Képviselőházi napló, 1935. XX. kötet • 1938. június 21. - 1938. december 5.

Ülésnapok - 1935-336

Az ország gyűlés képviselőházának 336. deményezését és elvégzését is jelenti, amely az egyedekre nézve kedvező hatással van, de az egyedek ezeket a munkákat egyedül elvégezni képtelenek. Nemcsak a közös őrzés, de a közös borkezelés és szőlőkezelés, nemcsak a kőzete védekezés, hanem a közös értékesítés is célja a hegyközségnek s a szervezkedésnek, amire későbben fogok bővebben kitérni. Kátérve most már a törvényjavaslat részleteire, felemlítem azt, hogy az 1929, évi törvény 150 katasztrális holdban állapította meg azt a területet, amelyen hegyközség alakítandó, míg ez a törvényjavaslat ezt a területet leszállítja 50 katasztrális holdra és belevonja nagyon helyesen az időknek megfelelően a gyümölcstermelést is. Méltóztassék _ megengedni, hogy a javaslatnak ezen pontjáról bő vebben ne adjak magyarázatot, mert Íriszen az indokolás teljes mértékben megteszi ezt. Ugyancsak foglalkozik az indokolás a 6. §-szal, mely biztosítja, hogy az egyes hegyközségek számára csakis olyan hegybíró alkalmazható, aki megfelelő szakértelemmel és tapasztalattal rendelkezik. A bizottság helyesen arra az álláspontra helyezkedett, hogy bizonyos esetekben a szakképzett hegybíró alkalmazása a helyes. A törvényjavaslat 8. <ha foglalkozik a hegyközségi járulékokkal. Az 1929. évi törvény egyik hibája az, hogy a törvény életbelépése után és a különböző hegyközségek megalakulá sakor túlmagas járulékot vetettek ki. Telje sen önkényűleg vetettek ki néha nem is ;* hegyközségi feladatok közé tartozó célokra járulékokat, amely célok egyáltalán nem voltak összeegyeztethetők a hegyközség feladataival. Éppen ezért a tárgyalás alatt levő hegyközségi törvényjavaslat gondoskodik arról, hogy ezek a járulékok csakis az adminisztrációs költségekre szedessenek be. Amikor azonban ennek az elvnek minden tekintetben való helyeslése mellett szólalok fel, mégis fel kell vetnem azt a, kérdést is, Hogy vájjon a hegyközségeknek puszta igazgatási szervekként való megalakítása helyês-e es nem kellene-e- a hegyközségeknek magasabbrendű és célú munkát is adni, amely munkák és célok elvégzésére természetesen a közösség hozzájárulásával kell gondolni. Az a közös munka, amelyet a hegyközségek elvégezhetnek, amelyet a magyar szőlősgazdatársadalom úgy ' a melléktermékek feldolgozása, mint értékesí- 1 tése tekintetében saját kebelében elvégezhet, messzemenő feladatok teljesítésére adhat alkalmat a hegyközségek tagjai számára. Nagyon lehetségesnek tartom a hegyközségi borpincék, lepárolók, mustbesűrítők, gyümölcsaszalók, gyümölcsösömagolók stb. berendezését a hegyközséghez tartozó szőlősgazdák számára szövetkezeti alapon is és az ezen működésből származó nyereségeknek a 'sízőlősgazdák részére való biztosítását. Ennél a pontnál tehát a törvényjavaslat bővítésre szorul, amint a bizottság ezt a felfogást nagyon helyesen magáévá is tette. A törvényjavaslat I. fejezetének további rendelkezései során a hegyközségek adminisztratív kérdéseivel foglalkozik, amire nézve az indokolás megfelelő magyarázatokkal szolgál. A II. fejezet a (hegyközségi tanácsokról szól, amelyek 10.000 holdas területeken alakítandók, kivéve a Tokajhegyalját. Ezekre a szervekre szükség van, ímert ezek nélkül a hegyközségek, mint a széthulló kéve önmagukra utalva irányítás nélkül működnének ,és ülése 19 3 S június 2J^én, pénteken. 117 semmiféle összekötő kapocs sem volna a felsőbb hatóságokkal és intézményekkel. Tizennégy vármegyében működnének ilyen tanácsok, amelyek teendőit egy-egy szakképzett titkár látná el. Ezen fejezet 19. §-ában említés történik az országos szőlő- és borgazdasági tanácsról, amely tulajdonképpen a hegyközségeknek legfőbb összekötő szerveként működik és amelybe minden hegyközségi tanács egy-egy megbízottat küld. Azt hiszem, helyesen cselekszem, ha ennek a tanácsnak működésére e helyről is felhívom a t. földmívelésügyi miniszter úr figyelmét és arra kérem, hogy a tanács működését a legmelegebben támogassa és gyakorlati működését segítse elő. A magam részéről a tanácsot egy egészen speciális feladattal is megbízzuk és pedig a történelmi borvidékeknek intenzívebb gondozásával. Magyarországon — mint tudjuk — működik egy MűemléJkek Országos Bizottsága, amely feltárja és fenntartja azokat a történelmi ; becsű (műemlékeinket, amelyek a mi történelmi multunkra engednek visszapillantást és amelyek műbecsükkel gazdagítják az országot. Én azt Íbiszein, hogy történelmi borvidékeink, a Tokajhegyalja, Badacsony, Eger, Villány, Moór stb. , nemcsak a magyar szőlőgazdaság szempontjából, hanem az egyetemes nemzetgazdagság életében is olyan értékeket jelentenek, amelyeknek felkarolására egészen speciális szervre van szükség. Ennek a feladatnak teljesítésére nagyon sok mód és eszköz lehetséges, amely módoknak és eszközöknek felsorolásától ez alkalommal talán méltóztatnak eltekinteni. Igen t. Ház! Most miután a hegyközségek kérdésével röviden végeztem, méltóztassék megengedni, hogy áttérjek a III. fejezetben foglaltakra. A fejezet a következő címet viseli: »A szőlő- és gyümölcsgazdálkodásról«. (Farkas István: Sok, jó és olcsó gyümölcsöt!) Ennek a fejezetnek 23—28. §-ai jelentik tulajdonképpen annak a termeléspolitikai iránynak lefektetését, amelyet már az előbb is bátor voltam érinteni. Azt lehet mondani, hogy ez a néhány szakasz a törvényjavaslat legfontosabb részét tartalmazza. Méltóztassék meg engedni, hogy e rész ismertetésénél bővebben foglalkozzam nemcsak a javaslat rendelkezéseivel, hanem a magam álláspontjával is. A magyar szőlőgazdaság mindig történelmi perspektíván keresztül is szemlélendő, amit a javaslat nagyon helyesen kifejezésre is juttat nemcsak szövegében, hanem indokolásában is. Ezt kívánta honorálni a bizottság is akkor, amikor a történelmi borvidékeken az áttelepítés lehetőségét a tilalmi idő alatt is megengedte. A magyar szőlő- és borgazdaság mai világhírét tulajdonképpen a hegyvidéki szőlők alapozták meg, azok a szőlők, amelyeit egészen speciális talaj- és éghajlati viszonyoknál fogva természetes boraikkal hódították meg a világot. Ezeknek a borvidékeknek — Tokajhegyalja, Eger, Badacsony, Villány, Somló, Mór, Szekszárd, bocsánatot kérek ha egyet-kettőt kihagytam — hegyi szőlői a filloxera-pusztítás után nagy részben nem állíttattak vissza új telepítéssel, hanem egészen új irányban indult meg a tőke és a munka és francia tanulmányok után alföldi területeink immúnis homokjain teremtettek szőlő- és gyümölcskultúrát. Bégi álláspontom, hogy a magyar szőlő- és borgazdaság számára csakis az előbbi hegyvidékek és a NagyAlf öld futóhomokja adhatja meg az alapot; örömmel üd-