Képviselőházi napló, 1935. XX. kötet • 1938. június 21. - 1938. december 5.

Ülésnapok - 1935-337

162 Az országgyűlés képviselőházának 337. ülése 1938 június 27-én, hétfőn. szagaiban mindenütt szigorúan betartották ezt, így többek között Délfraneiaországban is és ott különösen az irigy gazdák, hogy a világosodni kezdő, borba menő szőlőt valaki le ne szedje, még be is mázolták olyan szerekkel, amelyek elvették tőle a tolvaj gusztusát. így történt, hogy egyes túlbuzgó gazdák gálicoldattal locsolták be a fürtöket és ennek révén jutott a szőlőmívelő társadalom arra a tapasztalati tényre, hogy a peronoszpóra ellen gálicoldattal lehet védekezni. Ha a szőlőtermelő társadalom meg akarná méltóképpen hálálni a gáliekő ilyen módon való alkalmazásának feltalálását, a jelen esetben az irigységnek kellene szobrot állítania. T Ház! Ezek a hegyközségi szabályok annak idején a földesúri jogból fakadtak, az akkori közjogi felfogásnak megfeleltek és tulajdonképpen végrehajtó szervezetet létesítettek autonóm hatáskör nélkül. A mostani hegyközségi szervezet a mai közjogi viszonyoknak megfelelően széleskörű hatáskört és bizonyos autonómiát juttat »a hegyközségi szervezetnek, éppen ezért kívánatos volna, hogy az ötödik szakaszban foglalt hatáskörök betöltésére megfelelő szabályrendeleti jogalkotása is legyen. A hegyközségi szervezet megfelelő kiterjesztése csakis egyetlen egy szempontból lehet aggályos és ez az, hogy már 50 katasztrális hold szőlőre és gyümölcsösre nézve megállapítja a hegyközségi szeryeaet kötelező felállítását. Engem ez a kérdés tisztán csak pénzügyi szempontból aggaszt. Attól tartok, hogy ha az ötödik szakaszban foglalt hatáskört a hegyközség komolyan kívánja venni és igazán be akarja tölteni a szőlőtermelés és gyümölcstermelés megszervezésére és értékesítésére tervbevett hatáskörét, akkor alig lesz; képes magát a maga erejéből pénzügyileg fenntartani. A hegyőrt, és különösen a hegybírót feltétlenül fizetni kell, mert ha nem javadalmazzuk, — kivált amikor a törvényjavaslat értelmében a hegybíró szakember is lehet — akkor alig hiszem, hogy komoly munkát várhatunk az illető tisztet viselőtől. Ne feletsük el, hogy a szőlőtermelő társadalom 60%-a 800 négyszögölön aluli, 30%-a két katasztrális holdon aluli birtokos, tehát gazdaságilag gyönge és a borkérdés rendezetlensége folytán megállapíthatóan legyöngült társadalom az, amelyet most ezzel a hegyközségi költséggel megterhelünk. Véleményem szerint ezt csak nagyon kevés szőlőgazdaság fogja elbírni. Éppen ezért a magam részéről arra gondolva, hogy a szőlőtermelő társadalom ki van téve még a fagykároknak, a jégkároknak és egyéb természeti csapásoknak, felhívom a figyelmet arra, hogy jöhetnek idők, amikor hegyközségi tagok képtelenek lesznek még egy minimális megterhelést is elviselni, holott igazán nagy közérdek, hogy ezek a hegyközségi szervezetek működjenek. Hiszen a hegyközségi szervezet a szelleme, a lelke, az irányító eszköze, a keze az egész kérdésnek. Súlyt kell helyeznünk tehát arra és biztosítanunk kell azt, hogy ez a szervezet működhessék. Azt a kérelmet terjesztem elő, hogy talán a telepítési illetékből, borértékesítési járulékból, a bírságpénzekből lehetne egy alapot létesíteni, amely ilyen rendkívüli körülmények esetén bizonyos segítséget tudna a kisebb és bajbajutott hegyközségeknek nyújtani. Hogy mit jelent a szőlőben a jégeső, a jégkár, arra nem kell különösképpen rámutatnom. Folyton ismétlődő csapás ez. Aki nem látott jégverést, az ehhez a kérdéshez alig szólhat hozzá. 1937-ben az én választókerületemben, Csákberényben történt egy jégverés. Mondhatnám, kő kövön nem maradt. A gabonatermés is nyomtalanul eltűnt. Ez a jégverés több évre visszavetette a szőlőtermelést. Ilyen körülmények között mégis gondoskodnunk kell biztosítékokról, hogy a hegyközségek valamiképpen fenntartassanak. Kezemben van egy dokumentum 1860-ból, amelyet Promontor : község képviselőtestülete és elöljárósága állított ki. Szívtépő ennek a kérvénynek szövege, amelyet a budai esi és kir. szolgabírói hivatalhoz intéznek. Nincs toll, amelyik azt a nyomort és szegénységet le tudná írni, — mondja ez az írás. Tíz gazda kivételével valamennyi árverés alá került. Ne hozzanak a végrehajtással szégyent és szerencsétlenséget a gazdákra, — mondja ez a beadvány. Haladékot kérnek iaz adófizetésre februárban — milyen becsületesek voltak a régiek! — május hó végéig, mert a munka megindultával a keresetet szájuktól megvonva, adójukat teljes egészében ki fogják fizetni. Három éven át jégkár folytán semmit sem szüreteltek, e címen kérnek irgalmat. Ennek a promontori szőlőgazdatársada1 ómnak tagjai voltak az én őseim is és ők is átélték ezeket a katasztrofális esztendőkot. Most nekem, a késő utódnak — úgy érzem — szent kötelességem rámutatni arra, hogy napirendre kell tűznünk a kötelező jégbiztosítás kérdését és valamiképpen gondoskodnunk kell arról, hogy a jövőben hasonló szörnyű nagy természeti csapások idejében ne hóimig aprócseprő segélyekkel, hanem komoly segítséggel tudjon a kormányzat a porbasújtott szőlőírazda-társadalom segítségére sietni. (Helyeslés.) Gondolom, közadók módjára, jelentéktelen kis pótlékképpen, lehetne ezt kivetni és akkor nem lebegne ilyen fenyegetően felettünk ez a szörnyű és katasztrofális probléma. A hegyközség másik szervét, a vármegyékre kiterjedő hegyközségi tanácsot, szintén örömmel üdvözlöm. A hegyközségi titkárnak bőségesen lesz teendője, úgy hogy, azt hiszem, egymaga nem is lesz képes ezt a munkát elvégezni. Minden körülmények között örömmel kell üdvözölnöm azt, hogy a hegyközségi tanácsok az Országos Szőlő- és Borgazdasági Tanácsban képviseletet nyertek és hogy — és ezt nem tudom eléggé megköszönni — a minőségi borvidékek védelmére az Országos Szőlő- és Borgazdasági Tanácsban egy bizottságot fognak alakíttatni. Mint mondottam, a szőlő és gyümölcsgazdálkodásra vonatkozó elveket — bár nagy beavatkozást jelentenek — a magam részéről elfogadom s aláírom, mert nélkülük komoly gyógyulás nem képzelhető. A^ telepítési tilalomra szükség van, de szükség van arra is, hogy ezt a tilamat komolyan és erélyesen hajtsák végre. Hiszen a telepítési tilalom ellenére ma is folyik a telepítés s az újonnan telepített szőlők négyötödrésze most is az Alföldre esik. Igen méltányosnak ^tartom az áttelepítésre vonatkozó rendelkezést, mert ezzel lehetővé tétetik a szőlőknek a síkvidékről a hegyvidékre való visszavándorlása. Ennek azonban lesznek korlátai és határai, mert hiszen a 3 aranykoronás kataszteri jövedelemmel bíró területekre aligha lehet majd vissza-