Képviselőházi napló, 1935. XXI. kötet • 1938. december 7. - 1939. február 23.

Ülésnapok - 1935-352

12 Az országgyűlés képviselőházának 352 tunk és sajn os találkozunk még ma is. (Zaj balfelől.) Találkozunk olyan fogalmazókkal és olyan segédtitkárokkal, akiknek más időkben, ha a tisztviselői karnak ez a katasztrófája nem lett volna kapcsolatos az ország gazdasági helyzetével, már régen sokkal magasabb állást kellett volna elfoglalniuk. Ha az én t. képviselőtársam azt mondja, hogy van olyan fogalmazó, aki nagyapa, ez nem azért következett be, mert nem tett eleget köztisztviselői kötelezettségének, hanem azért, mert az előlépteté1 sek szüneteltek. Nagyon kevés olyan szerencsés ember volt a tisztviselői karban, akire vonatkozólag bizonyos különleges helyzete következtében ez az előléptetési tilalom ne érvényesült volna. Méltóztassék elhinni, hogy Magyarországon a gazdasági élet rendje is akkor fog stabilabb alapokra helyeződni, amikor a tisztviselők megkapják azt a fizetést, amelyből meg tudnak élni. Teljes lehetetlenség, hogy azok, akikre az állam vagy a községek adminisztrációját bizzák, akik az állampolgárok legfontosabb ügyeiben kötelesek dönteni, kénytelenek olyan anyagi helyzetben lenni, amely mellett megélhetésük kétessé van téve. Nincs itt a Házban olyan ember, akinek ne volnának a tisztviselő társadalomban, mondjuk a bírák között ismerősei. Méltóztassanak ezeket megkérdezni, — ha ugyan önmaguktól nem mondották el anyagi helyzetüket, — és akkor t. képviselőtársaim meg fogják állapítani, hogy ezt a helyzetet nem lehet tovább fenntartani. Tudóan nagyon jól, hogy a t. kormányzat, amint ezekből a javaslatokból is láthatjuk, amelyekkel idejött a Ház elé, gondol a tisztviselői kérdés megoldására, és tudjuk, hogy ez a kérdés állandóan feglalkoztatja a különféle kormányokat és pénzügyminisztereket. En azonban nem szeretném, ha megmaradnánk ezek mellett a megoldási módok mellett, ahol jelenleg tartunk, hogy tudniillik a kormány idejön olyan javaslatokkal, amelyek az egyik tisztviselőnek adnak, a másiktól elvesznek, az egyik tisztviselő háztartásának helyzetén némileg javítanak, a másik helyzetét pedig romlásba hozzák. Van egy egyenes út, t. Képviselőház és t. kormány: vegyünk egy spongyát és töröljük le a tisztviselői fizetések terén mindazt, ami a Károlyi-kormánytól kezdve egészen 1934-ig történt és állítsuk vissza azt a helyzetet, amely 1931-ben megvolt. Most kérdés, hogy az ország anyagi helyzete megengedi-e, igen vagy sem ezt a megoldást. Ha előveszem a költségvetést, a költségvetésből meg kell állapítanom, hogy az államnak ma már van annyi bevétele, legalább is nagyon kevés különbséggel, és ebben az esztendőiben bizonyára lesz a költségvetés végöszszege olyan, mint az 1930. és 1931. évekig volt. En tehát kérem a t. Képviselőházat és legelsősorban a t. pénzügyminiszter urat, méltóztassék ezt az egyenes vonalat elfogadni a kormányzatnak a tisztviselői megsegítés akciói terén. Méltóztassék elhinni, hogy ennek a kérdésnek megoldásával, a tisztviselői fizetések visszaállításával sok olyan probléma oldódik meg az országban, amely nem látszik kapcsolatosnak a tisztviselői fizetések rendezésével és mégis a legszorosabb kapcsolatban van azzal. Bár én gézt a kicsiséget is, amely ebben a törvényjavaslatban foglaltatik, köszönettel fogadom a tiszviselőtársadalom részére, mégsem tudom elfogadni a t. kormánynak Javaslatát, nem tudom elfogadni azért, mert én azon az egyenes vonalon állok, hogy az 1931-es fizetése. ülése 1938 december 13-án, kedden. ket kell visszaállítani. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök: Szólásra következik? Porubszky Géza jegyző: Rakovszky Tibor. Elnök: A képviselő úr nincs jelen, jelentkezése töröltetik. Szólásra következik? Porubszky Géza jegyző: Homonnay TivadarHomonnay Tivadar: T. Képviselőház! Előttem szólott igen t. képviselőtársamnak igen sok gondolatát, amelyekben volt szíves felsorolni a közszolgálati alkalmazottak sérelmeit, helyeslem, magamévá teszem. Pártom is ugyanezen az állásponton van, de viszont nem tudom őt követni azon az úton, amikor ő azt mondotta, hogy bár az igen t. kormány itt ogy keveset juttat a közszolgálati alkalmazottak megsegítésére, a javaslatot még sem tudja elfogadni. Én a javaslatot pártom nevében és megbízásából elfogadom és ennél a kérdésnél nem térek ki magára az egész tisztviselői problémára, egyszerűen azért nem, mert hiszen maga a törvényjavaslat azt mondja, hogy benne a közszolgálati tisztviselők korpótlékáról van szó, én tehát ehhez a kis körhöz vagyok kénytelen igénytelen felszólalásomban ragaszkodni. Az előadó úr volt szíves említeni, hogy az előléptetési viszonyok kedvezőtlenekké alakultak a közszolgálati alkalmazottaknál. Így is van és éppen ezért van szükség egy bizonyos megsegítésre, hogy azok a közszolgálati alkalmazottak, akik magasabb fizetési osztályba bejutni nem tudnak, valami módon kárpótoltassanak. Az előadó úr igen helyesen disztingvált ennél a kérdésnél is, mert hiszen ő nem kárpótlásról beszélt, hanem azt mondta, hogy bizonyos kárpótlásul szolgál számukra az ebben a törvényjavaslatban lefektetett megsegítés. Hogy miért csak bizonyos kárpótlás ez? Azt hiszem, az előadó úr ugyanarra gondolt, amire jómagam, arra, hogy^ az itt juttatott megsegítés nem olyan mértékű, hogy teljes egészében kárpótolná azokat a közszolgálati alkalmazottakat, akik korpótlékot kapnak, tudniillik a megsegítés kisebb, mint hogyha a kormány magasabb fizetési osztályba léptette volna elő ezeket a tisztviselőket. Az előadó úr disztinkciója éppen ezért szerintem igen helyes. Méltóztatnak tudni, hogy békeidőben a közszolgálati alkalmazottak részére egy bizonyos fizetési osztályig meg volt az automatikus előlépési lehetőség. Csak egy példát mondok. Az 1914 :X

VII. te, az lígynevezett vasutas pragmatika lehetővé tette, hogy az államvasúti tisztviselők, alkalmazottak a VII. fizetési osztály első fokozatáig automatikusan legyenek előléptethetek. Az, aki a VII. fizetési osztály első fokozatában eltöltött tizenegyévi szolgálat után nem tudott bejutni magasabb fizetési osztályba, 300 korona korpótlékot élvezett és további három szolgálati év után ismét 300 korona .korpótlékban részesült. Erre azért volt szükség, mert — ahogyan az akkori kormány indokolta — már akkor nehezebbek voltak az előlépési viszonyok és a kormány az érdemes közszolgálati alkalmazottakat, tisztviselőket még sem akarta kizárni abból, hogy magasabb illetményt élvezhessenek, már pedig a megüresedett tisztviselői állások szánm kisebb volt, mint az előléptetésre jogosan iffényt tartók száma. A korpótlékot abban az időben nem terjesztették ki a IX. és VIII. fizetési osztályra és pedig — helyesen — azért nem, mert hiszen a IX. fizetési osztály első fokozatában négyesztendei szolgálat után mindenki