Képviselőházi napló, 1935. XXI. kötet • 1938. december 7. - 1939. február 23.
Ülésnapok - 1935-364
378 Az országgyűlés képviselőházának 364-, amikor itt az indokolásban azt látom mindjárt a kezdetén, hogy a leventeügyben a nemzeti hadseregnek sorsát intéző körök a leventekorban lévő embereknek nemcsak testi kiképzésé; ről, hanem lelki kiképzéséről is gondoskodni kívánnak. A lelki kiképzést ón szinte sokkal fontosabbnak tartom, mint a testi nevelést magát. Miért? Hiszen vannak féligazságok, amelyek sok embert megtévesztenek. Féligazság például az, amikor azt hangoztatják mindenfelé: mens sana in corpore sano! Elcsapták az elejét ennek a mondásnak, mert Juvenalis, akitől származik ez a mondás, nem azt mondta: »ép testben ép lélek«, hanem azt mondta: »orahdum, ut sit mens sana in corpore sano«. Imádkozzunk, tehát törekedjünk arra, hogy az ép testben ép lélek is legyen. Az ép test nem jelenti okvetlenül az ép lelket is. Hiszen látom, hogy valósággal szenvedéllyel űzi a fiatalság a sportot és látom, hogy vasárnap délutánonként a sportpályákon milyen élő, eleven élet van. Szinte úgy látom, hogy egészen új embertípus és emberideál alakul ki lassacskán, a sportember, a rekordember. Hát én nem tudom szabad-e ennek egészen örvendeni, mert amikor az egyik oldalon ezt látom, mit látok a másik oldalon? Látom a kiskorúak bíróságát és itt ebben a tekintetben nagyon szomorú adatok állnak rendelkezésünkre. A helyzet, hála Istennek, javulóban van. Szedán után Németországban a kriminalisztika grafikonja óriásit emelkedett a magasba, pedig Németország győztes háborút fejezett be. Mi elveszítettük a háborút, anyagi nyomorúság szakadt reánk, de ennek ellenére is, ha megnéztük a kriminalizmus grafikonját, nem kellett restelkednünk, szégyenkeznünk a felnőttek bűnözését illetőleg. Annál szomorúbb volt azonban éppen az, amit a háború alatt és a háború után közvetlenül láttunk és tapasztaltunk a kiskorúaknál, hiszen csak a kiskorúak bírósága előtt egyedül Budapesten több kiskorú bűnöző fordult r meg, mint a hatalmas nagy Londonban és más 17 legnagyobb angol városban együttvéve. Ez borzasztó szomorú dolog és éppen ezért a fiatalsággal, a városi fiatalsággal éppúgy, mint a falusi fiatalsággal a leventeintézmény keretében nemcsak testileg, hanem lelkileg is feltétlenül foglalkozni kell. (Ügy van! jobboldalon.) Örömmel üdvözlöm a javaslatnak azt a bölcs intézkedését, amelynek értelmében a kiskorúak csoportjánál az igen t, honvédelmi miniszter úr feltétlenül reflektál a pedagógusok, a különféle iskolák tanítótestületének közreműködésére. Egészen őszintén megvallva, szomorúsággal láttam eddig, hogy azt a fiatal gyermeket, amikor 12 éves korában kivették az iskola gondviselése és ellenőrzése alól, rábízták egy egyébként snejdig altisztre, egy egyszerű altisztre, kicsaptak a sportpályákra, de a lelkével, lelki kifinomításával, lelkének hazafias érzésével rendszeres nevelésével vajmi keveset törődtek. Éppen ezért kérem az igen t. honvédelmi miniszter urat, hogy ezekkel a legfiatalabb korcsoportokkal a legkényesebben, ele a legnagyobb szeretettei és gyengédséggel bánjék. Én nem tudom, hogy technikailag hogyan lesz végrehajtható a törvény intézkedése, mert hiszen az egész tanulóifjúság 12 esztendős korától kezdve teljesen a leventeintézmény keretébe utaltatik át, nem tudom, hogy ezt technikailag miként lehet keresztülvinni, de kérdés, sikerül-e ez városon éppen úgy, mint falun, hiszen a falusi gyermek nem is 12 éves korában, hanem már 10 éves korában kénytelen a maga mindennapi kenyerét megkeresni. ülése 1939 január 20-án, pénteken. Hála Istennek, még nem mindenütt van egyke, vannak sokgyermekes helyek, de sok helyen már 10 éves korukban kora tavasztól a mezőn keresik meg a gyerekek kenyerüket és késő őszig, egészen az őszi betakarításig dolgoznak azok a kicsi emberek. Hogyan lehet az ilyen gyermekeket az iskolából kivenni és a leventeintézmény sorába átvinni, ezt nem tudom megérteni' és nem tudom, hogyan lesz ez keresztülvihető. Azután itt vannak a középiskolák növendékei. A középiskolákban mind nagyobb és nagyobb gondot fordítanak a testnevelésre, két órán át rendszeresen tornásznak, egy órán át katonai gyakorlatokkal foglalkoznak, sőt már az elemi iskolában és a középiskolák alsóbb fokozataiban is katonai kiképzést irányoz elő és tesz kötelezővé ez a javaslat. Ezután heti négy óráról lesz szó, amint ezt a törvény előírja, vagy talán kevesebbel is megelégszik a leventeintézmény? De kérdem, hogyan lehet ezt az iskola rendjébe beilleszteni, főként ha a tanoncifjúságot veszem. A tanoncifjúságnak heti öt órát kell eltöltenie iskolájában, a leventeintézmény további négy órát jelent és ezt mind nappal kell nekik elvégezniök. Valósággal úgy látom, mintha az a fiatal fiú 12 éves korától 15 éves koráig majdnem amolyan Gutmann-nadrág volna, amelyet jobbra is, balra is ráncigálnak. Hogy miképpen lehet ennek eleget tenni, azt én nem tudom és éppen azért mutatok rá, hogy talán még most sem késő vagy legalább is a végrehajtási utasításban lehetne gondoskodni arról, hogy ezeket a fiatalokat, ezeket a tanköteles gyermekeket, legalább azokat, akik még a mindennapi vagy esetleg az ismétlőiskola növendékei, a leventeintézmény mellett, annak ellenőrzése mellett teljesen bízzák rá az iskolák oktató személyzetére (Helyeslés a középen.) és helyezzék teljesen ezeknek fegyelmi hatósága és ellenőrzése alá is. Mert uraim, most megtörténik az, hogy egy 12 esztendős gyermek, amikor eljön az ismétlő vagy továbbképző iskolába, a tanítók fegyelme alatt áll, tanítóját megismeri, úgy viselkedik, ahogyan hat esztendőn keresztül viselkedett az iskolában elöljáróságával szemben, de gyakorlati tapasztalatom azonban sajnos az is, hogy amikor odaáll ugyanabban az iskolában leventeoktatásra, a tanítóját nem ismeri meg. (Ügy van! Ügy van! a középen.) Amikor 12 esztendős kora után mint levente bejön az iskolába, annak a gyermeknek mintha egészen más lelke \ T olna, a tömeghatás alatt teljesen megváltozik, Ezért roppant helytelen dolog azt a 12-—15 esztendős gyermeket a pubertás korában odacsapni a felnőttebb gyermekek közé, nagyon helytelen dolog odaállítani azt a fiatal gyermeket egy olyan altiszt elé, — akármilyen kiváló legyen is az a katonai gyakorlatok betanításában - akinek a pedagógia gyengédebb dolgai iránt még sincsen érzéke. Igen t. miniszter úr, én tudom azt, hogy a kaszárnyák hangja megí'inomult, tudom azt, hogy valamiképpen más ott a szellem, mint valamikor volt, (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) azonban még mindig azt látom és tapasztalom kint azokon a leventegyakorlótereken, ha véletlenül arra visz az utam, hogy imitt-amott bizony nagyon cifrán emlegetik az Üristent minden szentjeivel együtt. (Derültség.) Könyörgöm alássan, fiatal gyermekek között ennek nem volna szabad megtörténnie. A magyar, úgy-e, híres a káromkodásáról és vicclapokat lehetne megtölteni azzal, ha sajnos, olyan szomorú nem volna,
