Képviselőházi napló, 1935. XX. kötet • 1938. június 21. - 1938. december 5.

Ülésnapok - 1935-337

160 Az országgyűlés képviselőházának 3í úr igen szellemes és olyan választ adott, amely nemcsak kielégít engem, hanem mindenképp en nagymértékben szolgálja a móri borvidék érdekeit. A miniszter úr ugyanis visszaemlékezett arra, hogy található volt valamikor egy olyan felírás, amelyik szerint az árakban különbség tétetett a móri bor, a jó móri bor és a valódi móri bor között. A miniszter úr valósággal az elevenére tapintott a móri borkérdésnek, mert tény, hogy a móri bort nagyon ritkán hozzák tisztán, változatlan, eredeti formájában forgalomba. A móri bort mindig házasítják. Erre igen alkalmas is a móri bor. Azért vitték Ausztriába is, ahol igen nagy híre volt. Sőt azt hiszem, a miniszter úr esete is tulajdonképpen Ausztriába történt, de jellemző és mindenképpen helytálló a saját viszonyainkra nézve is. Hogy a miniszter úr állásfoglalását és helyes következtetését még a magam részéről is alátámasszam, legyen szabad nekem is, egy hasonló eset elmondásával válaszolnom. Ugyancsak Ausztriában történt, ahol az egyszeri káplán meglátogatott egy apátságot, amely híres volt a boráról. Az első próbára a káplán egy nedves nyárból származó, északi fekvésű területen nőtt, szőlőből kapott bort. Tudjuk, hogy milyenek ezek az osztrák borok; irtózatosan savanyúak. Erre a káplán csak annyit jegyzett meg rettenetesen ro&sz latinsággal, hogy: »Vinus bonus.« A következő próba már valamivel jobb volt és erre a káplán azt mondta: »Vinum bonus.« Az apát erre felbuzdult és harmadiknak, ahogyan a legenda tartja — valódi johannisbergi rizlinget nyújtott át a káplánnak. A káplán megkóstolta és azt mondta: »Vinum bonum.« Amikor az apát kérdőleg tekintett rá, csak annyit mondott: »Minél jobb Főtisztelendőséged bora, annál jobb az én latinom«. Ezeken felbuzdulva — és itt jön a miniszter úr állításának alátámasztása — egy régi poros üvegben lévő, drága kincset: móri bort szolgáltatott fel a derék káplánnak. A káplán megkóstolta és kiitta, aztán megint töltött és megint kiitta. Erre közbecsapott az apát úr és megkérdezte: »Hát ezt miért nem dicséred?« A káplán még egyet ivott és azután ekként felelt: »Minek dicsérjem, ez a bor önmagát dicséri.« (Derültség.) Ennek a móri bornak védelmét kérem a miniszter úrtól, ennek a móri bornak érdekében szólalok fel most (Meizler Károly: Az egész anekdota nagyon jó, csakhogy Badacsonyról szól! — Derültség.) Ennek a móri bornak egységes stílusát nem szabad meghamisítani. A jó móri bor megérdemli a védelmet és a jó móri bor hálás szívvel fogja fogadni azt az ígéretet, amelyet 3.

f miniszter úr ennek a bornak védelmében részemre a pénzügyi bizottságban biztosított. (Alföldy Béla: Nem bácsalmási borról volt szó?) Hol volt akkor Bácsalmás!? (Derültség a jobboldalon.) A borkérdés rendezésénél a fő szempont nem lehet más, mint az, hogy a szőlőterület nagysága ne változzék, mert hiszen, mint már jeleztem, a munkaalkalmak megteremtése és a sűrűn lakó népesség eltartása szempontjából a szőlőtermelésnek nagy jelentősége van. A borkérdés rendezése és remélem, a borárak javulása^ — kétségtelenül vissza fog hatni a munkabérek javulására is. Ha azonban ugvanekkor a munkaalkalmak csökkennek, akkor megint nem értünk igazán célt. Éppen ezért a . ülése 1938 június 27-én, hétfőn. nemes borvidékek területének épségben tartására különös súlyt kell helyeznünk. Bá kell mutatnom arra, hogy a válság elsősorban a hegyvidéki szőlőket fenyegeti. Éppen ezért, amikor a borkérdést rendezzük, az intézkedések tengelyében is a hegyvidéki szőlők védelmének kell állnia. T. Ház! Ha valahol igaz, úgy a hegyvidéki szőlőnél igaz az, hogy nem konjunktúra-foglalkozás a szőlőtermelés. Nem lehet máról-holnapra a szőlőtermelésről másra áttérni. Generációk tapasztalata, tudása, szorgalma jut egy-egy szőlőterület fenntartásában és megművelésében kifejezésre. Csak a nép kitartása, elpusztíthatatlan akaratereje, a fáradhatatlan kezek szőlővesszőt, földet ápoló gondozása, évről-évre megismétlődő munkája tud szüretet teremteni. A szőlőmüvelés a nép teljes egyéniségét, lelkületét, minden szellemi és fizikai tudását leköti, csak így képes a nap aranyából és a föld véréből a bort, — a hegynek a kincsét — megteremteni. És ha még ehhez hozzáfűzöm azt, hogy a megsokasodott kártévők ellen kellő időben történő szakszerű védekzés nélkül vajmi kevés jutna a pincébe, akkor megmondottam azt is, mit jelent ma szőlőt termelni. A szőlőtermelés a hegyvidékről indult ki, ott vált igazán tradícióvá. Pedig éppen ez a nép szenved legtöbbet a borkérdés húsz esztendős rendezetlensége miatt és ez a nép a létmini&um határán élve, lerongyolódva, eladósodva, csökönyös hittel és türelemmel várja az igazság győzedelmet és munkájának megbecsülését, várja azt az időt, amikor ismét lesz szőlő és talán lesz a szőlőhöz lágy kenyér is. Ennek az egymillió szenvedő szőlőművelő társadalomnak nevében állapítom meg tehát azt, hogy van borkérdés és elérkezett az ideje annak, hogy komoly és hatékony kormányzati intézkedések történjenek a magyar történelmi borvidék megmentése és a magvar borkérdés rendezése érdekében. Ezen az úton az első lépés kétségtelenül a bortörvény volt. A bortörvény a szakszerűség, gyakorlati élet és haladás szempontjából mindent megtett és minden rendelkezést meghozott, hogy naerv nemzeti kincsünk, a magyar bor kellő védelemben részesüljön. A további most már a törvény megfelelő szakszerű, gyors és erőteljes végrehajtásán múlik. A bortörvény azonban azáltal, hoffv a direkttermők termelésére bizonyos rendelkezéseket hozott, amelyeknek termését nem engedte összevegyíteni a többi nemes fajták termésével, kétségtelenül hatott már bizonyos mértékben a túlprodukcióra és igyekezett a minőségi bortermelést is elősegíteni. Érdemleges gyógyulás azonban a bortörvény szónokainak megállapítása szerint is és Gömbös Gyula volt miniszterelnök és Darányi Kálmán földművelésügyi miniszter szerint is, csak a szesz- és hegyközségi törvények benyújtásával és letárgyal ásával volt remélhető. És most — amint ezt Gömbös Gyula 1935 november 8-án megígérte — a két törvényjavaslat egyidejű benyújtása meg is történt. T. Ház! Mit old meg tulajdonképpen a szesztörvény, amelyet már letárgyaltunk? Tudjuk azt, hogy a fogyasztás erős visszaesése folytán és a borárak katasztrofális zuhanása folytán a szesz és a bor között éles verseny támadt. A bortermelő társadalom igényt formált ahhoz, hogy az emberi fogyasztásra szánt szeszt kizárólag borból és gyümölcsből állítsák elő. Ezt a felfogást bizonyos mértékben