Képviselőházi napló, 1935. XX. kötet • 1938. június 21. - 1938. december 5.

Ülésnapok - 1935-336

118 Az országgyűlés képviselőházának 33 közölhetjük tehát az előttünk fekvő törvényjavaslat 23. §-át, amely ezt az elvet juttatja kifejezésre. T. Ház! Hegyvidékeink és homokvidékeink olyan területek, ahol a szőlőnövény nemzeti termelésünk számára újabb vagyonokat jelent, népünk szaporodását biztosítja és egyáltalában létünknek alapját adja. Méltóztassék például a Tokajhegyalja hegyoldalait tekinteni: a filloxera pusztítása óta Sátoraljaújhelytől Abaujszántóig a műveletlen parlagok tömegét látjuk még ma is. A szőlő eltűnt onnan, de mindezideig új kultúra nem keletkezett e parlagokon, nemzeti szempontból értéktelen földek lettek ezek abban a pillanatban, amikor kipusztult innen a szőlő. Ugyanez a helyzet többi történelmi borvidékünkön is. Pedig ezeken a vidékeken sziklában és sziklából teremtettek termőföldet a messze lenyúló szőlőgyökerek, amely területeken egy júniusi forró napon meggyullad a sovány fű s amelyeken még erdő sem keletkezhetik, nem beszélve a mezőgazdaság többi növényeiről. (Ügy van! Ügy van! jobbfelöl.) Vessünk azonban egy pillantást oda, ahol valamikor futóhomokterületek vadonjai voltak és ahol ma virágzó szőlőskertek és gyümölcsösök gazdagítják e hont, pedig félszázaddal előbb még a birka sem tudott jóllakni itt: ilyen vidékek Kecskemét, Cegléd, Szeged, Kiskunhalas, Jászberény, Ókécske, Bácsalmás, Jánoshalma és keleteai Szabolcs, Hajdú, stb. Fű nem nőtt ezeken a vidékeken és szinte lakatlanok voltak, azóta pedig kultúrközpontok alakultak a magyar szőlő nyomán, gazdag városok^ virágos falvak és tanyák keletkeztek és nőttek nagyra ezeken a homokokon.^ Azt hiszem, mindannyiunk előtt világos és érthető, hogy a szőlőtermelés elsősorban is ott folytatható, ahol a szőlő ilyen nemzeti feladatokat tölt be (Ügy van! Úgy van! jobbfelŐl.) és ahol a szőlőnövény nem veszi el más termel vények elől a talajt, hanem átgyúrja, átformálja e nemzet számára a terméketlen sziklás és sivár homokot. Szeretnők, ha a szőlőnövénynek ez a nemzeti feladata a végrehajtási utasítás során is kellőképpen kidomboríttatnék és még alaposabb támogatást kapna. (Helyeslés a jobboldalon.) Azt hiszem, mindenki egyetért velem a tekintetben, hogy a magyar szőlő- és borgazdaság termeléspolitikája csak ezen a vonalon mozoghat tovább. Ezt a természetes és nemzetgazdaságilag is logikus termeléspolitikát azonban megzavarták a múlt század végén, és e század elején teljesen szabadjára engedett szőlőtelepítések, amelyek egyrészt a hegyoldalakról ezek síkságára lecsúszott szőlőtelepítések voltak, másrészt pedig ezer és ezer holdszámra olyan síkvidéki anyag- és humusztalajok telepíttettek be szőlővel, amely talajokon a magyar mezőgazdaság számára — nemzeti szempontból is — hasznos termelés folyhatott volna. Még ma is láthatók régi magtárakból átalakított présházak televény fekete földön telepített szőlők között, amely szőlők tömegtermelésükkel az előbb említett nemzeti feladatot nem töltik be, de akadályozzák fejlődésükben azokat a szőlővidékeket is, ahol a szőlőnövény ilyen nemzeti feladatok megvalósítására szolgál. T. Ház! A magyar szőlőgazdaság struktúráját elhibázottnak kell tekintenünk és ha van terület, ahol a »laissez faire, laissez aller« elve fenn nem tartható, akkor a magyar szőlő- és ülése 1938 június 24.-én, pénteken. borgazdaság iaz. A törvényjavaslat 23. és 25. f-a teljesen magáévá teszi ezt az álláspontot és mind a felújítási tilalom, mind a borértékesítési járulék bevezetésében arra az álláspontra helyezkedik, hogy ezekről a vidékekről és talajokról a szőlőnövény kultúrája visszaszorítandó. Jól tudjuk, hogy ez a felfogás és e felfogásnak megfelelő intézkedések, amelyek az előbb említett szakaszokban szerepelnek, egyes szőlősgazdákat sérelmesen érintenek, amikor azonban e nemzet a maga létét kell, hogy biztosítsa, amikor állítom, hogy nemcsak iparát, hanem egész mezőgazdaságát is a honvédelemre kell berendeznie (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.), akkor nem engedhetjük meg magunknak azt a fényűzést, hogy elsőrendű néptáplálkozásra szükséges termelyények elől a bortermelésre vegyünk el talajt, amikor viszont erre bőven akad olyan föld, ahol az előbb említett növények nem teremnek rneg. Megállapítom, hogy bármennyire sérelmes is az egyes szőlősgazdáknak, a magyar szőlősgazdaosztály túlnyomó többsége örömmel üdvözli ezeket a javaslatban lefektetett intézkedéseket. (Ügy van! Ügy van jobbfelől!) T. Ház! Újból vissza kell térnem a történelmi hegyvidékeken gazdálkodó gazdák verejtékes munkájára és ha ezeknek küzdelmeit idézem fel és azt látom, hogy eddig nem sikerült megküzdeniök egy teljesen illegitim versenytárssal, akkor ezeknek a szőlősgazdáknak nevében is kétszeres örömmel kell üdvözölnünk a törvényjavaslat idézett szakaszait. Az államhatalom nem nézheti tétlenül ezeknek a vidékeknek pusztulását, amelyeknek felsegítésére nem elegendők ad hoc intézkedések, injekciós kezelések, mert az ilyenek számára organikus intézkedések szükségesek. Nagyon helyesen helyezkedett a kormányzat már a múlt esztendőben ezeknek az organikus in; tézk édeseknek alapjára, amikor a homoki szőlőgazdaságok számára több borközraktárt létesített. Amiként azoniban előadásom elején is említettem, bármilyen értékesítési politikát folytasson is az állam, bármilyen anyagi támaszt is adjon a magyar szőlőgazdaságnak, mindez a támogatás és anyagi megerőltetés hiába történik, helyes termeléspolitika nélkül. (Ugy van! Ugy van! jobbfelől.) A fenti gondolatmenet végeredményben nem új; ha végignézzük a magyar szakirodalmat, s a szőlősgazdagyűlések jegyzőkönyveit, nem egyszer találkozunk e kérdés érintésével, nem egyszer a legnagyobb elkeseredés hangján a síkföldi búzatermő földeken telepített szőlők ellen. T. Ház! Ezzel a kérdéssel egyszer le kellett számolnia a kormányzatnak és ha a körülbelül 34.000 kat.' hold nem immúnis síkvidéki borszőlőt megfosztjuk preferenciális helyzetétől, ezeknek visszaszorításával a történelmi hegyvidéki és a sivár homokvidéki szőlők számára a boldogulás lehetőségét biztosítva, akkor az értékesítési politika számára megteremtettük a kalkulatív biztonság mellé az eTkölcsi biztonságot is. Mindezek előrebocsátásával üdvözölnünk kell magát a telepítési tilalmat is, amely a 23. Vban foglaltatik. Erre a tilalomra nemcsak a szőlőtelepítési irány tekintetében van szükség, hanem szükségesnek látszik ez a tilalom azért is, hogy legyen ideje a kormányzatnak az egész magyar szőlő- és borgazdaság új rendjét megalapozni,