Képviselőházi napló, 1935. XXI. kötet • 1938. december 7. - 1939. február 23.

Ülésnapok - 1935-364

378 Az országgyűlés képviselőházának 364-, amikor itt az indokolásban azt látom mindjárt a kezdetén, hogy a leventeügyben a nemzeti hadseregnek sorsát intéző körök a leventekor­ban lévő embereknek nemcsak testi kiképzésé; ről, hanem lelki kiképzéséről is gondoskodni kívánnak. A lelki kiképzést ón szinte sokkal fontosabbnak tartom, mint a testi nevelést ma­gát. Miért? Hiszen vannak féligazságok, ame­lyek sok embert megtévesztenek. Féligazság például az, amikor azt hangoztatják minden­felé: mens sana in corpore sano! Elcsapták az elejét ennek a mondásnak, mert Juvenalis, akitől származik ez a mondás, nem azt mondta: »ép testben ép lélek«, hanem azt mondta: »orah­dum, ut sit mens sana in corpore sano«. Imád­kozzunk, tehát törekedjünk arra, hogy az ép testben ép lélek is legyen. Az ép test nem je­lenti okvetlenül az ép lelket is. Hiszen látom, hogy valósággal szenvedéllyel űzi a fiatalság a sportot és látom, hogy vasárnap délutánon­ként a sportpályákon milyen élő, eleven élet van. Szinte úgy látom, hogy egészen új ember­típus és emberideál alakul ki lassacskán, a sportember, a rekordember. Hát én nem tudom szabad-e ennek egészen örvendeni, mert ami­kor az egyik oldalon ezt látom, mit látok a másik oldalon? Látom a kiskorúak bíróságát és itt ebben a tekintetben nagyon szomorú ada­tok állnak rendelkezésünkre. A helyzet, hála Istennek, javulóban van. Szedán után Német­országban a kriminalisztika grafikonja óriásit emelkedett a magasba, pedig Németország győztes háborút fejezett be. Mi elveszítettük a háborút, anyagi nyomorúság szakadt reánk, de ennek ellenére is, ha megnéztük a kriminaliz­mus grafikonját, nem kellett restelkednünk, szégyenkeznünk a felnőttek bűnözését illetőleg. Annál szomorúbb volt azonban éppen az, amit a háború alatt és a háború után közvetlenül láttunk és tapasztaltunk a kiskorúaknál, hi­szen csak a kiskorúak bírósága előtt egyedül Budapesten több kiskorú bűnöző fordult r meg, mint a hatalmas nagy Londonban és más 17 legnagyobb angol városban együttvéve. Ez borzasztó szomorú dolog és éppen ezért a fiatal­sággal, a városi fiatalsággal éppúgy, mint a falusi fiatalsággal a leventeintézmény kereté­ben nemcsak testileg, hanem lelkileg is feltét­lenül foglalkozni kell. (Ügy van! jobboldalon.) Örömmel üdvözlöm a javaslatnak azt a bölcs intézkedését, amelynek értelmében a kis­korúak csoportjánál az igen t, honvédelmi mi­niszter úr feltétlenül reflektál a pedagógusok, a különféle iskolák tanítótestületének közre­működésére. Egészen őszintén megvallva, szo­morúsággal láttam eddig, hogy azt a fiatal gyermeket, amikor 12 éves korában kivették az iskola gondviselése és ellenőrzése alól, rá­bízták egy egyébként snejdig altisztre, egy egyszerű altisztre, kicsaptak a sportpályákra, de a lelkével, lelki kifinomításával, lelkének hazafias érzésével rendszeres nevelésével vajmi keveset törődtek. Éppen ezért kérem az igen t. honvédelmi miniszter urat, hogy ezekkel a leg­fiatalabb korcsoportokkal a legkényesebben, ele a legnagyobb szeretettei és gyengédséggel bánjék. Én nem tudom, hogy technikailag ho­gyan lesz végrehajtható a törvény intézkedése, mert hiszen az egész tanulóifjúság 12 eszten­dős korától kezdve teljesen a leventeintézmény keretébe utaltatik át, nem tudom, hogy ezt technikailag miként lehet keresztülvinni, de kérdés, sikerül-e ez városon éppen úgy, mint falun, hiszen a falusi gyermek nem is 12 éves korában, hanem már 10 éves korában kényte­len a maga mindennapi kenyerét megkeresni. ülése 1939 január 20-án, pénteken. Hála Istennek, még nem mindenütt van egyke, vannak sokgyermekes helyek, de sok helyen már 10 éves korukban kora tavasztól a mezőn kere­sik meg a gyerekek kenyerüket és késő őszig, egészen az őszi betakarításig dolgoznak azok a kicsi emberek. Hogyan lehet az ilyen gyer­mekeket az iskolából kivenni és a levente­intézmény sorába átvinni, ezt nem tudom meg­érteni' és nem tudom, hogyan lesz ez keresztül­vihető. Azután itt vannak a középiskolák növendé­kei. A középiskolákban mind nagyobb és na­gyobb gondot fordítanak a testnevelésre, két órán át rendszeresen tornásznak, egy órán át katonai gyakorlatokkal foglalkoznak, sőt már az elemi iskolában és a középiskolák alsóbb fokozataiban is katonai kiképzést irányoz elő és tesz kötelezővé ez a javaslat. Ezután heti négy óráról lesz szó, amint ezt a törvény elő­írja, vagy talán kevesebbel is megelégszik a leventeintézmény? De kérdem, hogyan lehet ezt az iskola rendjébe beilleszteni, főként ha a tanoncifjúságot veszem. A tanoncifjúságnak heti öt órát kell eltöltenie iskolájában, a le­venteintézmény további négy órát jelent és ezt mind nappal kell nekik elvégezniök. Valóság­gal úgy látom, mintha az a fiatal fiú 12 éves korától 15 éves koráig majdnem amolyan Gut­mann-nadrág volna, amelyet jobbra is, balra is ráncigálnak. Hogy miképpen lehet ennek ele­get tenni, azt én nem tudom és éppen azért mutatok rá, hogy talán még most sem késő vagy legalább is a végrehajtási utasításban lehetne gondoskodni arról, hogy ezeket a fiata­lokat, ezeket a tanköteles gyermekeket, leg­alább azokat, akik még a mindennapi vagy esetleg az ismétlőiskola növendékei, a levente­intézmény mellett, annak ellenőrzése mellett teljesen bízzák rá az iskolák oktató személy­zetére (Helyeslés a középen.) és helyezzék tel­jesen ezeknek fegyelmi hatósága és ellenőrzése alá is. Mert uraim, most megtörténik az, hogy egy 12 esztendős gyermek, amikor eljön az ismétlő vagy továbbképző iskolába, a tanítók fegyelme alatt áll, tanítóját megismeri, úgy viselkedik, ahogyan hat esztendőn keresztül viselkedett az iskolában elöljáróságával szemben, de gyakor­lati tapasztalatom azonban sajnos az is, hogy amikor odaáll ugyanabban az iskolában levente­oktatásra, a tanítóját nem ismeri meg. (Ügy van! Ügy van! a középen.) Amikor 12 esztendős kora után mint levente bejön az iskolába, an­nak a gyermeknek mintha egészen más lelke \ T olna, a tömeghatás alatt teljesen megváltozik, Ezért roppant helytelen dolog azt a 12-—15 esztendős gyermeket a pubertás korában oda­csapni a felnőttebb gyermekek közé, nagyon helytelen dolog odaállítani azt a fiatal gyer­meket egy olyan altiszt elé, — akármilyen ki­váló legyen is az a katonai gyakorlatok beta­nításában - akinek a pedagógia gyengédebb dolgai iránt még sincsen érzéke. Igen t. mi­niszter úr, én tudom azt, hogy a kaszárnyák hangja megí'inomult, tudom azt, hogy valami­képpen más ott a szellem, mint valamikor volt, (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) azonban még mindig azt látom és tapasztalom kint azokon a leventegyakorlótereken, ha véletlenül arra visz az utam, hogy imitt-amott bizony nagyon cifrán emlegetik az Üristent minden szentjei­vel együtt. (Derültség.) Könyörgöm alássan, fiatal gyermekek között ennek nem volna sza­bad megtörténnie. A magyar, úgy-e, híres a káromkodásáról és vicclapokat lehetne megtöl­teni azzal, ha sajnos, olyan szomorú nem volna,

Next

/
Thumbnails
Contents