Képviselőházi napló, 1935. XXI. kötet • 1938. december 7. - 1939. február 23.

Ülésnapok - 1935-364

Az országgyűlés képviselőházának 36U. »éget lát, akkor saját magának kell azonnal gondoskodnia megfelelő fegyelmi eszközökkel annak a megszűnéséről. Nincsen tehát semmiféle jellegzetessége, amelynél fogva a tisztviselő fogalomhoz, az íróasztalhoz és az ezzel összekötött egyéb attribútumokhoz közel állana. Tisztelettel kérem tehát a miniszter urat, legyen szíves ezt a kérdést megvizsgálni. Azt hiszem, összes repülőtiszt-bajtársaimnak véleményét fejezem ki akkor, amikor arra kérem, hogy ezt a tiszt viselőállományt legyen „szíves repülő műszaki tiszti állománnyá minősíteni mind az elnevezés, mind pedig a tiszti állással összekötött más egyéb előnyök tekintetében. Mélyen t. Ház! Ez a törvényjavaslat a mi hadseregünkre rendkívül nehéz és felelősségteljes feladatot fog hárítani. Ez a feladat azt jelenti, hogy húsz esztendő hátrányait, húsz esztendőnek jórészt hibánkon kívüli késedelmét rövidesen, hónapok alatt kell hehozni. Biztos vagyok abban, hogy a magyar honvédség ennek a feladatának minden tekintetben meg tud és meg fog felelni. Ennek a magyar honvédségnek egy vezérgondolata van, ennek a magyar honvédségnek tradíciójában megvan az a parancs, amelyet követnie kell, amely parancs akként szól, hogy a magyarság szupremaciáját ezen a területen, az ezer év óta uralt területen minden körülmények között, minden nehézség ellenére, korszerű eszközökkel biztosítsa. Ennek a parancsnak a magyar hadsereg minden erejével igyek szik is eleget tenni. Mi hálásak vagyunk azért, hogy a miniszter úr ezt a javaslatot ilyen formában idehozta és kifejezhetem azt, hogy a magunk részéről a legnagyobb áldozatkészséggel mindenkor rendelkezésre állunk, hogy azt a célt, amelyet ez a törvényjavaslat maga elé tűzött, megvalósíthassuk. A javaslatot elfogadom. (Helyeslés és taps a jobboldalon és a középen. — A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik? Szeder János jegyző: Huszár Mihály! Elnök: Huszár Mihály képviselő urat illeti a szó. Huszár Mihály: T. Ház! Az előttem szólott képviselő úr neve teljesen össze van forrva a magyar repülőüggyel. (Ügy van! Ügy van!) Azt hiszem, az egész Ház elismeréssel és köszönettel tartozik a képviselő úrnak, akinek érdeme az, hogy óriási agitáció jávai ébrentartja ezt a kérdést. (Ügy van! Ügy van!) Amit a képviselő úr beszéde elején mondott, hogy a háborúban mindennél fontosabb az ipari felkészültség, ezt teljes egészében aláírja mindenki, azonban engedjen meg, ha azt mondom, hogy az ipari felkészültségnél mégis sokkal fontosabbnak tartom a lelki felkészültséget. Mivel az előttünk fekvő törvényjavaslat úgyszólván a rövidnadrágos, pici gyermekek hez is hozzányúl és a nemzet védelmének soraiba állítja az embereket egészen a 60 esztendős korig, azt hiszem, ebben a törvényjavaslatban nemcsak az van meg, hogy a legszükségesebb hadifelkészültség álljon a nemzet rendelkezésére, hanem kodifikálva van ebben az is, hogy a nemzet lelkileg is fel legyen készülve, hiszen a magyarnak minden száz esztendőben ez a sorsa. Ha én most ehhez a törvényjavaslathoz terjedelmesebben hozzászólni akarnék, azt hiszem, a ' legokosabban azt tenném, ha az előttem fekvő könyvet, Zrínyinek a »Török áfium ellen ülése 1939 január 20-án, pénteken. 377 való orvosság« című munkáját, amelynek mottója, »Sors bona, nihil aliud«, elejétől végigfelolvasnám, mert szakszerűbb beszédet az előttünk fekvő törvényjavaslathoz, mint a XVII. század nagy Széchenyije, Csáktornya ura, Szigetvár hősének dédunokája, Zrínyi Miklós maga mondott, nem mondhatunk 1939-ben sem a magyar parlamentben. A nagy Zrínyi állapítja meg a XVII. században, hogy a magyar nemzet jóbárátokat, akik végszükségben segítségére sietnének, nem talál az egész világon. Felsorolja az egyes államokat, elmondja, hová néz a magyar, kiben remél: keresi a németet, keresi a Balkánt, keresi — amint ő mondja — a francust, az anglust és azt mondja, hiába, mindegyik el van foglalva a maga dolgával, mindegyik a maga dolgával törődik, a magyarral e világon az Úristenen kívül nem törődik senki sem. Azt kérdi: mi kell a magyarnak, ha ezeréves életét itt folytatni akarja? Szó szerint azt mondja: »Semmi más, fegyver, fegyver, fegyver kévántatik és jó vitézi rezolueió«. Sürgeti már a XVII. században akkor, amikor úgyszólván egyedül viaskodik a déli végéken, amikor megfogják kezét B.écsből, amikor itthon az országban visszavonás van és ő reményét mégsem veszti el. Ez a geniális ember, ez a kiváló hazafi egymaga viaskodik és közben tanul, közben hadsereget szervez és azt mondja a magyar nemzetnek, hogy ébredjen annak tudatára, hogy először is ármádia kell s az ármadiaban diszciplína kell. A nemzetet pedig felszólítja arra, hogy hagyjon fel minden eifralkodassal, minden mulatozással és minden anyagi erejét fordítsa a felállítanló hadsereg szükségleteinek kielégítésére. Azt is mondja, hogy ha sikerül neki ezt a gondolatát, ezt az ideáját megvalósítania, akkor »sors bona, nihil aliud« és a magyar győzni fog. Mi itt Budavárában szobrot állítottunk Ince papának. Ha a szerencsétlen halál Zrínyit el nem szólítja és ha a bizalmatlanság le nem fogja kezét, akkor nem 1686-ban, hanem már korábban felszabadult volna Budavára a török alól és akkor Ince pápa szobrán kívül ott állna bizonyára Zrínyi Miklós szobra is. Amikor a múlt nagyjainak írásait olvassuk, megvigasztalódunk és büszkék vagyunk arra, hogy a magyar katonanemzet és mert katonanemzet vagyunk és mert sorsunk úgy hozta magával, hogy ezer esztendőn keresztül a kardot kezünkből soha ki nem ejtettük és ha ki is ütötték kezünkből, ha az el is törött, lelkünk soha nem törött el. Ha eltörött is a puskánk, beszögezték az ágyukat, de a magyar lélekből a katonai szellemet nem irtotta ki senki és mert ennek a szellemnek vagyunk hívei és mert ebben valamennyien együtt vagyunk, szinte úgy simogatom ezt a törvényjavaslatot, mintha bölcső volna, amelyben a magyar nemzetnek a jövője alszik, pihen, mintha föld volna, amelybe belevetik ősszel a magot és amely tavasszal megtermi a mindennapi kenyeret. (Taps.) Képviselőtársain az ipari felkészültségről beszélt, én a lelki felkészültségről beszélek és ezért örvendek annak, hogy ide a honvédéi mi javaslatba foglalták bele magát a leventeügyet is. Amikor a leventeügy az 1921:LIII. tc.-bon itt először megjelent, a legmelegebb szeretettel üdvözöltük valamennyien, akik a nevelés ügyével foglalkozunk, akik az ifjúságot szeretjük és akik az ifjúságnak magyar szellemben való nevelése érdekében soha semmi áldozattól viszsza nem riadtunk. Nagyon Örvendek annak,