Képviselőházi napló, 1935. XXI. kötet • 1938. december 7. - 1939. február 23.

Ülésnapok - 1935-364

Az országgyűlés képviselőházának 361).. kát benne, akkor jó hadsereg lesz!) Ezt magya­rázom. Tovább menve, azt mondom, hogy az előt­tünk fekvő törvényjavaslat anyagi szempont­ból is igen nagy áldozatokat követel ennek a szegény országnak népétől, polgártól és mun­kástói egyaránt. Nagy áldozatokat követel vér­ben és pénzben. Mégis ezzel szemben azt látjuk, hogy ennek a Háznak minden pártja kivétel nélkül feláll és szívesen áldoz pénzzel és vér­rel. De most fel kell vetnem a kérdést, hogy a buchingerezések következtében alkalmas-e erre a helyzet, lehet-e ezt a célt így szolgálni? Előt­tünk fekszik egy törvényjavaslat, amely mil­liárdokra menő áldozatokat követel ettől a nemzettől, munkástól és polgártól egyaránt, mert ebben az országban még kenyéradót is fi­zetünk, amire! talán egyedül tündöklünk az egész földtekén. Nem .mondhatják, hogy mi munkások nem fizetünk adót, mert mi is fizetünk súlyos adót, kenyéradót, cukoradót és a jó Isten tudja, talán még levegőadót is, (Gr. Pálffy-Daun József: Az összes karteleknek!) adót ífizetünk az összes karteleknek és az ál­lamnak. Amikor tehát előttünk fekszik egy törvényjavaslat, amely óriási pénzáldozatokat követel, akkor a józan ész azt követelné, hogy most már fogjunk össze, dolgozzunk együtt és hangoljuk egybe a társadalom minden réte­gét, hozzuk össze őket egy rugóra, egy neve­zőre, hogy összedolgozva ki tudjuk izzadni ezeket az óriási áldozatokat. Ezzel szemben a legvadabb antiszemitának is meg kell állapítania, hogy itt hónapok óta felülről mesterségesen destruálják a közgazdasági életet (Effy hang a jobboldalon: H úgy­hogy f) Igen! Tessék csak kinyitni a sze­mét, t. képviselő úr. Igen, felülről destruálják a közgazdasági életet és megzavarják a terme­lést. (Ellenmondások jobbfelől.) Engem nem elégít ki az, a kijelentés, hogy összeirattak már 200 embert, akik majd az átmeneti nehézségek után rendbehozzák a dolgokat. (Farkas István: Ahol 1500 (ember dolgozott, ott ma 500 dolgo­zik, 1000 pedig munkanélküli! — Az elnök csenget.) Ez a törvényjavaslat szentesítése után, nemsokára, pár napon belül, amikor tör­vényerőre emelkedik, sőt talán már akkor is, amikor még még sincs a törvény, áldozatokat követel. Ennek a törvényjavaslatnak nem ér­deke, hogy itt évekre menő kísérletezésekkel álljunk elő a közgazdasági életben és majd az az összeírt 200, vagy 300 ember próbálja a dol­gokat rend behozni. Nem tudom, kik ezek, (Propper Sándor: Németek!) mert a nevekkel és a ^minőségekkel adós maradt az illetékes té­nyező. (Propper Sándor: Majd jönnek a ne­in etek!) Ezt az átmenetet majd meg fogjuk sínyleni és »még nincs kipróbálva az az össze­írt 200, vagy 300 emher abból a szempontból, bogy pótolni tudják-e a kiakolbólított szakem­bereket. (Zaj jobbfelől.) Én a magam részéről ezt igen veszedelmes kísérletezésnek tartom, mert attól félek, hogy az ország csődje követ­kezik be. Nem lehet az egyik oldalon ilyen óriási áldozatot igénylő javaslattal jönni, ugyanakkor pedig a közgazdasági életet rom­bolni, szaggatni. Nem igaz, hogy ebben az or­szágban csak a zsidó vállalatok mennek tönkre a mai helyzet következtében. Tönkremegy a pengő is. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbalolda­lon.) A pénzügyminiszter úr azt mondta, nem érdekli őt, hogy mit csinálnak a zsidó vigécek Zürichben. Brie egy kiváló katona azt felelte: ülése 1989 január 20-án, pénteken. 367 hogyan lehet ilyen zöldet mondani? Mert ez éppen olyan, mintha azt mondanánk, hogy nem érdekel az ellenfél hadereje. Ez így van. (Farkas István: Nem ért a mesterségéhez! — Zaj.) Abban a pillanatban érdekelni fogja a pénzügyminiszter urat a pengő árfolyamának jegyzése, amikor öt pengő áru anyagot kell kintről behoznia. (Zaj és ellenmondások jobb­felől.) Abban a pillanatban a dupláját kell érte fizetnie, mint amennyit a pengő, normális értéke mellett kellene fizetni. (Kölcsey István: Elaludtak!) A képviselő úr csak zajongjon, nem tehetek róla, haragszik rám, amiért az előbb rendre oktattam. Én ezzel nem törődhe­tem, nekem egy fontos, egy a lényeges és ez az, hogy azoknak az áldozatoknak árán, ame­lyeket itt a magyar nép hozni fog, olyan nem­zeti hadsereg alakuljon ki, amely mindnyá­junknak szemefénye lesz és amely mindnyá­junk előtt kedves lesz. Engem, mint szociál­demokratát ez érdekel. Ha a képviselő urakat más érdekli, akkor csak csinálják a maguk hecceit, de ha ezt csinálják, abba az ország fog belepusztulni, t. képviselő úr. Közöttünk ez a különbség. (Derültség jobbfelől. — Köl­csey István: Azt hiszem, több is van, mint ez!) Azért mondom ezt meg egészen nyiltan és határozottan, mert bennünket azzal szoktak vádolni, hogy nem szeretjük a hadsereget.^ Ez nem igaz. Mindenkivel szemben a leghatáro­zottabban mondom, hogy a hadsereget igenis szeretjük. A hadseregben a mi fiaink vannak. A lövészárkokban, a gyakorlótereken, a ka­szárnyákban a mi fiaink éppen úgy ott szen­vednek, mint az önökéi. (Gr. Pálffy-Daun Jó­zsef: Senki sem tagadja!) Egészen természetes, hogy ezzel az intézményei szemben, amelyben ott van a fiam, ott van a testvérem, nem visel­tethetem ellenszenvvel. Ez iránt az intézmény iránt igyekeznem kell megértőnek lenni és sze­retet mutatni. Be le kell szögeznem: nem álta­lánosítok, de rá kell mégis mutatnom azokra az apró, szórványos esetekre, amikor a had­sereg részéről mi, munkások nem kaptuk meg ugyanazt'a szeretetet, ugyanazt a megtisztel­tetést, amelyben mi részesítettük a hadsereget; egyes urak ugyanis kivételt tettek a szociálde­mokratákkal és vallási téren is ezt tették. Ál­lítom, hogy ezek tényleg csak szórványos^ ese­tek voltak és remélem, hogy ezeknek a szórvá­nyosan előforduló eseteknek a száma mindin­kább kisebb és kisebb lesz, úgyhogy ki fog alakulni egy olyan nem politizáló, egységes magyar hadsereg, amely a magyar alkot­mányt, függetlenséget és önállóságot alkalmas lesz megvédeni. T. Képviselőház! Végtelenül fontosnak tar­tom niegállapítani még azt, hogy egy hadse­reg jósága szempontjából nem közömbös, hány Önálló kisegzisztencia áll a hátamögött, ille­tőleg van benne. Mivel a harcoló hadsereg­zöme mégiscsak a magyar parasztság soraiból kerül ki, rendkívül fontosnak tartom, hogy egy megfelelő és nem látszat földreformmal tá­masztassák alá a hadsereg. A boldog békében is az a politika folyt Magyarországon, hogy behunyt szemmel néztük, hogyan parcellázza fl nagyszebeni román bank a magyar földbir­tokokat és hogyan juttatja ezrével román nemzetiségű egyének kezébe, hogyan szorítja mindinkább kisebb területre, a magyar, székely parasztságot. Ezt bűnös könyelműséggel néz­tük és tűrtük s az eredmény semmi más, mint az, hogy Erdélyt elvesztettük. Erdély elveszté­sében nagy része volt az ott élő lakosságnak,

Next

/
Thumbnails
Contents