Képviselőházi napló, 1935. XX. kötet • 1938. június 21. - 1938. december 5.

Ülésnapok - 1935-334

38 Az országgyűlés képviselőházának zseni sem tud mint miniszter szakszerűen el­látni. A magyar szociálpolitikának, a magyar közegészségügynek tehát nincsen dinamója, mert a belügyminisztérium dinamója elsősor­ban közigazgatási és rendészeti kérdések meg­oldására van hivatva. Amikor a belügyminisz­térium — nagyon helyesen — ki tudja har­colni a rendőrtisztek, vagy rendőrlegénység számára a fizetésemelést, javítást, vagy rende­zést és be tud állítani újabb embereket, akkor a népvédelmi és népegészségügyi minisztérium ezzel parallel szintén ki tudta volna harcolni a maga számára azokat az összegeket, ame­lyekre szükség van, de amelyeket mint a bel­ügyminisztériumnak egyik alosztálya, semmi körülmények között sem tud a maga számára kiharcolni. A népvédelem és a népegészségügy fel­adatai feltétlenül megérdemlik Magyarorszá­gon az önálló szervezeti formát és követelik, hogy az összes problémákat valóban szakembe­rek műveljék külön vezetés alatt és gondos­kodni tudjunk Magyarországon végtelenül hiányzó szociálpolitikai, és közegészségügyi be­állítottságú és ^műveltségű tisztviselőknek leg­jobb szelekciójáról. Ennek a célnak az elérése végett van szerencsém mint a magyar Egész­ségpolitikai Társaság alelnöke az erre vonat­kozó tervezetet a t. Ház asztalára letenni. Ez a tervezet a következőképpen szól (olvassa): »Tör vény javaslattervezet a nép védelmi és nép­egészségügyi miniszteri állás szervezéséről. 1. §. A magyar felelős minisztérium az 1848:111. te. 14. §-ában, továbíbá az 1889:XVIIL te. 2. §-ában, úgyszintén az 1920:1. te. 6. §-ának még hatályos részében, valamint az 1935 :VII. te. 1. §-ában meghatározott tagjain felül nép­védelmi és népegészségügyi' miniszterrel egé­szül ki. 2. ^. A népvédelmi és népegészségügyi mi­niszter hatáskörébe tartozik: 1. az ország közegészségügyének felsőfokon intézése; 2. a szociális biztosítás és ellátás intézmé­nyeinek (társadalombiztosító intézetek, Orszá­gos Mezőgazdasági Biztosító Intézet, Országos Tisztviselői Betegsegélyezósi Alap, Gyógyszeré­szek Országos Jóléti Alapja, rendőrlegénységi és csendőrlegénységi betegsegélyezési alapok stb.) felsőfokon vezetése olyan keretekben, amelyek között az a jelen törvény hatályba­lépése előtt a miniszterek valamelyikét meg­illette; 3. A gyermekvédelem ügyeinek — ideértve a gyámügyet is — felsőfokon irányítása; 4. a szociálpolitika és köz jótékonyság fel­sőfokon intézése; 5. a magyarság quantitativ és qualitativ népesedéspolitikajának irányítása. A minisztérium a megjelölt kereteken belül rendelettel állapítja meg, hogy a miniszterek­nek a jelen törvény hatálybalépésekor 1 fenn­álló hatásköréből mely ügycsoportok, igazga­tási ágak, hivatalok és intézmények kerülnek a népvédelmi és népegészségügyi miniszter ha­táskörébe. 3. §. A népvédelmi és népegészségügyi mi­nisztérium hatáskörének ellátására szükséges személyzetet a hatáskörök megosztásában ér­dekelt miniszteri tárcák létszámából a nép vé­delmi és népegészségügyi minisztérium létszá­málba kell kinevezni. Az 1939/40. évi állami 33J t . ülése 1938 június 22-én, szerdám. költségvetésben, rendszeresített állásokon felül még szükséges állások rendszeresítése iránt a minisztérium intézkedik. 4. §. Az 1938/39. évi állami költségvetésben a 2. §. alá eső ügyek tekintetében előirányzott kiadások az érdekelt tárcák és a népvédelmi és népegészségügyi tárca között az érdekelt tárcába utalt ügyekre nézve megállapított költ­ségvetési tételek szerint oszlanak meg. A jelen törvény folytán előállott költségtöbbletet a bel­ügyminisztérium 1939/40. évi költségvetésében a »Központi igazgatás« cím »átmeneti kiadá­sok« alosztályának »A népvédelmi és népegész­ségügyi minisztérium megszervezésével kapcso-, latos kiadásokra átalányként« rovatán meg­állapított összegből kell fedezni. 5. §. A további jogszabályoknak az egyes miniszterek hatáskörét megállapító rendelkezé­seit, valamint az 1939/40. állami költségvetésnek a bevételekre vonatkozó rendelkezéseit a 2. §­nak megfelelően kell alkalmazni. Ez a rendel­kezés a folyamatban lévő ügyekre is kiterjed. 6. §. A jelen törvény hatálybaléptével az azzal ellenkező törvények, valamint az 1932:XII. te. 4. §-a hatályát veszti. 7. §. A jelen törvény hatálybalépésének napját a minisztérium 2. § alapján (kiadott ren­deletben állapítja meg.« Ebben a megoldásban látom, egyedül ko­moly biztosítékát annak, hogy a magyar köz­egészségügynek és a magyar szociálpolitiká­nak újra olyan ereje lesz ebben az országban, amilyet megérdemel és ebben látom az egyet­len biztosítékát annak, hogy amiről beszélünk, amire igen t. képviselőtársaim velem együtt az összes népgyűléseken — bármely párthoz tar­tozzanak — állandóan hivatkoznak, végre ;ala­hára felelős gazdát találjon a magyar minisz­tériumok körében, mert mindaddig, amíg ezek a kérdések négy-öt miniszter között szétoszlot­tam bevernek.^ amíg ennek a kérdésnek valóban felelős gazdája nincs, addig parlamentarizmus ide és parlamentarizmus oda, részben nem mondunk mindig igazat a népgyűléseken, rész­ben a legnagyobb jóakarattal sem tudjuk meg­oldani azt a problémát, amelyből Magyarország élete vagy pedig pusztulása függ. Tisztelettel kérem interpellációmnak a mi­niszterelnök úr számára való kiadását, mint­hogy nincs itt. (Heyeslês. A szónokot számo­san üdvözlik.) Elnök: T. Ház! Rajniss Ferenc képviselő úrnak a népvédelmi és egészségügyi minisz­térium felállítása tárgyában előterjesztett in­terpellációja a m. kir. kormánynak kiadatik. Méltóztatnak ezt határozatkép kimondani 1 (Igen!) A Ház ezt határozatképpen kimondja. T. Ház! Az előbb Rajniss Ferenc képviselő úr az igazságügyminiszter úrhoz interpellációt terjesztett elő, amelyre vonatkozólag a Ház úgy határozott, hogy az interpellációt az igaz­ságügyminiszter úrnak kiadja. Tekintettel arra, hogy az igazságügyminiszter úr, akinek a ház­szabályok 134. és 142. $-ai alapján bármikor van felszólalási joga, válaszolni kíván az el­hangzott interpellációra, kérem, méltóztassék a Háznak: azt a határozatát, hogy az interpel­láció kiadatik az igazságügyminiszter úrnak, hatálytalannak tekinteni. Méltóztatik ezt a ha­tározatot elfogadni? (Igen!) A Ház a határoza­tot elfogadta. :- * Az igazságügyminiszter urat illeti a szó. Mikecz Ödön igazságügyminiszter: T. Ház! (Halljuk! Halljuk!) Mindenekelőtt kérem au-

Next

/
Thumbnails
Contents