Képviselőházi napló, 1935. XX. kötet • 1938. június 21. - 1938. december 5.

Ülésnapok - 1935-336

Az országgyűlés képviselőházának 336. ülése 1938 június 24,-ei 1 , pénteken. 115 A háború előtti Magyarország szőlőterü­lete nagyobb volt félmillió katasztrális hold­nál, pontosan 630.000 katasztrális hold volt és 50 milliós fogyasztási piac számára termelt. A megfelelő árakat akkor sem tudtuk mindig elérni, de a bornak és szőlőnek prompt el­helyezése, hogy úgy mondjam, technikailag nem volt nehéz. A Trianon utáni Magyar­ország elvesztette területének kétharmadát, szőlőterületének háromötödét hagyták meg és, egy vad európai autarebiás gazdasági beren­dezkedés mellett, régi fogyasztási piacának csak egyötödével rendelkezik. Amíg 1909—1913 között átlag egymillió hektolitert exportál­tunk, az akkor évi hárommilliós átlagtermés mellett, addig jelenleg ugyanakkora évi átlag­termésünkből kivitelünk csupán kettőszázezer hektoliter átlaggal szerepel. Amíg tehát az egymillió hektoliteres kivitel zökkenés nélkül biztosította a sima belső elhelyezést, addig a jelenlegi kiviteli mennyiség mellett ez a belső elhelyezés a megszokott módszerek segítségé­vel lehetetlennek mutatkozott. Nem kétséges, hogy látszólagos túlterme­lés képét kaptuk, de valljuk meg őszintén, hogy egy abszolút túltermelés alapját nem találjuk. A francia szőlőgazdaság statisztikája szerint egy lélekre 120 négyszögöl szőlőterület esik, nálunk viszont mindössze 64, tehát éppen a fele. Ha e mellé az adat mellé sorakoztatjuk a borfogyasztási összehasonlítást, amely sze­rint a magyar borfogyasztás évenként és fe­jenként mindössze 37 liter, a francia bor­fogyasztás pedig közel négyszerannyi, akkor, azt hiszem, kellőképpen megvilágítottuk azt a tételt, hogy abszolút túltermelés nálunk nincs, csupáu relatív túltermelés van. Nem volnék azonban tárgyilagos, ha nem adnék hangot annak a felfogásomnak, hogy nálunk nem igen lelhet beszélni olyan magas; borfogyasztás­ról, mint a nyugati államokban. Boraink nem egészen alkalmasak olyan nagy tömegfogyasz­tásra, mint a nyugati államokban. A dél­francia, aramon vagy a szicíliai olasz borok, még a chianti borok is csekélyebb szesz- és extrakttártalmuknál fogva kiválóan alkalma­sak általános és nagyobbmérvű fogyasztásra, de a mi tömegboraink összetételükben ezekkel nem hasonlíthatók össze. Viszont egyes törté­nelmi borvidékeink nagy foszfortartalmú ter­mészetes borai, mint gyógyitalok, szinte utol­érhetetlenek; ilyen vidékünk például a Tokaj­hegyalja. Ezek számára tehát elsősorban fon­tos az a borpropaganda, amelyet a földmíve­lésügyi miniszter úr bemutatkozó beszédében is megemlített és amelyre a 33. §-nál térek majd ki bővebben; de éppen az a körülmény, hogy a kormányzat ilyen borpropaganda érdekében anyagi áldozatot is hoz, legjobban bizonyítja, hogy maga a kormányzat is csak egy relatív, de nem egy abszolút túltermelés jeleit látja, noha a törvényjavaslatban nem egyszer foglalkozik a túltermelés kérdésével. De mi az oka annak, hogy szőlőgazdasá­gunk, mint legintenzívebb mezőgazdasági ter­melésünk, állandó nehézségek felpanaszolásá­val fordult és fordul a kormányzathoz és mi az oka annak, hogy annyira beférkőzött a közvé­leménybe a túltermelési látszat? Őszintén megmondom. Mesterségesen szí­tották ezt a látszatot, egyrészt direkt, másrészt indirekt útion a mezőgazdaságon kívül működő érdekeltségek és erők, szőlőgazdálkodásunk pe­dig nem bírván logikus és józan terméspoliti­kai irányzattal, természetszerűleg hatástalan Klévvís&lőbúzi Napló. XX. maradit minden helyes és józan értékesítési po­litika is. -bortermelésünknek annyi versenytárs­sal kellett megküzdenie, hogy szinte ember­feletti munkával lehetett eredményt elérni egy­szer-kétszer, merít hiszen az egész szeszipar 1 , amelyhez mezőgazdasági szesziparunk is szá­mítandó, versenytársként jelentkezett és ezek egyedül is már olyan erőt jelentenek, amelyek­ről — azt hiszem — az igen t. Ház előtt bőveb­ben nem kell nyilatkozni. De ha ezekhez hozzá­teszem még a söripart is, akkor teljes képet kaphatunk arról, hogy a borgazdaság számára milyen nehezen nőhetett babér az utolsó más­fél decenniumban is. A magyarországi szeszes­ital-fogyasztás ugyanis évi 300.000—350.000 ab­szolút szesz-hektoliter. Ebből körülbelül 2C0— 250-000 esik a borra, 60.000 a töményszeszre és 40000 a sörre. Kizárólag árkérdés tehát, hogy ez az arány miképpen alakul, de az összmennyi­ség minden esztendőben körülbelül ugyanaz volt. Úgy a borgazdaság, mint a szeszipar, de a söripar is, saját érdekeinek megvédése szem­pontjából természetszerűen azon volt, hogy ez az arány állandóan az ő javára javuljon és az erre irányuló tendenciák néha a legelkesere­dettebb harcokat provokálták, sokszor a nyil­vánosság előtt is, de legtöbbször a négy fal kö­zött lefolyó tárgyalások sorozatában. Ez a kér­dés tulajdonképpen bizonyos vonatkozásban már a múlté és az imént letárgyalt és elfoga­dott szesztörvényjavaslattal ezek után a har­cokra — azt hiszem — részben pontot is tehe­tünk. Ezentúl az államhatalom feladata lesz, hogy a szesztermelésben a mezőgazdasági és így természetesen a szőlőgazdasági érdekeket miként juttatja megfelelő helyre éppen az ár tekintetében is. Hiszem, hogy a szőlőgazdaság' feje felől sikerült hosszú és — mondhatnám — ádáz harcok után eltüntetni az egyik Damokles­kardot és e kérdés irányában magát a bor kér­dést is, a komoly borgazdasági érdekek tekin­tetbevételével, nyugvópontra hozni. Marad a második kérdés, a helyes termelési politika lefektetése. Méltóztassék megengedni azt a kijelentésemet, hogy helyes értékesítési politikát sohasem fogunk tudni kifejteni, ha előzőleg'termeléspolitikailag nem állítottuk fel a megfelelő rendszert. Olyan értékesítési poli­tika, amely ismeretlen mennyiségekkel és mi­nőségekkel áll szénben, tulajdonképpen álla­milag támogatott spekulációvá fajul, — ami saj­nos — nálunk is előfordult. Nem az én felada­tom, hogy jelen funkciómban ezekre bővebben kitérjek, de méltóztassék megengedni, hogy az előttünk fekvő törvényjavaslat előadásánál ezt, mint fő gazdasági alaptételt, kiindulópontul fo­gadjam el. E rövid bevezető után áttérhetek a törvény­javaslat első fejezetének általános ismerteté­sére, amely fejezet a hegyközségekről szól. Ehhez az általános ismertetéshez szorosan hoz­zátartozik a hegyközségek historikuma is. A hegyközségek a magyar szőlőgazdaság törté­netében már a múlt század közepén nagy sze­repet játszottak és minden törvényes kényszer nélkül is önként megalakították szőlősgazdáink a hegyközségeket. Nem egy hegyközsée'ünk te­kint vissza immár közel évszázados működésre. Azóta többször történt kísérlet abban az irány­ban, hogy ezeknek a hegyközségeknek a meg­alakítását kötelezővé tegyék, a 67-es kiegyezés után is, amikor azonban az akkori hatalom politikai veszedelmet látott egy olyan gazda­sági tömörülés és szervezet létrehozásában, amely az érdekelteknek erőt és — szerintük -r­17

Next

/
Thumbnails
Contents