Képviselőházi napló, 1935. XXI. kötet • 1938. december 7. - 1939. február 23.

Ülésnapok - 1935-364

S80 Àz országgyűlés képviselőházának 36A. ülése 1939 január 2Ö-án, pénteken. dolgok ezek sokak előtt, de mégis azt mondom, hogy a magyar lélekből igen-igen sok eltűnnék, ha a tradíciókhoz nem maradnánk hívek. T. Ház! A lengyel királyok 1329-től kezdve a koronázás előtt mindig elzarándokoltak Szent Szaniszló sírjához és az éjszakát Szent Szaniszló koporsója felett imádkozva töltötték. Imádkoztak magukért, imádkoztak nemzetükért, imádkoztak hazájukért. Több századon keresztül tartott ez a tradíció. A szabadkőműves Poniatowszky szakított vele és Poniatowszky kezén pusztult el és tűnt el Lengyelország szabadsága. Ne játsszunk a tradíciókkal, illetőleg másként mondom: szeressük a tradíciókat. Nagyon kérem a miniszter urat, valósítsa meg ezt a gondolatot; nem hiszem, hogy lenne ennek a gondolatnak ellensége bárhol az országban. Szent a magyar címer, mindenkinek szent, fáj, hogy összetörött a magyar címer és minden imádságunk, minden álmunk az, hogy a magyar címer megint tökéletes legyen, de ha a hadilobogóknak, az ezredzászlóknak másik oldalára a tradíció szelleme szerint beállítanánlí egy képet, nem hiszem, hogy bárkinek ez ellen kifogása lenne. (Ügy van! Ugy van! a jobb- és a baloldalon. — vitéz Bartha Károly honvédelmi miniszter: Ügy is van!) A törvényben nincs. Shvoy Kálmán, a hivatásos katona, a kiváló katona tegnap komoly intelmeket mondott a hadsereg politizálása ellen. Nem akarok erről bővebben beszélni, csak egy dolgot szeretnék mondani. Különösen a tisztikart nagyon kérem, vigyázzon e tekintetben magatartására, mert amit a tiszt urak a kaszárnyákban egymás között beszélnek s amit a legénységgel beszélnek a szigorú szolgálati kötelezettség határain túl, az megmarad a legénység lelkében. A háborúban leginkább tapasztaltam, hogy a.tiszteknek a legénységre milyen elpusztíthatatlan, örökre megmaradó hatásuk van. Az én plébániám népfelkelőit egy népfelkelő százados vezette a háborúba. Az a népfelkelő százados a magyar parlament tagja, érdemes jegyzője volt. Amikor a háborúból megjöttek az én Öreg népfelkelőim, áldva magasztalták ezt az embert, a volt képviselőt, az ő volt tisztjüket és zászlóaljparancsnokukat. Miért? Azért, mert mint jóságos atya beszélt velük és míg a többi zászlóaljban nem törődtek a legénységgel, a felnőtt családapákkal, úgyhogy bizony, sajnos, igen szomorú tünetek fordultak elő, amikor 400—500 emberből vasárnap alig tudtak épen, egészségesen 30-at előállítani. Vermes Zoltán zászlóaljából épen, egészségesen tért vissza minden öreg népfelkelő. Mondom, azért, mert ő maga mint atya törődött, foglalkozott velük. Amit a tisztek a kaszárnyákban egymással beszélnek, amit a legénységnek mondanak, ami irányeszméket ott hangoztatnak, az maradandó a fiatalság lelkében. De jaj, ha politizálni kez; denek. A francia hadsereget ilyen okból óriási veszedelem fenyegette; szerencse, hogy akadt néhány tábornok, aki kiseprűzte onnan a szabadkőműves szellemet. Amikor magát a tisztikart vették ellenőrzés alá s amikor a. tisztikart szervezték be a szabadkőműves páholyokba, akkor valósággal alá volt aknázva az egész franöia hadsereg akcióképessége. Nem szabad belevinni a politikát a kaszárnyákba. (Ügy van! Ügy van!) A múltkor mond tám egy fiatal hadnagynak: Édes barátom, gondoltál-e arra, hogy amikor téged felvettek a Ludovikára, hány szülő ment el ugyanakokr szomorú arccal a Ludovika kapujától és hány szegény gyerek ment akkor szomorodott szívvel haza, azért, mert nem ölthette magára az uniformist. Hálával eltelve hordjátok ezt az uniformist! Drága a nemzetnek ez az uniformis, mert hiszen egy hadnagy fizetése majdnem eléri egy kisebb község egész évi egyenes állami adójának összegét. Értse meg mindenki a hadseregben, a tisztikarnak minden egyes tagja, milyen szent felelősséggel tartozik azért a kivételes helyzetért, amelyben a nemzet osztatlan tisztelete övezi és veszi körül mindegyiket. (Ügy van! Ügy van!) Ezt a katonai szellemet, amelyben a fiatalságot neveljük, ezt a töretlen katonai lelkületet, amelynek otthont kell hogy nyújtson minden magyar kaszárnya, szeretnők ezzel a javaslattal megvalósítani s ha ez így lesz, akkor azt hiszem, valóra válik az, amit VIII. Urbán pápa írt Zrínyi Miklósnak egy ajándékba adott könyvének címlapjára: »Fortes creantur íortibus et bonis« — magyarul: »Csak sast nemzenek a sasoJE«. (Élénk éljenzés, helyeslés és taps. — A szónokot tömegesen üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik? Csikvándi Ernő jegyző: JLázár Andor! Elnök: Lázár Andor képviselő urat illeti a szó. Lázár Andor: T. Képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) Azt hiszem, mindnyájan rendkívül jóleső érzéssel hallottuk Huszár Mihály t. képviselőtársunk szavait, aki foglalkozásának, hivatásának megfelelően a lelki felkészültségről beszélt és aláhúzottan hangsúlyozta, hogy egy ország honvédelme szempontjából a lelki felkészültségnek milyen nagy szerepe van. Teljes mértékben aláírom azt, amit mondott, mert a lelki felkészültség, a kötelességtudás lehet csak az alapja minden nagy cselekedetnek és a honvédelem, amely a legmagasabb fokig menő cselekedeteket kívánja meg az egyes honpolgároktól, ezt a lelki felkészültséget, amely a kötelességtudást eredményezi, sohasem nélkülözheti. Amikor a honvédelmi javaslathoz hozzászólok, ne méltóztassanak rossznéven venni, ha bizonyos szubjektív érzelmek is elfognak; hiszen majd egy évtizeddel ezelőtt Gömbös Gyula baráti hívására kezdtem foglalkozni, először mint a honvédelmi minisztérium jogi és gazdasági tanácsadója, később pedig mint államtitkár a honvédelem ügyeivel. Tanuja voltam annak a nagy lelkesedésnek, annak az óriási ügyszeretetnek, amellyel Gömbös Gyula a magyar honvédség fejlesztéséhez hozzálátott, és mindig, egész életemben büszke leszek arra, hogy habár nagyon kevés, de mégis némi részem volt abban, hogy ezt a honvédséget a mai fejlesztési irányba tudtuk terelni. Ezt a nemzetet sohasem védte más, ennek a nemzetnek mindig magát kellett s a történelmi tanúságot tesz arról, hogy ez a nemzet sokszor másokat is védett. Igen t. Képviselőház! Ha átgondoljuk, micsoda küzdelmeken ment keresztül a magyar és mennyire önmagára volt hagyatva, akkor igazat kell adnunk a költőnek, akinek a szavai itt a parlament szomszédságában a Kossuth-szoborra vannak felírva: »A Kárpátoktól az Aldunáig egy bősz üvöltés, egy vad zivatar; szétszórt hajával, véres homlokával áll a viharban maga a magyar.« Petőfinek ezek a szavai örökké igazak a magyar sorsra, és a jövőt is nekünk úgy kell előkészítenünk, hogy ami a múltban igaz volt, — ez talán fátumnnk — à jövőben is igaz legyen.