Képviselőházi napló, 1935. XXI. kötet • 1938. december 7. - 1939. február 23.

Ülésnapok - 1935-363

352 Az országgyűlés képviselőházának 363. ülése 1939 január 19-én, csütörtökön. kapcsolatos törvényjavaslatot tárgyalunk és azokról a feltételekről beszélünk, amelyeket megszabni helyesnek tartunk, akkor ugyanazokat a feltételeket kell megkövetelnünk a katonától, mint a polgári lakosságtól, amenynyiben tehát a törvényjavaslat ezt az elvet érvényre juttatja, azt a magam részéről csak helyeselni és megérteni tudom. Tudjuk azonban azt is, hogy a katonai felkészültség és a katonai erőkifejtések során, hogy ne mondjam: a háború keretében nem elegendő a katonai fegyelem, sem a katonaság, sem a civil lakosság részéről, mert bár nagy jelentősége van annak, hogy a hadsereg és a lakosság fegyelmezett legyen és teljes fegyelmezettséggel álljon sorban, fegyelemmel egyedül még sohasem nyertek csatát. Igenis, szükség van arra, hogy fegyelem legyen minden vonalon, de ettől eltekintve szükség van átfűtő lelkesedésre, megértésre, az egész nemzetet egybefogó célazonosságra, arra, hogy egy ember legyen & nemzet és szükség van belső megbékélésre, mert ezek nélkül sohasem fogunk olyan katonai és polgári hadsereget a szükséghez képest a frontra kidobni, amelyet olyan lelkesedés, olyan megértés hat át, amely biztosítja nekünk a győzelmet. Hiszen ebben a tekintetben talán túlmennék a határon, — nem is óhajtom megtenni — ha hivatkoznék a történelem lapjaira, amelyekben számtalan eset van feljegyezve, hogy kicsi, de lelkes, céltudatos és a győzelem reményétől áthatott hadsereg nagy tömegek felett aratott győzelmet. Miért? Azért, mert ezek a tulajdonságai megvoltak. Nem is akarok nemzetközi példákra, Napoleon és más kitűnő vezérek csatáira hivatkozni és nem akarom azokat a rugókat felemlíteni, amelyek azoknál a csatáknál a győzelmet kicsikarták, megelégszem, ha a magyar múltra tekintek vissza és azt idézem a Ház szemei elé, amikor ezt a követelményt és ezeket a feltételeket megszabom. S nekem végtelenül rosszul esnék, ha olyan jelenségek mutatkoznának, amelyek azt tüntetnék fel, mintha ennek a belső megbékélésnek tudatos megbontására történnének bármilyen oldalról is törekvések. Amint bátor voltam említeni: akkor, amikor ezt a törvényjavaslatot benyújtották és az tárgyalás alá került, nekünk voltak alkotmányjogi aggályaink, amelyeket kifejezésre juttattunk és ez alkalommal voltak velünk szembenálló felfogású t. képviselőtársaim, akik ezeket az alkotmányjogi aggályokat láthatóan nem értették meg és a mi alkotmányjogi aggályainkat talán bizonyos jogászi akadékoskodásnak tekintették, akik talán bizonyos szőrszálhasogatásokat véltek felfedezni akkor, amikor a maguk részéről annak a nézetüknek adtak kifejezést, hogy a honvédelemről szóló törvényjavaslatot tisztán és kizárólag csak katonai szempontból kell megbírálni. Igen t. Ház! Azt hiszem, hogy ez a felfogás nem helytálló. Nem helytálló azért, mert hiszen a honvédelemről szóló törvényjavaslat te]e van olyan intézkedésekkel, amelyek a nemzet sorsára egész terjedelmükben kihatnak és amelyeket más szempontból is kell mérlegelni, mint katonai szempontból, ha azt akarjuk, hogy a helyes katonai célt helyesen megalkotott törvénnyel, a törvény erejével meg tudjuk valósítani. Éppen ezért mi nem is osztoztunk ebben a felfogásban és bizonyos mértékig talán nem is esett jól nekünk, akik ott felszólaltunk, hogy a megértés bizonyos hiányát tapasztalhattuk egyes képviselőtársaink részéről alkotmányjogi aggályaink elhangzása alkalmával. Pedig — és erre büszkén merek hivatkozni — a mi felszólalásainknak igenis megvolt az eredményük és ez az eredmény mutatja azt, hogy a nemzet érdeké ben helyesen cselekedtünk. Meg vagyok győ ződve arról, hogy a honvédelmi miniszter úr nem ment volna bele abba, hogy egy olyan bizottság küldessék ki, amely a honvédelemmel összefüggésben lévő, de nem kizárólag a honvédelemre vonatkozó fejezetek megbeszé ledével, átdolgozásával és megtárgyalásával foglalkozott, ha neki nem az lett volna a meggyőződése, hogy mi a nemzet javára helyesen cselekszünk. Azt mondom, hogy nem ártott, hanem használt ez a munka a javaslatnak. S ha le is kell szegeznem, hogy aggályaink minden tekintetben és száz százalék erejéig uem nyertek eloszlatást, de elismerjük, hogy abból a szempontból, amelyből a honvédelmi miniszter úrnak az ügyet néznie kellett, a maga részérői mindent megtett, amit ennek keretében megtehetett. T. Ház! A magam részéről nagy jelentőséget tulajdonítok a helyes alkotmányjogi elintézéseknek és megoldásoknak, mert azt hiszem, hogy a magyar nemzet alkotmányjoga fogja a nemzetet a jövőben is megóvni minden beolvasztó és megsemmisítő törekvéstől, legyen annak megjelenési formája bármilyen csábító. Meggyőződésem, hogy a magyar nemzet a magyar alkotmánnyal áll vagy bukik. Lehet, hogy ezzel a felfogásommal a mai korban talán egy kissé magamra maradok, vagy ha nem is teljesen magamra, (Felkiáltások a baloldalon és a balközépen: Nem marad magára!) de talán kevesen lesznek, akik ebben a felfogásomban osztoznak; lehet, hogy ez így van, de nagyon szomorú volna, ha ezek a kérdések idejüket multák volna. Lehet, hogy talán ezek felett a nagy alkotmányjogi kérdések felett fölényes mosollyal lehet napirendre térni, de egy bizonyos, az, hogy az eseményekért a történelmi felelősséget valakinek vagy valakiknek viselni kell. A magyar nép sok mindent megbocsát és elfelejt, de arról mindig megemlékezik, hogy ezeréves múltját a magyar alkotmány védelmének és megtartásának köszöheti, az alkotmánynak, amelyben él és amely biztosítja nyugodt megélhetését. Akik ez ellen vétettek, azoknak a magyar nép sohasem bocsátott meg. (Ügy van! Ügy van!) T. Képviselőház! Nehéz időket éltünk át az utóbbi húsz esztendőben. A háború után forradalmak törtek ki, a forradalmak után kommunizmus volt. Ezekbe természetszerűleg belekeveredtek különböző egyének, politikusok és nem politikusok, részvettek, irányítottak és csináltak olyan dolgokat, amelyek bizonyos megítélésben részesültek, amit azonban egyesek, más felfogású emberek talán már meg is bocsátottak. Nem akarok itt egyéni véleményt mondani; aki engem ismer, tudja, hogy mi a felfogásom ezekről a kérdésekről. Azoknak, akik ezekben a mozgalmakban különböző módokon résztvettek, bizonyos idő elteltével a nemzet megbocsátott még akkor is, ha a legsúlyosabb megítélésben, vagy elítélésben részesültek. Azoknak azonban, akik 1905-ben a darabont-kormányban vettek részt és ott közreműködtek, a magyar nemzet sohasem bocsátott meg, mert azt a kísérletet — bármilyen szempontok vezették is — mindig a magyar alkotmány elleni támadásnak minősítette. Nekem tehát az a nézetem, hogy együtt gondolkodom a magyar néppel, amikor a magyar alkotmány