Képviselőházi napló, 1935. XXI. kötet • 1938. december 7. - 1939. február 23.

Ülésnapok - 1935-363

348 Az országgyűlés képviselőházának 363, papírmasé' utánzatokkal elérnie, mint a nagy államok hadseregeinek, a legmodernebb felszereléssel. Méltóztassanak elképzelni, mit jelentett ez egy katonának. Csak 1928-ban érkeztünk el a honvédség első nagyobb gyakorlatához. Ez volt a tisztikarnak és a legénységnek az első öröme, amikor önérzetét, önbizalmát visszakapta. Később 1933-ban, amikor a német és az olasz hadsereg nagy rohammal gigászi fejlődésnek indult, keserűen kellett látnia a mi tisztikarunknak, hogy amilyen erősen és nagy mértékben fejlődtek ők, relatíve olyan nagy mértékben maradtunk vissza mi, míg végre 1937-ben a győri Programm és a fegyverkezési egyenjogúság felszabadította a honvédséget ez alól a lidércnyomás alól. Ekkor nyilt meg előtte a perspektíva, hogy a mi hadseregünk is korszerűen kiépíthető és felszerelhető. Ez meg is történt, mit a nyári és őszi külpolitikai feszültség ezt meggyorsította. A Felvidék megszállásakor így már elsőrendű honvédség állt rendelkezésünkre. T. Képviselőház! A magyar katonanemzet volt, katonanemzet ma is és örökké katonanemzet marad. Ez a törvény teszi lehetővé, hogy ennek alapján az egész nemzet intézményesen egy zárt egység, egy nagy, az egész nemzetet magába foglaló hadsereg legyen. Magyarország ezzel elérte régi vágyát, hogy önálló, független magyar hadsereggel rendelkezik. Igaz, mint ahogy előbb említettem, ennek nagy ára volt. Azt hiszem, meg kell itt emlékeznünk és elismeréssel kell adóznunk az összes honvédelmi minisztereknek, honvédfőparancsnokoknak és magasabb parancsnokoknak, akik tudásuk legjavát adták ahhoz, hogy a honvédséget kifejlesszék, hogy nagy háborús tapasztalataikat a fiatalabb tisztikarba átültessék és így a magyar hősiességet, a magyar katonai szellemet a honvédségben tovább plántálják. Különösen meg kell emlékeznem azonban néha Gömbös Gyula volt honvédelmi miniszterről. Lehetnek, és vannak sokan, akik Gömbös Gyula honvédelmi miniszterségéhez sok mindent hozzáfűznek, de egyet nem lehet tőle elvitatni. Gömbös Gyula volt az első, aki a honvédséggel szemben addig fennállott nehézségeket, elfogultságot leküzdötte. Megszüntette azt még a háború utáni időből megmaradt és az antant ellenőrzés által reánk kényszerített helyzetet, hogy honvédségünket nem fejleszthettük szabadon, erősebb tempóban, ö volt az, aki ezzel a rendszerrel szakított és merészen nekiment annak, hogy igenis mindenre való tekintet nélkül itt hozzá kell fogni egy erős, nagy honvédség kiépítéséhez. (Ügy van! Ügy van!) Lefektette az első elveket a honvédség hadrendjére vonatkozólag. Lehet ezt a hadrendet kritizálni, de tényleg ő volt az első, aki ezt lefektette, rögzítette és azóta ezen az úton halad a honvégség továbbfejlesztése. Meg kell emlékeznem az egész tisztikarról, altisztikarról és legénységről, mindazokról, akik ez alatt az idő alatt a honvédségben szolgáltak és hozzájárultak ahhoz, hogy a honvédség odafejlődött, ahová eljutottunk, hogy nemcsak a Felvidék megszállásánál állta meg a helyét, hanem igenis a január 6-i gyászos munkácsi esemény alkalmával a magyar királyi honvédség alakulatai voltak azok, amelyek felléptek és amelyek visszaverték a cseh támadást. Ez olyan teljesítménye volt a honvédségnek, amellyel a honvédség nagyon szerényen nem dicsekedik, de én kötelességemnek tartotillése 1939 január 19-én, csütörtökön. tam ezt itt a Házban leszögezni. (Helyeslés.) Nem a rendőrség és nem a nemzetőrség játszotta ott a fŐ szerepet, hanem igenis a magyar királyi honvédség ott levő alakulatai. Azt hiszem, mindnyájunk érzését tolmácsolom akkor, amikor Isten áldását kérem arra a hadseregre, amely e törvény alapján fog felépülni. Azt hiszem, mindannyiunknak az az érzése, hogy a törvényjavaslat alapján felépülő honvédségnek egy gyönyörű szép nagy feladata van; a régi határok visszaszerzése. (Földesi Gyula: Adja Isten, hogy így legyen!) Méltóztassék megengedni, hogy ezután a törvény egyes részeire térjek ki, így elsősorban^ a leventekiképzésre. A törvény a leventekiképzést egészen új alapra fektette. Mindaz, ami a törvényben van, tökéletesen elegendő ahhoz, hogy a leventekiképzés a jövőben azzá fejlődjék, amivé mindnyájan akarjuk, hogy hasonlóan a németországi és az olaszországi ifjúság kiképzéséhez: a katonás nevelésnek legyen az eszköze. Kérem a honvédelmi miniszter urat, hogy annak ellenére, hogy a javaslatban feltételes módon van előírva az egyenruha, ezt úgy vegye, hogy minden körülmények között legyen a leventéknek is bármilyen egyszerű, de valamilyen egyenruhájuk, mert e nélkül az egész leventekiképzés bizonyos céljai és fokát elérni nem fogja, tudniillik azt, hogy a nemzet katonás nevelését már a gyermekkortól kezdve kell végezni. En a leventekiképzésnél azzal, ami eddig volt, nem tudnék a jövőben megelégedni. Nem elegendő szerintem, hogy hetenként csak egy vagy két órára jöjjenek össze a leventék és ott az oktatók az előképzést végrehajtsák, hanem a leventeegyesületekben éljenek ezek a leventék olyan életet, amely kifejleszti bennük a bajtársi érzést, a katonai szellemet és állandóan az oktatók vezetése és irányítása alatt legyenek, hogy minden ünnepélynél, minden alkalommal, amikor csak mód és lehetőség van rá, mint zárt katonai rendben lévő, egyenruhás alakulatok vonuljanak ki. A leventekiképzésnél talán lehetne még sok mindent átvenni a cserkészkiképzésből, abból a rendszerből, amelyet^ a cserkészek követnek, ami nagyon jól bevált. Tudom, hogy e tekintetben nagy nehézség van az ország egy igen nagy területén. a tanyaterületeken. Zárt falvakban könnyű a leyentekiképzés, ott könnyű katonai előképzést csinálni, katonai szellemet adni, de a tanyarendszerben, ahol 5—6 kilométert kell nekik a kiképzési helyre menni, ahol elszórtan élnek, ahol egyáltalában nem élnek együtt az emberek, ott nagyon nehéz lesz ezt elérni. Ugyanez áll a lövészkötelezettségre is. Ha csak azt tartják be szigorúan, mint a törvény előírását, hogy havonta három, órát, tehát évenként 36 órát fordítsanak a lövészkiképzésre, akkor ez a kiképzés nem fogja elérni a célt. Itt is szükség lesz, hogy ezek a lövészek egyenruházva legyenek és azt a 36 órát ne apró részletekre elosztva, hanem úgy fogjuk fel, hogy minden egyes alkalommal, amikor megvan a mód és lehetőség, a kiszolgált katonákat is összevonjuk, hogy érezzék az összetartozandóság érzését és minél többször kerüljenek katonai vagy legalább is oktató befolyás alá. A törvényjavaslat a hadkötelezettséget a 60 éves életkorig írja elő, a honvédségi munkaszolgálatot pedig a 70 éves korig. Teljesen tisztában vagyok azzal, hogy ez a legnagyobb fok és a törvényjavaslat nyilván nem is úgy gondolja, hogy mindjárt az első alkalommal