Képviselőházi napló, 1935. XX. kötet • 1938. június 21. - 1938. december 5.

Ülésnapok - 1935-333

4: Az országgyűlés képviselőházának kulturális, közgazdasági, közjogi, igazságügyi és egyéb élet jelenségeinek, amelyeknek következéseit természetesen érzi a társadalom, de amelyek a nép lelkében talán éppen a megszokás közömbösítő befolyása alatt még sem revelálódnak. Sőt vannak olyan törvényeink is, amelyek egyenesen ellenkeznek a néplélekkel, mert az erőszaknak, taktikázásnak, esetleg egy magát többségnek feltüntetni tudó kisebbség ügyeskedésének, hirtelen fellobbanó érzelmi kitörléseknek vagy meg nem fontolt, elhamarkodott, későh'b meg is bánt, olykor vissza is vont elhatározásnak művei. Sőt sajnos el nem hárítható külső nyomás • alatt létrejött olyan törvényeink is vannak, amelyek letörlésre váró fekete foltjai a magyar történelem lapjainak. (Ugy van! Ugy van! középen,) Ha arra a merészségre vetemedném, hogy ne tartsam tiszteletben az idő korlátait és a t. Ház türelmét, amely pedig ebben az ünnepinek tekinthető órában még fokozottabb mértékben parancsol tiszteletet, bőségesen idézhetnék példákat állításaim 'bizonyítására, sőt könnyűszerrel tudnám, bebizonyítani azt is, hogy sok és hasznos törvényünk mellett, amelyek azonban a tömegek érzésvilágában visszhangot verni nem tudtak, aránylag kevés olyan törvényünk van, amelyekiben a nemzet egyetemének vágya és reménye tudatosan él, amelyekben minden réteg kívánsága testet ölt és amelyről azt el lehetne mondani, hogy belőle valóban a nemzet lelke szól. Ha azonban vannak ilyen törvényeink a törvénytárban, akkor az ilyen törvények sorában mindig első helyen fog állni az a törvény, amely Szent István emlékét a magyar Corpus «Jurisban meg akarja örökíteni. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) Első helyen fog állni mindig, mert ha volt valaha törvényalkotás, .amelyet egy, a szó legnemesebb és legigazibb értelmében vett communis i"i>: iío előzött meg, amely csak írásba foglalása a nép lelkében élő, nemzedékről nemzedékre, századokról századokra átöröklütt, mélységében .és bensőségében soha meg nem fogyatkozott érzésnek,, amelyet nemcsak a naptúri évforduló, hanem egy valódi történelmi szükségesség tett időszerűvé, akkor bizonyára a székesfehérvári törvényről lehet majd azt elmondani. T. Ház! Történelmi szükségszerűségről szóltam és teljes joggal, mert most, állami létünk megpróbáltatásának e szomorú, remélhetőleg hamarosan elvonuló napjaiban forróbb vágyódással nézzük Szent István dicsőséges birodalmát és idézzük Szent Istvánnak fenkölt személyét, mint bármikor, mert hiszen nagyon jól tudjuk, hogy ő nemcsak megalapította a magyar keresztény királyságot, hanem évezredes jövőt biztosító fundamentumait is megvetette az idők viharaival dacoló intézményekkel. (Úgy van! Ügy van!) Éppen ezért nem puszta romantika az, ha mi Szent István emlékét idézzük _ és ha a régi szép egyházi ének mondása szerint sűrű könnyek között keressük őt. Mert igaz, hogy a vértanúságra ítélt nemzetek, amilyen a magyar is, amelyet Isten keze a hadak országútjára állított, szeretnek történelmi hivatásuk sugárzatáiban uiegf ürdeni és a multak emlékein elmerengeni, de nekünk Szent István több mint egy dicsőséges múlt ábrándképe, ő a mi jelenünknek is élő kenyere. (Ügy van! Ügy van! — Taps a jobb- és baloldalon és a középen.) Mert hiszen, hogy mi el nem pusztultunk 900 esztendő viharai között és ha ma. e zord napokban is csüggedetlen reménnyel hiszünk nemzetünk jövőjében, azt az ő szellemi 333. ülése 1938 június 21-én, kedden. hagyatékának és az ő intézményeinek köszönhetjük. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) Hiszen Szent István nemcsak jámbor hitvalló -s a kereszténységet meggyökereztető apostol volt, hanem tálán bizonyos ellentétben a középkor egyes szakaszainak inclususaival és reclususaival, a falak közé betemetkezett, vagy a kolostor mélyébe visszavonuló remetékkel, Szent István a társadalom bajait kitapogató és orvosló, szociális ^érzéktől és cselekvési vágytól átitatott szent és — ha szabad ezt a modern szót használnom — reálpolitikus volt. Hiszen csodálatosan előrelátó reálpolitikai éleslátással válaszolt a »Kelet vagy Nyugat« nagy kérdiésére, »amellyel minden Keletről Európa szívébe szakadt népnek egyszer számolnia kellett«. Akik nem tudták elszakadni a Kelettől, azokra az elsorvadás, vagy a szláv tengerben való megsemmisülés végzete várt. Szent István azonban elfordult a szláv-bizánci-görög közösségtől és a nyugati latin keresztény kultúrába ágyazta be nemzetét. És ezzel és olyan belső intézményekkel, amelyeket nem tudott kikezdeni az idő mindent megőrlő ereje — és itt elsősorban az ősi vármegye annyiszor kipróbált intézményére gondolok — a magyarság életét évszázadokkal dacoló szilárd keretek közé szorította és a törzsekre bomlott népet a központi hatalom megerősítésével politikai nemzetté kovácsolta. Ezzel rendet teremtett idebenn és tekintélyt biztosított • kifelé. Ennek köszönhető, hogy míg az övével körülbelül egyidős koronák ^ köaül a cseh Szent Vencelé mihamarább a német hűbériség

1 alárendeltségébe hanyatlott alá, a Piastok fejéről pedig letaszította a koronát a belső villongások feszítő ereje, István király magyar Szent;Koronája a nemzetet^ tökéletes egységbe foglaló, függőséget nem tűrő fenséges és misztikus erejével, amely iiiiimen hatalomnak kútfeje, eredete és teljessége volt, kilenc évszázad multán is ott tündökölt az: apostoli magyar király felkent homlokán és összefoglaló abroncsa volt annak az Isten kezétől teremtett földrajzi és gazdasági egységnek, amelyet Szent István birodalmának neveztek. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) A magyar királyság megszervezésével Szent István vetette meg* alapját a magyarság dunavölgyi uralmának és neki köszönhetjük, ha elsőszülöttségünk és elhelyezkedésünk révén a dunavölgyi kérdés megoldásában magunknak követelhetjük a döntő szót. (Ügv van! Ügy van! jobbfelől és a középen.) T. Ház! Embereknek és alkotásaiknak értékét tulajdonképpen csak századok múlásának mérlegén lehet lemérni. Hiszen a földi dolgok alá vannak vetve az »Umwertung aller Werte« törvényének és tapasztaljuk, hogy egyéuek, elgondolások és intézmények milyen sűrűn. értékelődnek át az idők forgatagában, de az örök erkölcsi eszmények hordozói és megtestesítői — maguk is örök értékek — változatlanul állnak és élnek az egymást felváltó eszmeáramlatok áradatában. Szent István király alakja ezért nem veszített semmit 900 esztendő folyamán ragyogásából, sőt hogy a költő szavával éljek: •.•-Nőttön-nő tiszta fénye, amint időben, térben távozik.« Igaz. hogy ez az eltávolodás csak a földi szem optikai csalódása, mert a szellem világa felette áll az idő múlásának, ott örök folytonosság uralkodik, örökké dalol a halhatatlan élet ritmusa és zenéje. íme, elszáradt a szent Jobb és mégis int, mutat és vezet; kihűlt a Szent szíve és mégis melegít; elporladt az agyvelő és ' mégis tanít és világosít és maga az egész fel-