Képviselőházi napló, 1935. XXI. kötet • 1938. december 7. - 1939. február 23.

Ülésnapok - 1935-364

370 Az országgyűlés képviselőliázának 36. és hazulról kapott sallariumának megfelelően havonként, minden hónap elsején a legénység 1 és az önkéntesek konyhájának javára áldozott azért, hogy élelmezésüket valami módon jobbá tegye. Aláhúzom, tette ezt minden kényszer nél­kül, a nélkül, hogy erre bárki a tisztikart fel­szólította volna. Általában meg kell állapíta­nunk, hogy ez az összhang, szeretet, barátság, összetartás volt az, amely az elválasztó vonala­kat legyőzte s ilyeneket felállítani nem enge­dett. És hogy az orosz hadifogság szörnyű ko­lera - és fleektífusz járványai után, bár óriási temetők vannak ott, a magyarság tömegei ke­rültek haza Oroszországból, ezt elsősorban az ennek az összetartásnak, szeretetnek és egysé­ges szellemnek köszönhetjük, amely az osztrák­magyar hadsereg magyar részét jellemezte, te­kintet nélkül arra, hogy az illető tiszt vagy le­génység a közös hadseregben, vagy a honvéd­ségnél szolgált-e. Magam is, aki a közös hadse­regben szolgáltam, meg kell hogy állapítsam, hogy nem az ott velünk együtt volt nem ma­gyar származású tisztek gyúrták át az illető századokat a maguk képére, hanem a század gyúrta át őket a maga képére és hiába volt kö­zös hadsereg és közös vezényszó, mégis arra tö­rekedett az illető tiszt, hogy a legénység nyel­vét törje. T. Képviselőház! Sokan, ezren, tízezren és százezren maradtak odakint az orosz pusztá­kon. Örökkön-örökké emlékezetemben marad az a taskendi magyar temető, ahol hétezer ma­gyar krtona feküdt. S amikor én 1916-ban Tas­kendből, Turkesztánból, Szibériába kerültem, ez elé a temető elé Gáes szobrászművész úr szob­rot állított a magyar katonák emlékére s az a szobor a teveháton ülő halált ábrázolta. Az volt ugyanis a helyzet Oroszországban és a hadi­fogságban, hogy a halál mindenkire leselke­dett és csak Isten különös kegyelmének kö­szönhető és véletlen szerencse volt az, ha vala­kit elkerült a halál. Ezért én ma, amikor a konzekvenciákat le akarom vonni felfogásom­ból, elsősorban abból a tényből indulok ki, hogy az egységes szellem által áthatott hadsereg és katonaság a legnagyobb biztosítéka egy nem­zet határainak. Meggyőződésem és hitem, hogy minden katonának át kell lenni hatva attól a gondolattól, hogy a hőst mindenki megbecsüli és a gyávát mindenki megveti, hogy a hősök között semmiféle irányban, semmiféle különb­ség nem tétetik, ugyanúgy, mint ahogyan nem tétetik különbség a gyávák között sem. Hiszem és vallom, hogy az elé, aki hazája iránt telje­stette kötelességét, nem helyezhető olyan egyén, aki a kötelesség terén — bármely okból is — nem szolgáltatott példát. Meggyőződésem, hogy legelsősorban annak az embernek kell minden tekintetben előnyökkel, de legalábbis teljes joggal bírnia, aki hazája iránt teljesí­tette kötelességét. (Úgy van! Ügy van!) T. Képviselőház! Azok a t. képviselőtár­saim, akik a harctéren voltak, bizonyára át­mentek ugyanazokon a bajokon, amelyeken keresztülment minden katona. Ők is tudják, hogy esténként a lövészárokban, amikor a fegy­verek nem szóltak, hányszor ültek össze a ba­kák és hányszor ültünk össze mi tisztek a ba­kákkal és hányszor beszéltünk arról, hogy ha egyszer vége lesz a háborúnak, akkor mi lesz, hogyan fognak bennünket odahaza fogadni, micsoda óriási előnyei lesznek azoknak, akik a harctéren teljesítették kötelességüket hazájuk iránt. Tudják azt is, hogy az orosz fogságban ülése 1939 január 20-án, pénteken. a szörnyűséges fleektífusz-járvány ok idején hányszor vigasztaltunk kínlódó és haldokló em­bereket azzal, hogy igaz, hogy itt pusztulsz, de odahaza a családodnak micsoda óriási előnyt fog majd jelenteni, hogy te itt a hadifogság­ban szerencsétlen körülmények között pusztul­tál el és a harctéren hány haldokló baka gon­dolt arra, hogy Istenem, majd az én családom és ivadekaim odahaza mégis csak látni fogják hasznát ennek az én hősi önfeláldozásomnak. T. Képviselőház! Megint csak azt mondom, bogy egy nemzetnek, amely a jövőben is harc­képes akar lenni, a jövőben is a legtöbbet akarja nyújtani, igenis szüksége van minden fiára, minden katonájára, minden katonájá­nak a lelkére, szüksége van arra, hogy minden ember, minden polgár, minden katona tudja, hogy a nemzet értékeli a köteles s égtél jesítóst. Kell hogy ebben az országban minden ember­nek meg legyen az az érzése, hogy a hazáért teljesített szolgálat meg fogja kapni a meg­felelő jutalmat. Nekem itt t. képviselőtársaim­hoz és a t. honvédelmi miniszter úrihoz is az a kérésem, hogy ne arra törekedjenek ebben az országban, hogy a magyar hadsereg káderei csökkentessenek, kisebbíthessenek, hanem arra, hogy a magyar hadsereg káderei növeltesse­nek. Ne arra törekedjenek, hogy ebben az or­szágban kevesebb magyar legyen, hanem arra, Ihogy több magyar legyen. Ne arra törekedje­nek, hogy ebben az országban kevesebb, mind kevesebb és kevesebb emberről legyen elmond­ható, hogy meghízható magyar, hanem mind többé s több ember legyen, akiről azt mond­hassák, hogy megbízható magyar. Szörnyűség még gondolni is arra, hogy itt, aki csak be­szél vagy akinek hatalom van a kezében, az a Jhelyett, hogy arra törekednék, hogy minden­kit l/a osztályúnak bélyegezzen, hogy minden embert r lehetőleg frontszolgálatosnak töre­kedne bélyegezni, olyannak, akire a haza fegy­vert tud bízni, aki .az első lövészárokba való, az ellenkezőjét csinálja. Bár adná Isten, hogy mindig olyan han­gok hallatszanának az egész országban és a képviselőházban is, mint amilyen hangok hal­latszottak ennek a javaslatnak bizottsági tár­gyalásánál és itt a képviselőházban is. Elször­nyedéssel, elképedéssel látom folyton, hogy itt mindig azt mondják: ezt is kidobnám, azt is kidobnám, amazt is kidobnám. Hát nem mél­tóztatnak tudni, nem méltóztatnak megérezni azt, hogy az országnak az az érdeke, hogy aki 'magyarnak akarja mondani magát, azt el is kell fogadni magyarnak, kivéve, ha cselekede­tével annak ellenkezőjét nem bizonyította­Egy ország akkor legerősebb, leghatalmasabb, legnagyobb, ha egynyelvű és egynemzetiségú állam. Nem érdeke tehát egy országnak, hogy mesterségesen kitermeljen magából nemzeti­ségeket, mesterségesen kitermeljen magából népcsoportokat, hogy embereket, akik ordíta­nak, kiabálnak, kétségbeesetten kiáltják: mi magyarok voltunk, magyarok vagyunk és ma­gyarok leszünk, kidobjanak és azt mondják rájuk, hogy ti nem vagytok magyarok, men­jetek a népcsoportba. Nagy nemzetek még nagy elszánásaikban, nagy elhatározásaikban, nagy eltévelyedéseikben sem szolgálhatnak kis nemzeteknek például vagy mentségül. Ülnek itt t. barátaim, képviselőtársaim, akik velem együtt voltak hadifogságban Orosz­országban. Oroszország egy 180 milliós nép, a világ egyhatoda. Ez az Oroszország megbolon­dulhat, lehet ott bolsevizmus, lehet ott akármi, mégis 180 milliós nemzet, egyhatoda a világ-

Next

/
Thumbnails
Contents