Képviselőházi napló, 1935. XX. kötet • 1938. június 21. - 1938. december 5.

Ülésnapok - 1935-333

6 Az or'szággy'ülés képviselőházának 333. ülése 1938 június 21-én, kedden. Éppen eizért Szent István életének munkája nemcsak egy fejezete, egy tündöklő fényes lejezete a vérben, gyászban és dicsőségben gazdag magyar történelemnek, de örök erőforrása az Aetema Hungaria-nak is, az örökké való Magyarországnak, fennmaradásunknak záloga és evangéliuma feltámadásunknak. (Ugy van! Úgy van! Taps a jobboldalon, a középen és a baloldalon.) T. Ház! Mindezek alapján ezt a javaslatot, amelyről az ő áldott emlékének megdicsöítését van hivatva szolgálni, a párt nevében is, amelyhez tartozni szerencsém van, lelkes Örömmel fogadom el. (Zajos éljenzés és taps a joböoldaton, a középen és a baloldalon. — A szónokot tömegesen üdvözlik.) Elnök: Sigray Antal gróf következik szólásra. Gr. Sigray Antal: T. Ház! (Halljuk! Halljuk!) Az előadó úrnak a javaslat méltóságának igazán megfelelő előadását minden tekintetben magamévá teszem és osztozom az előttem szólott Kenéz Béla barátom beszédének ragyogó megállapításaiban. A magam részéről egyet akarok ezekhez hozzáfűzni és ez az, hogy a szentistváni gondolat eszmei érték mindaddig, amíg Szent István apostoli trónja betöltve nincsen és amíg a magyar reménységek részére Szent István birodalmának korvonalai a jelen köuböl élesebben nem fognak kibontakozni. Ma szabad összehasonlítanom, a jelen korszakot, amelyben élünk, a szentistváni korszakkal, ugy meg kell állapítanom, hogy ez nem torténíietik a jelen korszak előnyere. A szent ist véni. kor a maga kezdetleges kultúrájával éppen ugy, mint az előző századok, a iVierovingiak kora át volt hatva egy erős metafizikai érzéstol és gondolattól. A vallásosság és a keresztény hit renaissanice-a, megerősödése volt ez a kor, amelyben különösen a nyugati részeken már erősen kifejlődött a keresztény kultúra minden ágazata. Ebből a korból való egy legenda, amely abból származott, hogy a keresztény világ az elérkező krisztusi első millenniumkor azt hitte, hogy el fog következni az ítélet napja. Fogadalmak és a kor vallásos érzülete folytán a román stílusú templomoknak százai és ezrei épültek. Ezek voltak az okai annak a legendának, hogy a millennium elkövetkeztével a világ a templomok fehér épületébe öltözött, hogy mint vezeklő várja meg az eljövendő ítélet napját. A mai világ egészen más helyzetben találja a kereszténységet. A mai világ sok helyen a kereszténység tagadásának jegyében áll. A mai korban nincs az az erős vallásosság és vallási érzés, sőt dtacára annak, hogy a mai világ kultúrájával kérkedik, ez tulajdonképpen csak a technikában merül ki és sok helyütt olyan barbárság uralkodik, amellyel talán legfeljebb a népvándorlás alatt r elkövetett szőr nyűségeket lehet összehasonlítani. (Ugy van! Ugy van!) Átmeneti időben élünk, egy olyan korszakban, amelyből a kivezető utat ma még seniki sem látja és itt az idő, hogy megkérdezzük önmagunktól, hogyan jutunk el a szentistváni ideálnak a mai napokra való alkalmazásához, a szentistváni gondolat keresztülviteléhez, hogyan jutunk el a mindén magyar szívében lévő álomhoz, a szentistváni birodalom helyreállításához. Kire számítsunk és mire építsük a magyar jövendőt^ Hol fosrank találni nagy nemzeti problémáink részére megoldást? Afeok a reménységek, amelyek a trianoni gyászos béke megkötése után bennünk voltak, nagyrészt eloszlottak és eodig legalább gyakorlatilag nem nyert bebizonyítást az a tétel, hogy az idő nekünk dolgozik. A magyarság és a magyar faj a megszállott és meghódított területeken pusztul és ritkaság, de Örömteli ritkaság az, nogy meg mer nyilatkozni olyan ünnepélyes móaion, mint megnyilatkozott Pozsonyban a felvidéki magyarság szava, amely a szentistváni gondolat mellett foglalt állást. De ez a inegnyilatikozás kizárólag a szentistváni Magyarországnak szólott, azoknak a megszentelt emlékeknek, amelyek be Vannak gyökerezve a Felvidéken és egyáltalában mindenhol az elszakított magyarságban. De már nem szólott volna és egészen más lett volna arra az esetre, ha itt parancsuralmi rendszer lett volna, amellyel sem a felvidéki magyarság, sem a tőlünk elszakított tótság rokonszenvet magában találni nem tud. (Ugy van! Ugy van! — Horváth Zoltán: Nekünk sem kell!) Vannak barátaink, vannak a magyarságnak kezdettől fogva barátai a külföldön, akik hangoztatják a magyar igazságot, azonban revíziós törekvéseink számára eredményt elérni eddig nem voltak képesek. A revíziós törekvések azonban újabb alátámasztást nyertek és talán fognak is nyerni a jövőben, mert hiszen váratlan oldalról is hallunk olyan nyilatkozatokat, mint például a minap a francia szocialistáknak Rouenban tartott gyűlésén, amely azt konstatálta, hogyha a győztes államok a békeszerződések revíziójára békés úton gondoltak volna, Európa térképe talán ma más volna. Ezzel »zemben állanak azonban olyan nyilatkozatok, mint például Cor deli Hull-nak Tenesseyben elhangzott beszéde, amely kételkedik a nemzetközi jognak a mai helyzetben való fennmaradásában és ráutal arra, hogy nemzetközi vonatkozásban sok helyütt, Európában különösen, anarchia uralkodik és e,gy új, egy más, egy jobban megalapozott nemzetközi jogot, egy egészen más alapon nyugvó békés megegyezést és talán békét kíván a vi: lag számára biztosítani. T. Ház! Hogy ebből a mi törekvéseinknek lesz-e haszna, azt megállapítani nem tudjuk. Egyelőre azt látjuk, hogy olyan államalakulatokban, amelyeknek létezése valójában talán nem egyeztethető össze az érdekelt népek érdekeivel és amelyeknek politikája semmiesetre sem elégíti ki az ő nemzetiségeiket, olyan államalakulatokban, amelyek esetleg a bomlás előtt állanak, ez a bomlási processzus azáltal szűnik meg, hogy a nyugateurópai közvélemény nem afkar belenyugodni abba, hogy bárhonnan jövő újabb, erőszakos lépés feldöntse egész Európa békéjét. Mire építsünk tehát és mire számítsunk! Át kell hoznunk a retrospektív ideált, a szentistváni gondolatot és ezt egyesítenünk kell a korszerű haladással és a kor eszméivel. A kor eszméi pedig szerintem nem azok, mint talán itthon sokan hiszik, nem parancsuralmi rendszerekben élik ki magukat, mert hiszen a parancsuralmi rendszerek nyugat felé a Rajnánál megszűnnek, sőt nemcsakhogy megszűnnek, hanem az angolszász nép előtt, amely az egyéni szabadságot annyira szereti, a maguk nemében teljesen érthetetlen problémává válnak, — hanem a kor eszméje a tömegek kielégítése, amely világszerte megköveteli a maga jogait és fasizmusban és demokráciában egyaránt megköveteli és meg is találja a maga kielégítését.