Képviselőházi napló, 1935. XX. kötet • 1938. június 21. - 1938. december 5.
Ülésnapok - 1935-334
36 Az országgyűlés képviselőházának a magyar napvédelem és népegészségügy helytelen szervezeti állapotáról *? 2. Hajlandó-e a m. kir. kormány a népvédelem és népegészségügy országos •' megszervezését a nép védelmi és nép egészségügyi minisztérium felállításával biztosítani ?« Elnök: Rajniss Ferenc képviselő urat illeti a szó. Rajniss Ferenc: T. Ház! A legújabb szokásnak látom azt, hogy a parlamentnek véleményem szerint talán legfontosabb eseményénél, az interpellációk elmondásánál a ^miniszter urak egyáltalában nem vesznek részt az ülésen, (Béldi Béla: A múltkor sem volt itt senki!) aminek eredménye nem lehet pás, mint az interpellációk hangjának feltétlen megélesedése a jövőben. Amikor a parlamentben óriási, hatalmas nagy kormányzópárt van és a kormányzópárt mellett az ellenzéki pártok legnagyobb része is a kormányzatot támogatja, (Propper Sándor: Az interpellates jog semmibe ve vese, hogy nem jönnek el!) akkor a már beterjesztett egyes törvényjavaslatokhoz való hozzászólás tényleg illuzórius jog, mert hiszen a törvényjavaslatnak változatlanul való keresztülmenetele a hatalmas nagy párttal és a kormányt támogató ellenzéki pártokkal mindenféleképpen biztosítva van, az egyetlen maradékjog tehát az interpellációs jog, amellyel a képviselők részéről komolyan történhetik bizonyos beleszólás az ország közügyeibe. Ha azonban ez a jog is odajut, hogy az interpellációk meghallgatása nem lesz tovább fontos a kormányzatnak, akkor igazán nem tudjuk, hogy azzal a parlamentarizmussal, amelyet én ugyan sohasem védtem, de amelynek védelmében túlságosan nagy egyhangúságot látok a Házban, mi lesz a jövendőben, (vitéz Balogh Gábor: Csak Va2 van, most van az interpellációk kezdete!) T. Ház! Interpellációmnak az a lényege, hogy tiltakozni óhajtok a magyar népvédelmi, szociálpolitikai és közegészségügyi feladatoknak a belügyminisztérium hatáskörébe való egyszerű beiktatása ellen. A XX. századbál] minden egyes európai országban a szociálpolitika és a közegészségügy szakszerű megszervezése irányában folyik a fejlődés és aztonond hatnám, hogy a népvédelem és a közegészségügy szakszerű állami felépítése, egységes organizációba való foglalása Európában mindenütt elkerülhetetlen folyamat. A népegészségügy és a nép védelem terén is a prevenció gondolatának és a népi politikának az előretörését látjuk minden államban és a biológiai életszem lelet, a biopolitikai gondolat, amely a megdöbbentő népszaporodási problémák megoldása felé törekszik, egyben az orvostudomány hatalmas nagy forradalmával parancsol új szervezeti formákat mind a népvédelmi, mind a népegészségügyi gondolat számára. A (napvédelem és a népegészségügy terén Magyarországon elértünk oda, hogy egyes emberek meg nem felelő tevékenysége és egy laikus felépítettség miatt az első magyar népjóléti miniszté riumot, amelyet törvényben állítottunk fel, megszüntettük és a népegészségügy és a szociálpolitika problémáinak intéző szervei alosztályokká degradálódtak a magyar politikai életben, amikor az egész minisztériumot beolvasztottuk a belügyminisztériumiba. Annak idején úgy indokolták meg ezt, hogy legközelebb fel fogják állítani a nagy és hatalmas szociálpolitikai tanácsot és ez a szerv 33%. ülése 1938 június 22-én, szerdán, az alosztályokká, vagy osztályokká minősített közegészségügyi és szociálpolitikai igazgatásnak a továbbiakban vezető szerve lesz. A szociálpolitikai tanács felállítása is elmaradt és nyugodt lélekkel mondhatom, hogy a belügyminisztérium albérletben kezeli ma Magyarország legfontosabb problémáit akkor, amikor ennek az országnak léte, vagy pusztulása igenis a szociálpolitikai kérdésektől és a közegészségügyi, vagy mondjuk népegészségügyi kérdések becsületes, helyes és mindenekelőtt szakszerű megoldásától függ. Csonka-Magyarországon az élveszületések száma negyed évszázad alatt 40'8 százalékkal csökkent. A csehek, olaszok, szerbek, oroszok, lengyelek, románok, bolgárok népszaporodása messze Magyarország népszaporodása előtt jár. A mi vitalitási indexszámunk állandóan csökken. 1926-ban Magyarország és Eománia közt még az volt a viszony, hogy nálunk 162, Romániában pedig 157'7 volt a vitalitási indexszám. 1932-ben Magyarország vitalitási indexszáma 130*7, Komániáé pedig 174'4 volt. Ez 1926 és 1932 között nálunk mínusz 31-et, Romániában pedig plusz 16'7-et jelent. (Zaj a baloldalon.) T. Ház! Ma Magyarországnak közel 10.000 orvosa van. Tulajdonképpen sok orvosunk van. Budapesten már minden 350—360 főre esik egy orvos, (vitéz Balogh Gábor: Ott még sincs, ahol kellene!) a körorvosi átlag azonban természetesen az, hogy öt községre esik egy orvos. (Mózes Sándor: Nem szeretnek vidékre menni! — Zaj. — Elnök csenget.) Ezeknek az ázsiai állapotoknak a megszüntetését sohasem fogjuk elérni, ha ezek a kérdések a rendészeti és közigazgatási. minisztérium alosztályában intéztetnek el. (vitéz Várady László: Teljesen igaza van!) A magyar népvédelmi és népegészségügyi minisztérium megteremtése esetén tisztára lehetetlen volna az á helyzet, amelyet a belügyminiszter úr itt jószándékkal feltárt, hogy lehetetlenség számára száz orvost beállítani. Egyetemeink maradisága a perevenciós gondolat tudományos továbbfejlesztése terén, nem a magán gyógyítóorvosi tudománynak, hanem a nemzeti orvostudománynak kezdetleges tanítása az összes mai egyetemeken, szintén olyan hatalmas problémák, amelyeket belügyminisztériumi alosztályokkal megoldani nem lehet. Az 1876 :XIV. te. már kimondotta, hogy a közegészségügy vezetése az állami igazgatás körébe tartozik. Ennek a kimondott elvnek alapján ma már Magyarország közegészségügyének államilag komolyan megszervezettnek kellene lennie, de csak a tisztiorvosi szolgálat szerveztetett meg mind a mai napig. A szükséges további lépéseket, a városi, községi, körorvosok államosítását, összes közegészségügyi intézeteink tervszerű elosztását, az óriási hiányok megszüntetését, általában a népvédelem és közegészségügy tervszerű rendezését a belügyminisztériumi külön osztályok 40 esztendő alatt sem tudják elvégezni, Az új háborús feladatok is megkövetelik, hogy önálló népvédelmi és egészségügyi központi szervet állítsunk fel, mert háború esetén a mai megosztottságból, a különböző miniszteriális hatáskörök ütközéséből a szó szoros értelmében csak katasztróra állhat elő. (Ügy van!) A katonai egészségügynek és a magyar vöröskeresztnek háború esetére való tökéletes és teljes kiépítés© és hozzákapcsolása mindazokhoz az egészségügyi szervezetekhez, ame-