Képviselőházi napló, 1935. XX. kötet • 1938. június 21. - 1938. december 5.

Ülésnapok - 1935-335

84 Az országgyűlés képviselőházának 335. ülése 1938 június 23-án, csütörtökön. állapítani, hogy a mezőgazdasági szeszfőzde nagyon is parciális érdekeket szolgál " és a szántóterületnek csak igen kis része húzza a hasznát. Távolról sem jut el a nagytömegekig, a kisgazdatársadalomig és nem felelt meg annak a rendeltetésnek, amely a törvény javaslatban ígéretként nyilatkozik meg, hogy a kis•eimiberek szövetkezeteinek kell biztosítani a jövőben az engedélyeket. A legkomolyabb valósággá kell válnia annak, hogy a szesztermelésnek az előnye a mezőgazdaságra nézve necsak a 320.000 iholdat kitevő közép- és nagybirtokig, hanem az ország kisgazdatársadalmának milliókat kitevő óriási tömegéig is eljusson. Lelkiismereti felelősségem tudatában nem tudnám azzal a határozottsággal állítani az ellenkezőjét annak, amellyel e törvényjavaslat kodifikátora és a pénzügyminiszter azt állítja, hogy a monopólium nem lesz deficites, nem jelent az államnak ráfizetést, sőt a kieső szeszadóból eredő kereken 15.000.000 pengős jövedelmet a monopólium üzleti haszna pótolni fogja. Pedig 'komolyan tartok tőle, hogy a monopólium veszteséges lesz. A törvényjavaslat is az ellenkező álláspontját nem abszolút bizonyosságnak jelöli meg, hanem attól teszi ezt függővé, hogy a szeszfogyasztás nem fog a jövőben lényegesen csökkenni. Van telhát itt egy tényező, egy x, van itt a jövőben egy isme rétien, amelytől függeni fog az, hogy valóra válik-e a törvény kodifikátorának s a pénzügyminiszternek az a feltevése, hogy a szeszmonopólium az államnak nem jelent új terhet. Azon lehetőség ellenére, hogy a rizikó megvan, hogy a monopólium deficites lehet, elfogadom a törvényjavaslatban foglalt azt az indokolást, hogy a mezőigazdaság védelme érdekében a monopóliumra feltétlenül szükség van, mert nem nagyon féléik a hátrányos következményeitől sem. A monopólium az államnak nem kerül pénzébe, abba az állam semmit bele nem fektet, így tehát a monopólium révén nem kockáztat az állam közpénzekből származó nagyobb és jelentékenyebb összeget, amit különben annál kevésbbé sem szabad 'kockáztatnia, mert az államháztartásban minden pengőre szükség van, nem a hiábavaló kiadások fedezésére, hanem két cél megvalósítására: az elviselhetetlen közterhek csökkentésére és a köztisztviselők régi, a szanálás előtti fizetésének visszaállítására. T. Ház! A másik vitatott része ennek a törvényjavaslatnak az ipari szeszgyárak megváltására vonatkozik. Gratz Gusztáv igen t. képviselőtársam kifejtette a komoly érveket a mellett, hogy e megoldás, a kisajátítás, illetőleg kártalanítás mellett üzemen kívül helyezés is yeszélyes és kockázatos. Mégis, 'ha az az álláspont, hogy az ipari szeszgyárak kisajátítása szorosan összefügg a törvényjavaslat monopolisztikus célkitűzéseivel, a kettő csak együttesen biztosítja a hozzáfűzött célkitűzések reális megvalósítását, helyes, én a kisajátítás ellen sem teszek kifogást. Elfogadom meggyőzőnek azt, hogy az ipari szeszgyárakat ki kell sajátítani. Pedig itt is vannak kézenfekvő aggályok és kifogások. Hiszen maga a pénzügyminiszter úr mondotta, hogy az ipari szeszgyárakra bizonyos célból —• különösen hadi célból — szükség van, tehát a pénzügyminiszter úr elismerte az ipari szeszgyártás fenntartásának szükségességét. Ha tehát az ipari szeszgyártás szükségessége fennáll, akkor miért vállal az állam közpénzek befektetésével rizikót az ipari szeszgyárak megváltásánál, miért nem hagyja a rizikót a magántulajdon, a magánvállalkozás vállán? Az ipari szeszgyárak a világháborúban a próbát kitűnően kiállották, az egyedárúsági gyárak képessége az új háborúban még nyilt és bizonytalan kérdés. (Az elnöki széket Lányi Márton foglalja el.) Az érdekelt nagy szeszgyárak közül engem, illetőleg városomat a győiri szeszgyár érdekel. A győri szeszgyár körülbelül 300 munkást és 30 tisztviselőt foglalkoztat, ami körülbelül 1000 lélek ellátásának felel meg. Nem kívánok arról beszélni, hogy Győrött a szeszgyár a munkaadó és a munkás közötti megértésnek, a szociális kibékültségnek olyan mintaképe volt, (hogy arra még egy példát találni Győrött vagy másutt is nem igen lehet. A győri szeszgyár abban az esetben, ha az az álláspont győz, 'hogy ki kell sajátítani, a pénzügyminiszter úr kijelentése szerint finomít, víztelenít és készültséget tart fenn arra az esetre, ha az ipari szeszgyártásra szükség volna. Itt van a veszély Győr közgazdasági és szociális érdekei szempontjából. Ha termelés nélkül csak készültséget tartanak fenn a győri gyárban, akkor a (készültséget és finomítást 40—50 munkással el lehet látni és így a munkások közül néhámy száz munka nélkül marad. Aki tudja, hogy Győr szabad kir. város a gazdasági világválság során, 1931-től kezdve mint kimondottan ipari, gyáripari város, — a gyárak száma Győrött meghaladja a hatvanat — micsoda hallatlan 'küzdelmet folytatót^ a munkanélküliséggel és ez a harc bizonyos időközökben milyen komoly veszélyekkel fenyegette a város szociális békéjét és nyugalmát, annak meg kell értenie, hogy mi félünk minden olyan kísérlettől, amely az éveik megfeszített munkájával töibbé-kevésbbé helyreállított egyensúlyt, a munkások kenyérhez juttatását ismét veszélyezteti és megint több száz munkás munkanélküliségét okozhatja. (Malasits Géza: Majd jóllakatják ínségmunkával!) Ennek még a lehetőségét is el kell kerülni s a közrend fenntartásának veszélyét meg kell előzni. Álláspontom abból a princípiumból indul ki, amelyet minden irányzattal — nemcsak ezzel a törvényjavaslattal, hanem az úgynevezett szélsőséges irányzatokkal szemben is — mindig hangsúlyozok, hogy nekünk semilyen formában kísérleteznünk nem szabad, a mi közgazdasági erőtényezőink, a mi szociális kialakultságunk nem bírja meg a kísérleteket, amelyek kudarccal végződhetnek, sikertelenekké válhatnak, mert ez valóban katasztrofális lehetne és veszedelmeket ; idézhetne fel úgy városomiban, mint az országban. (Meizler Károly: Bocsánat, ez tiszteletreméltó parciális kérdés!) Itt kapcsolódik bele azután ebbe a parciálisnak látszó érdekbe az általános és állami érdek. Mert ha az állam ezt az üzemet kisajátítja és csak készenlétben helyezésre tartja fenn, akkor a magánvállalkozás helyébe az állam lép, s állami üzemmel állunk szemben a jövőben. Már pedig el kell ismerni, — és nem ismeri a közgazdasági életet, aki ezt kétségtoevonja — hogy minden közüzem nemcsak nehézkes, nemcsak az üzleti élet gyorsaságát és mozgékonyságát nem tudja bevezetni és biztosítani, hanem anyagilag, üzletileg is sok-