Képviselőházi napló, 1935. XXI. kötet • 1938. december 7. - 1939. február 23.

Ülésnapok - 1935-363

Az országgyűlés képviselőházának 363. ülése 1939 január 19-én, csütörtökön. 345 viselőtársam terjesztett a miniszter úr elé a nők honvédelmi foglalkoztatásának kérdésében. Másik kérésem a honvéd tisztek és altisz­tek családi pótlékának emelésére vagy felja­vítására irányul. Különösebb indokot azok után, amelyeket előbb elmondottam a m. kir. honvédség mai szellemének néhány példája­ként, nem szükséges ehhez fűzni. A harmadik kérésem egészen különleges jelentőségű, és azokból a tapasztalatokból fakad, amelyeket kassai tartózkodásom alatt szereztem. Igen t. Ház! Leboruló csodálattal kell adóznunk a visszacsatolt területek magyar­ságának azért a páratlan hősiességért, amely­lyel magyarságaért küzdött és amellyel azért,. hogy valaha megint velünk egyesülhessen. De meg kell állapítanunk azt is, hogy amennyire megerősödött, megacélozódott a visszacsatolt magyarságnak s általában az elszakított te­rületeken élő magyarság nemzeti * öntudata, annyira súlyos hiányokat hagyott a fiatalabb generáció lelkében — nem is csodálkozom rajta — a cseh nevelés, a csehszlovák iskola. A példák százait sorolhatnám fel arranézve, hogy csak a magyar történelemből hány kép, hány fogalom, hány ismeret hiányzik annak a generációnak lelkéből, annak a magyar ifjúságnak lelkéből, amelyet a cseh iskolák neveltek fel. Ez az ifjúság nem ismeri a Báthoryak, a Bethlenek, a Boeskaiak törté­netét, ennek az ifjúságnak még Rákócziról is azt tanították, hogy szláv szabadsághős volt, aki Magyarország ellen küzdött és aki a ma­gyarok brutalitása elől menekült Török­országba. Igen t. Ház! Ezeket a hiányokat nemcsak történelmi vonatkozás ban, de a magyarság megismerésének minden más vonatkozásában is pótolnunk kell, mert hiszen a nemzeti közös­ségérzés nemcsak a fajiságból és a véralkat­ból, tehát nemcsak ösztönös érzésekből szár­mazik, hanem számtalan egyéb ismeretből is, amelyek tudatossá teszik benne a magyar lel­kiséget. Igen t. Ház! Én ott szomorúan tapasztal­tam, hogy ez a mi drága, szegény, elszakított területen felnőtt ifjúságunk, valahogyan úgy képzeli el a dolgot, hogy az ő mindennapi hősiességük mellett, amelyet húsz éven át nap­ról-napra tanúsítottak ós bizonyítottak, mi itt Csonka-Magyarországon, mintegy páholyban ültünk és a szabadság verőfényének sugarai alatt anyagi javakban dúskálkodva, keveset tettünk azért, hogy erős honvédségünk, erős hadseregünk legyen és valahogy keveset tet­tünk azért, hogy velük ismét egyesülhessünk. Akik itt Csonka-Magyarországon éltek a legutóbbi húsz esztendő alatt, nagyon jól em­lékezhetnek a mi húszesztendős kálváriánkra. Emlékezhetnek a yagónvárosok sivár képeire, a menekültek százezreire, a nyugdíjterhek szörnyű nyomására, nagyon jól emlékezhetnek teljes lerongyolódásunkra. (Czermann Antal: Emlékezhetnek a hadifoglyok hazaszállítá­sára!) Emlékezhetnek a hadifoglyok hazaszállí­tásának iszonyú nehézségeire, a lakáshiányra, a romló pénzre, az inflációra, az árak, a leg­elemibb közszükségleti cikkek árainak felfelé való rohanására, szóval arra az időre, ami­kor nekünk valóban nem lehetett más gon­dunk: mint a mindennapi élet legszüksége­sebb javainak biztosítása, az önálló nemzeti lét legelemibb feltételeinek biztosítása. Igen t. Ház! Mi tudjuk, ha egy kicsit tá­volabbi szempontból nézzük a mi húszeszten­dős utunkat, hogy nekünk igazán a pokol lenekéről kellett kiásnunk magunkat a föld színére, hogy biztosítsuk ennek a nemzetnek életét és biztosítsuk annak lehetőségét, ami­ről sohasem mondottunk le: hogy egyesül­jünk elszakított testvéreinkkel. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) Nem tehetnek róla, de ezek a tegnap történelmére vonatkozó isme­retek meglehetősen hiányoznak a cseh uralom alatt felnőtt fiatal magyar generációk lelké­ből. Hogy valóban összeforrjunk lélekben, gondolkozásban, szívverésben visszacsatolt és még visszacsatolandó testvéreinkkel, ahhoz az kell, hogy amikép mi megismertük, be­csüljük és szeretjük áldozatos magyarságun­kat, ők is megismerjék azt az önhibájukon kívül még nem ismert magyar küzdelmet, amelyet Csonka-Magyarország vívott. {Ügy van 1 . Ügy van! a jobboldalon. — Czermann Antal: A névtelen adófizető!) T. Ház! Felhozzák azután azt is, hogy vol­tak bizonyos gazdasági életszínvonalbeli kü­lönbségek a csen. uraioni alatt élt magyarok, általáoan az ott élt népek élete és a mi éle­tünk között. Csakugyan voltak. Nem a mi hi­bánk. A felvidéki magyarokat és szlovákokat a világháború után egy olyan országhoz csatol­ták, amely ugyan fegyverrel sehoisem vitézke­dett, — tehát az igazi győztesek közt hiába keressük arcvonásait — azonban politikai mes­terkedések útján mégis odakerült, hogy a győz­tesek közé számított. Ennek nem voltak meg­csonkított országrészei, nem voltak menekült­jei, nem voltak vagónvárosai, s nem alít vele szemben egy egész ellenséges világ, ellenke­zően: támogatták őt évről-évre francia milliár­dokkal, (R. Vozáry Aladár: tízibériából lopták a pénzt! Kirabolták a kisebbségeket! Könnyű máséból gazdálkodni.) úgy van — ugyanakkor, amikor nekünk a magunk koplalásával és ve­rejtékével kellett előteremtenünk azokat a fil­léreket, amelyekkel fenn tudtuk tartani az or­szágot és amelyekkel megpróbáltuk a honvéd­ség kicsi magjának megteremtését. (R. Vozáry Aladár: A máséból könnyű volt gazdálkodni nekik! — Földesi Gyula : 40 milliót vittek el Ruszinszkó szegény népétől! — R. Vozáry Ala­dár: 315 milliót vittek el esak a ruszinszkoi pénzbeváltáskor!) Könnyű volt ott aránylag jó gazdasági viszonyokat teremteni, könnyű volt hadsereget szervezni idegen támogatással és idegen pénzzel. Nekünk mégis százszor-kedves volt az a parányi honvédség, mert minden ba­kancsszíjat, minden csajkafödelet, minden töl­ténytárat a magunk verejtékéből magunk te­remtettünk elő és senki sem volt mellettünk, csak mi magunk. (Ügy van! Úgy van! — Taps.) Hát, ha hőskölteményről beszélünk, t. Haz, mert hiszen valóban hősköltemény volt a mi elszakított magyar testvéreink küzdelme; a csonka ország küzdelme is bizonyos hőskölte­raényszámba megy, amely ha némább is, mint a mi elszakított testvéreink égig kiáltó szen­vedése, de kemény volt s elérte a célját, mert hiszen ennek köszönhetjük, hogy vagyunk és tovább tudjuk vinni az ország ügyeit. Ennek a két áldozatnak, az elszakított te­rületek magyarsága áldozatának és a csonka ­magyarországi nemzet áldozatának a lelkekben való egybevetése, a lelkekben való összefonó­dása hozhatja csak meg a mi igazi, testben­lólekben való összehangolódásunkat, szíveink­nek egy-ütemre való hangolódását. T. Ház! Miért hozom én fel mindezeket a honvédelmi törvényjavaslat tárgyalásánál? Azért, mert ennek a törvényjavaslatnak

Next

/
Thumbnails
Contents