Képviselőházi napló, 1935. XX. kötet • 1938. június 21. - 1938. december 5.

Ülésnapok - 1935-336

Az országgyűlés képviselőházának 336. adni. Talán sok ember venne tőle tíz-tíz litert vagy öt-öt litert és így eladhatna pár hektolitert, csakhogy azt kell mondania: Kérem, nem vehetnek tőlem öt-tíz litert, mert én esak huszonötliteres adagokban adhatok el. Ilyenformán nem üresen viszi haza a hordóját, eladva belőle a bort, hanem a legtöbb esetben teli; vagy pedig kénytelen elmenni a kocsmároshoz és alacsony áron eladni borát. Ezt az állapotot okvetlenül meg kell szüntetni, hasonlóképpen azokat a visszásságokat is, amelyeket a következőkben sorolok fel. Ha elmegyünk a pénzügyminisztériumba és megkérdezzük, hogy miért állították ezeket a mesterséges akadályokat a boreladás, illetőleg a borfogyasztás elé,, akkor állandóan annak a 12.000 kocsmárosnak az érdekeire hivatkoznak, akiknek italmérési engedélyük van. En viszont azt mondom, hogy a földmívelésügyi kormányzatnak módja van ezzel szembeállítani a 12.000 kocsmáros érdekei mellé az egymillió szőlőtermeléssel ós szőlőműveléssel foglalkozó ember érdekeit. És ha egymillió ember érdeke áll szemben 12.000 ember érdekével, akkor a pénzügyminiszter úrnak feltétlenül deferálnia kell, meg kell szüntetnie azokat az akadályokat és rendelkezéseket, hogy a termelő csak 25 literes vagy ezen felüli adagokban adhassa el borát. Ki kell eszközölni, hogy kisebb adagokban, öt-tíz literes adagokban is eladhassa borát. Amikor a boreladásban megkötik a termelő kezét, ez olyan rendelkezés, mintha két tojást akarna az ember venni egy kisgazdától, de az illető tiltakoznék és azt mondaná, hogy: Kérem, nem adhatok el önnek két tojást, csak háromszázat vehet tőlem ládában. Vannak azután olyan engedélyesek is, akikuek jogukban van kis mértékben is eladni bort. I)e ezekkel mi történik? Elmegy az ember egy ilyen engedélyeshez, akinek, mondom, joga van kismértékben kimérni a bort, tízl

itères üveggel vagy demizsónnal megy oda és az illető kénytelen azt mondani, hogy: Kérem, nem adhatok el tízliteres adagokban bort, csak saját magam által lepecsételt fél- vagy literes üvegekben, zárt palackokban. És még megkóstolni sem lehet a bort ilyen engedélyesnél, aki végeredményben mégis csak fel van hatalmazva a bor eladására. Okvetlenül meg kell szüntetni ezt az állapotot. Ha egyszer valakinek jogában áll kismértékben eladni bort, akkor engedjék is meg neki eladni a bort akár zárt, akár nyitott palackban. Itt van azután a következő eset. Elmegy az ember egy harmadik kimérőhöz, akinek engedélye van nyilt palackokban árusítani, odafordul hozzá: "Uram, jó bort akarok vásárolni öntől, engedje meg, hogy megkóstoljam a borát. Erre azonban a kimérő azt mondja: Hova gondol ön? Nem lehet kóstolni nálam! Vagy megbízik bennem, vagy nem, vagy megveszi a bort kóstolás nélkül, vagy nem. Ha ugyanis megkóstolná és észrevennék, akkor engem száz pengőre megbüntetnének. De el is vehetik a jogosítványomat. Ezek a rendelkezések majdnem nevetségszámba mennek. Igazán el kellene már hárítani a mesterséges akadályokat arról az útról, amely a termelőtől a fogyasztóig vezeti a bort. Vannak azután olyan engedélyesek, akiknél meg is lehet kóstolni a bort, megadatott ez a szerencse. Elmegy az ember egy ilyen borkimérésbe. Előzőleg már három-négy helyen is volt, nagyon elfáradt, le akar ülni az asztalhoz. Az engedélyes azonban azt mondja a veiilése 1938 júnkts 2U-én, pénteken. 129 vőnek: Tessék felállni! Mit gondol az úr, hogy ülve lehet nálam bort inni? Ha leült és észreveszik, hogy ülve fogyaszt, akkor engem száz pengőre büntetnek, sőt a jogosítványomat is elvehetik. Nálam csak állva szabad bort inni. Mindezek a rendelkezések pedig azért állanak fenn, mert a pénzügyminiszter úr arra hivatkozik, hogy meg kell védeni 12.000 kocs. maros jogát. Igaz, hogy ezeknek is élni kell, de én azt hiszem, hogy aki kocsmába akar menni, az -úgyis kocsmába megy és ott fogja elfogyasztani a bort, aki pedig nem akar kocsmába menni, hanem egy ilyen termelőhöz vagy borkimérőhöz akar visszavonulni, akinek jogában áll saját borát eladni és kimérni, aki tehát egy olyan helyre akar elmenni, amelyről meg van győződve, hogy ott tényleg tiszta állapotban fogja megkapni a bort, nem fog kocsmába menni, hanem el fog menni ezekhez az engedélyesekhez, kimérőkhöz, akik jogosítványaikat a pénzügyminiszter engedélye alapján gyak3rolják. Itt van még a cukrászdái borárusítás kérdése is. Ha az ember egy cukrászdában bort akar vásárolni, azt a választ kapja, hogy nekik nincs megengedve magyar bor kimérése és eladása, ők csak külföldi palackozott borokat adhatnak el. Meg kell szüntetni azt az állapotot is, amelyről szintén állandóan hallunk, hogy a tokaji borvidék válságos viszonyok között él. Segíteni kell tehát a tokaji borvidéken is azzal, hogy meg kell szűntetni azt az állapotot, hogy a tokaji bort 13%-os fényűzési adóval sújtsák, mert annak ára a kereskedelemben a 2 P-t meghaladja; már pedig 13%-os fényűzési adóval sújtanak minden bort, amelynek kereskedelemben meghaladja a 2 pengőt. Ez annál is inkább igazságtalan, mert magam is láttam a közelmúltban, hogy azokat a csengődíi, meg kiskőrösi borokat, amelyeket ott a kereskedők 15— 20 fillérért vásárolnak, Budapesten kimérve 3—4 pengőért adják el. Ezek a iborok nem esnek fényűzési adó alá, mert nem olyan borvidékről származnak, ahol a borok márkázva vannak és ahol a fényűzési adót a pénzügyminisztérium kontemplálta. A történelmi borvidékeken termelt borokat azonban ilyen súlyos fényűzésiadó alá vonják. A tokaji bortermelő vidéknek is feltétlenül érdekében áll, hogy az ezt a nemes bort termelő gazdákat olyan helyzetbe hozzuk, hogy boruknak elsősorban nagyobb kelendősége legyen, azt minden évben el tudják adni és tényleg hozzájuttassuk őket ahhoz a forgalomhoz és jövedelemhez, amely ezt a borvidéket feltétlenül megilleti. Állandóan panaszkodnak az országban arról, hogy a bort nem fogyasztják és a fejkvóta Magyarországon nagyon alacsony. Ez tényleg így is van. Magyarországon a fejkvóta 30 liter, míg Franciaországban 150, Olaszországban pedig 100 liter. Hogy a fejkvótát Magyarországon is emelhessük a borfogyasztás tekintetében, ehhez feltétlenül és mindenekelőtt szükség volna ezeknek a pénzügyi akadályoknak az elhárítására. Ilyen körülmények között került ina tárgyalás alá ez a hegyközségi javaslat» amelyet a legnagyobib örömmel üdvözlök, mert olyan rendelkezéseket tartalmaz, amelyeket a bortermelő gazdák érdekében már régen meg kellett volna valósítani. Mégis legyen szabad néhány megjegyzést tennem a hegyközségek megalakítása dolgában. Ha az ember figyelembe veszi ezeket az általam elő'bb felsorolt akadályokat és arra gondol, hogy milyen súlyos akadályok