Képviselőházi napló, 1935. XXI. kötet • 1938. december 7. - 1939. február 23.

Ülésnapok - 1935-363

346 Âz országgyűlés képviselőházának 363 egyik újítása, az éhben a javaslatban statuált lövész-szolgálat nagyon jó lehetőségeket nyújt arra is, hogy a visszacsatolt testvéreink fiatalabb generációi lelkében levő, említett ismerethiányt, fogalomhiányt, képhiányt pótolni tudjuk. Arra kérem a honvédelmi miniszter urat, — és ez a harmadik kérésein — legyen gondja arra, hogy ez a generáció pótolhassa ezt a hiányt. Az a felvidéki ifjúság, — amely még nem került ki az iskolából, könnyebb helyzetben van, mert magyar iskolában és a magyar leventeintézmény kereteibe kerülve sokkal könnyebben pótolhatók ezek a hiányok. — Viszont azok a generációk, azok az évfolyamok, amelyek már az iskolából és a leventekötelezettségből kikerültek, részben rendes katonai szolgálatuk során, részben pedig a lövészszolgálat során, — a katonai szakismeretek nyújtása és fenntartása mellett — részesüljenek különleges kiképzésben, különleges oktatásban és különleges nevelésben is, amelynek tárgya és eszmeköre az a bizonyos hiánypótlás, amelyről az imént beszéltem. Kérem a t. miniszter urat, nézze ezt a kérdést különös nagy szeretettel, mert nem tudok más ennyire alkalmas módot elképzelni a feladat megoldására. A lövész-szolgálat az, amelynek keretében pótolni tudjuk ezt a káros és fájdalmas hiányt. Meggyőződésem, hogy ha ennek a munkának az elvégzését a honvédség tisztikarára és altiszti karára bízzuk, arra a tisztikarra, amely meg tudta csókolni a magyar anyaföldet akkor, amikor az első lépést tette rajta, amely összeroskadásig tudta húzni azt a telefonkábelt és összeroskadásig tudja vinni a magyar gondolatot, arra a tisztikarra, amely nyolcadmagával neki mert szaladni a cseh páncélkocsiknak, miniszter úr, ha erre a tiszti és altiszti karra bízza ezt, mindenkinél jobban el fogja végezni az igazi összeforrasztásnak e gyönyörű misszióját. A törvényjavaslatot elfogadom. (Elénk helyeslés, éljenzés és lelkes taps a képviselőház minden oldalán. — A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök Szólásra következik? vitéz Miskolczy Hugó jegyző: Shvoy Kálmán! Shvoy Kálmán: T. Képviselőház! A magam részéről is nagy örömmel üdvözlöm ezt a törvényjavaslatot. Meg vagyok róla győződve, hogy nemcsak én, de az egész ország lakossága és elsősorban a magyar királyi honvédség összes tagjai a legnagyobb örömmel üdvözlik ezt a törvényjavaslatot, amely a magyar királyi honvédség történetében korszakalkotó és alapvető törvényjavaslat s amely nemcsak a mostani időre szól, hanem a honvédség fejlődését hosszú évtizedekre megalapozza. De örömmel üdvözöljük ezt a törvényjavaslatot azért is, mert ez a törvényjavaslat tulajdonképpen valóra váltja a régi nagy Magyarország álmát, kívánságát, az önálló, független magyar hadsereget, amely miatt éppen ebben a Házban olyan sok vita folyt. Igaz, hogy ezért az önálló magyar hadseregért nagyon nagy árat fizettünk, mert országunk kétharmadrészét elvesztettük. A törvényjavaslat tulajdonképpen két részből áll. A katonai részből és a jogi részből, a felhalmozási és hadiszolgáltatási részből. A magam részéről főleg a katonai részszel óhajtok foglalkozni. Mielőtt azonban a ülése 1939 január 19-én, csütörtökön. törvényjavaslat egyes' részeire áttérnék, kérem az elnök urat és az igen t. Házat, méltóztassanak megengedni, hogy ezt az alkalmat felhasználjam arra, hogy egy rövid yiszszapillantást vessek az elmúlt húsz évre, amely alatt a honvédség fejlődött, sok örömön, de még több keserűségen és szenvedésen ment keresztül s amely idő alatt legnagyobbrészt szerencsés voltam ebben a honvédségben aktíve szolgálni. így mint régi katona és törvényhozó, kötelességemnek érzem, hogy a Házban megemlékezzem azokról, akiknek köszönhetjük azt, hogy a honvédség elérte azt a fejlődési fokot, amelyen ma van s amely alapja a honvédség további fejlődésének. (Jsatlakoztam előttem felszólalt Somogyváry igen t. képviselőtársam szavaihoz, melyek szerint a magyar katona magatartásából — akár a közös hadseregben, akár a honvédségben szolgáit, mert nem az volt a fontos, hogy milyen ezredben szolgált — kiütött a katonai virtus, a magyar faj vitézsége és bátorsága. (Ügy van! ügy van! — Elénk éljenzés.) A magyar katona a háború előtti időkben sohasem nézte, hogy mi történt a közös hadseregDen, mi történt a honvédségben, a vitéz magyar katonának csak egy nézőpontja, célja, kiyánsága, ösztöne volt; legyőzni az ellenséget. De ha legyőzte az ellenséget, — és ezt a történelem számtalanszor megírta — a magyar lovagias volt ellenségével szemben és attól kezdve bajtársnak nézte a foglyot, vagy a megsebesült ellenséget. (Ügy van! Ügy van!) És ezt a szellemet, ezt a fegyelmet megtartották a magyar ezredek egészen az összeomlásig. Hiszen a történelemben fel van jegyezve, hogy a legtöbb magyar alakulás zártrendben és fegyelemben érkezett meg a határra, (Gr. Apponyi György: Es jött Lmder!) ahol az ottlévö fogadó tisztek ravasz cselfogással különválaszották tisztjeik tői a legénységet, a legénység között elterjesztették a mételyező jelszavakat és megbontották a fegyelmet. Tehát csak idehaza bomlott fel a fegyelem. (Földesí Gyula: Ez siralmas dolog volt!) Azután jött az a szomorú időszak, amikor szégyenünkre a honvédelmi miniszter nem akart katonát látni. Nem is beszélek a Károlyi Mihály kormánya és a kommunista forradalom alatti hadseregről. A honvédség történelmének ezen a szakaszán keresztülugrom. De beszélnem kell a szegedi ellenforradalmi időről. A szegedi ellenforradalom akkor tört ki, amikor május 7-én néhány elszánt, bátor tényleges tiszt, akiknek — dicséretükre legyen mondva — segítségükre siettek a szegedi tartalékos tisztek, lefegyverezték a szegedi vörös hadsereget és ezzel tulajdonképpen megalapozták a jelenlegi honvédség ősét, a nemzeti hadsereg első fegyelmezett alakulatait. Még ma is szemem előtt van t. Ház az a jelenet, amikor május 8-án Szegeden végigvonult — mintha csak a földből nőtt volna ki — egy díszszázad zászlóval és zenével a város utcáján és a hadseregnek ehhez a tulajdonképpeni magvához Zadravecz jelenlegi püspök fanatikus lelkesítő beszédet intézett. (Lelkes éljenzés és taps.) Ez volt tulajdonképpen a honvédség születésnapja. Ezután jött egy időszak, amikor a tényleges és tartalékos tisztek az ország minden részéből Szegedre özönlöttek és ők, a tisztek, vállalták a közkatona legegyszerűbb, legnehezebb szolgálatát is. Őrszolgálatot tartottak heteken és hónapokon keresztül és megkezdődött a toborzás. Az elismerés zászlaját meg kell hajtanom a magyar gazdaif jak előtt is, mert a szegedi és szegedkörnyéki gazdák voltak az elsők,