Képviselőházi napló, 1935. XX. kötet • 1938. június 21. - 1938. december 5.
Ülésnapok - 1935-338
230 Az országgyűlés képviselőházának 338. alakult, ez talán lehetséges volt, a XX. században azonban sehol sem volt lehetséges, legkevésbbé pedig Angliában, ahol — amint jól méltóztatnak tudni — a háborúban és az azt követő időkben is a jegybank igen nagy mértékben, aránylagos an is nagyobb mértékben állott a kormány szolgálatára, mint ahogy ezen alapszabályok alapján ez a jövőben lehetséges lesz. Köszönetet kell mondanom a kormánynak abban a tekintetben, hogy ama jog^ kiter jesztéseknél, amelyeket ez a javaslat provideál és amelyeknek két fontos forrásuk I van, -—, az egyiik a nyílt piaci műveletek, a \ másik a hitelnyújtás az állam javára — aniind Va két irányban önmagát korlátozta, és pedig Î korlátozta olyan miértekben, amely ezeket a tranzakciókat — hogy úgy mondjam — inflatórius veszélyük szempontjából nézetem szerint teljesen aggálytalanokká teszi. Az államnak nyújtott százmillió pengős hitelt pedig külön is üdvözölnöm kell azért, mert annak a pénzügyi és gazdasági megerőltetésnek az idő) pontjában, amelyet jelent a beruházás az egész, J magyar közgazdaságra nézve, vitán felül áll, hogy ez a százmillió, amelynél az állam megköti magát, hogy mire fordítja, — fordítja tudniillik arra, hogy rövid lejáratú tartozásait a gazdasággal szemben visszafizesse — végeredményben egy olyan pénzfolyamatot fog megindítani a hitelszervezetek felé, amely által ezek inkább fognak abba a helyzetbe jutni a likviditás szempontjából, hogy a nagy beruházással kapcsolatos hitelműveleteknél és kölcsönnyújtásnál a közgazdaságnak és a társadal ómnak segítségére lehessenek. • Ami a kilenc hónapi gazdaváltót illeti, ennek csak örülhetünk. Magam is azt hiszem, hogy talán nem lesz a praxisban olyan nagy jelentősége, amint azt mindnyájan szeretnők, akik a gazdaérdekeket előmozdítani óhajtjuk és előmozdítan dónak tartjuk, nem pedig azért, mert a gazdának a váltóhitel, különösen az invesztíció szempontjából nem is volt kívánatos hitelforrása. Mindazonáltal azt. a tervet, hogy egy részarány állapíttassék meg a kommerciális és a gazdaváltók között, nem fogadhatom el abból az egyszerű okból, mert ez nem függ a banktól. A bank nem állapíthatja meg azt, hogy milyen arányú legyen a kommerciális és a gazdaváltó. Ebből az következhetnék, hogy ha kevés gazdaváltót nyújtanak be, restringálni kellene a kommerciális váltóknak a számát, (Reményi-Schneller Lajos pénzügyminiszter: Vagy fordítva!) vagy fordítva, olyan gazdaváltókat kellene leszámítolni, amelyek a feltételeknek, a szekuritásnak és a cenzúrának nem felelnek meg. (Csoór Lajos: Éppen ez a baj! Azért nyom el bennünket az ipar és kereskedelem.) Ami a nyilt piaci müveleteket illeti, a teória azt mutatja, hogy a jegybankoknak diszkontpolitikája, amellyel ők a pénzbőséget és az árakat a múltban szabályozták és amely rendkívül érzékeny műszer volt, elannyira, hogy egy félszázalékos kamatlábemelés elég volt arra, hogy bizonyos tranzakciók megköt- i tessenek, vagy ne köttessenek meg a bekéhen — ma már túlhaladott dolog. Ezen ma a / világ gazdasága — sajnos — már túl van, radikálisabb, erősebben és közvetlenebbül ható i eszközökre van szükség. Ezen eszközök kö- ' zött nemcsak a teória, hanem a nagy államok jegybankjainak praxisa — és itt elsősorban az Egyesült Államokra és Angliára gondolok — ezeket a nyilt piaci műveleteket igen helyezése 1938 június 28-án, kedden, seknek ismerte fel. Pénzszűke esetében vesz kötvényeket és értékeket a jegybank és ezáltal pénzt dob a közgazdaságba, ellenkező esetben elad és ezáltal a pénz visszafolyik a kasszájába. Ebben a műveletben benne van az inflatív hatásnak a lehetősége akkor, ha annak végrehajtásában a jegybank nincs mennyiségileg korlátozva. Ez a korlátozás azonban, amely a törvényben mutatkozik, nézetem szerint még a mi kis volumenű közgazdaságunkban is inkább csekély. Én inkább azt a szkepszist vagyok bátor itt a pénzügyminiszter úrral szemben kifejezésre juttatni, hogy egy 45 milliós diszponibilitás erre a célra nagyon hamar ki fog derülni, és talán kénytelenek leszünk foglalkozni ezen nyilt piaci műveletek kiterjesztésének lehetőségével, amit kívánnék is. Kívánnék azért, mert ennek a kiterjesztésnek a szüksége akkor fog előfordulni, ha ez az ország a maga üzleti életében virulni fog, ha az üzleti volumen, a termelt javak volumen je nagyobbmértékű pénzeszközöket és így a nyilt piaci müveleteknek nagyobb arányú ténykedését is fogja megkívánni. Ezzel el is mondottam mindent arra vonatkozólag, hogy ez a javaslat bennem azt a megnyugtató hatást keltette, hogy a magyar pénzforgalom őrének, a jegybanknak a tevékenysége a jövőben is mindazon érdekeknek 1 a védelmezője fog lenni, amelyeket, nézetem szerint, a ^múltban is szerencsésen megvédett. ] Éppen ezért kettős bizalomból — elsősorban bizalommal a kormány iránt, de másodsorban teljes bizalommal a jegybank vezetősége iránt is — szívesen szavazom meg ezeket az alapszabálymódosításokat és azt a törvényt, amely azokat a magyar törvénytárba iktatja. (Élénk helyeslés és taps a jobboldalon. — A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következük 1 ? Esztergályos János jegyző: Horváth Ferenc! Elnök: Horváth Ferenc képviselő urat illeti a szó. Horváth Ferenc: T. Ház! Laikatos t. képviselőtársam nagyon szép szavaikat talált a Nemzeti Bank munkásságának elismerésére. En nem akarok az objektivitás hiányának hibájába esni akkor, amikor a Nemzeti Bank eddigi működését az ellenzék oldaláról kritikus szemmel nézem és megállapítok bizonyos hibákat a Nemzeti Banknak az elmúlt években kifejtett működésében, olyan hibákat, amelyeket adatszerűen fogok alátámasztani. Mózes és Csoór képviselőtársaim rámutattak arra, hogy a nemzet gazdasági életének hitelellátása, bankjeggyel való ellátása az elmúlt években nem történt meg abban a mértékben, ahogy a gazdasági élet megkívánta volna. A teória az, hogy annyi bankjegy bocsáttassék rendelkezésére, amennyi szükséges a gazdasági élet normális lebonyolításához, Ez a teória nagyon elasztikus meghatározás. Ha én ennek gyakorlati vonatkozásait nézem az elmúlt években, teljesen igazat kell adnom Csoór és Mózes képviselőtársaimnak, hogy bizony a magyar gazdasági élet rendelkezésére bocsátott bankjegymeinnyiség nem volt elegendő ahhoz, hogy a gazdasági forgalom zavartalanul bonyolíttassék le. Méltóztassék csak visszagondolni az' 1932/33. évekre, méltóztassanak az akkori árakat figyelembe venni, azokat az árakat, amikor a vidéki városokon 80—100 pengőért lovat és tehenet adtaik el, 'amikor
