi magyar katonai szellem 61*