Képviselőházi napló, 1935. XIX. kötet • 1938. május 18. - 1938. június 17.

Ülésnapok - 1935-318

90 Az országgyűlés képviselőházának 318, állam. A bankjegyek igazi fedezetének a javak termelésén kell nyugodnia, ennek biztonsága pedig két tényezőn nyugszik: az egyik az egyenletes kereset, a másik feltétel pedig a hitelmegújítás lehetősége. Infláció nem fenyeget akkor, t. Ház, ha komoly szakemberek kezében van a gazdaságpolitika irányítása. Ezt mutatja Németország példája is, ahol 1929 óta a fizetési eszközök 11%-kal szaporodtak és a drágulási index csak 4%-kai emelkedett. T. Ház! A valóságos közgazdasági hatalom annak a kezében van, aki a hitel felett rendelkezik, már pedig a nemzet nagy építő munkája, honvédségünk erejének a maximumra fokozása megköveteli, hogy a hitel felett az államhatalom rendelkezzék. (Élénk helyeslés a jobboldalon és a középen.) Fokozott mértékben fontos ez, mert mindnyájan tudjuk, hogy az iparvállalatok 90%-a a bankok érdekeltségi körébe tartozik. Az ötéves tervgazdaság-, az ötéves győri Programm keresztülvitele megköveteli, hogy a tőke necsak ellenőrzött, hanemirányított is legyen. Haza kell parancsolni a külföldön bolyongó tőkét, munkába kell állítani a.z ülősztrájkot folytató tőkét, mert az. rtki a mai sorsdöntő nehéz, időkben tőkéjét kivonja a gazdasági életből és aranyat vagy gyémántot vesz rajta, nézetem szerint kimeríti a hazaárulás kritériumát. T. Ház! A magántulajdonnak kettős feladata van. Az egyik egy egyéni feladat, a másik egy társadalmi feladat. Ha csak az egyéni feladatot nézzük, az egyenlő az individúálfibe

: ralizmus felfogásával. Ha csak a társadalmi feladatot nézzük, az egyenlő a kommunizmussal. Itt az arany középúton kell menni és meg kell találnia az államhatalomnak azt a módot, hogy a magántulajdon mind egyéni, mind társadalmi, tehát a köz iránt való kötelességét minden körülmények között teljesítse. Erre Istentől és a nemzettől rendelt joga van, mert XITÍ. Leó pápa is azt mondotta,, hogy az Isten a_ magántulaj don körülírását az. emberi okosságra és az államokra bízta. így is kell lennie, mert a túlszegény és a nagyon gazdag nem tudja áiérezni nemzetével szemben ikötelességét. A túlszegénynek nincs rá lehetősége, hogy megismerje nemzete szolgálatának szép' és nemes oldalát is, a túlgazdag pedig, — tisztelet a kivételeknek, — sajnos, sokszor nem érzi át azt. Éppen ezért kell hogy ebben az országiban, amely évtizedek alatt az aránytalanságok országa lett, megtaláljuk azt a helyes középutat; hogy me^ legyenek túlszegények és ne legyenek olyan tiUgazdagok, akik megfeledkeznek kötelességükről. Az ötéves tervgazdálkodás alatt átmenetileg — hangsúlyozom, hogy, átmenetileg— a magángazdaság is alá kell, hogy rendelje magát az államgazdaságnak. A valutaés hitelpolitika irányítását meggyőződésem szerint egy kézbe kell egyesíteni. I'Jj részvényjogi törvényt kell hozni. Az, árkormánybiztos ságot a legnagyobb hatáskörrel kell felruházni, hogy azonnal meg tudja akadályozni a maxis megindult adóáthárítást. Es itt tisztelettel kérem a kormányt, hogy amennyiben az árkormánybiztossággal kapcsolatos rendelet 4. §-a nem kielégítő, módosítsa ezt a szakaszt, hogy azonnal és hatályosan tudjon az árkormánybiztos intézkedni. Hogy mit lehet elérni egy jól felépített tervgazdálkodással, arra nézve méltóztassanak megengedni, hogy egy-két németországi adatot mondjak. Németországban az ötesztendős tervgazdaság alatt a nemzeti jövedelem 48 milliárdról 70 milliárdra, az állam jövedelme fi ülése 1938 május 23-án, hétfőn. milliárdról 14 milliárdra, a kifizetett munkabérek 26 milliárdról 39 imilliárdra és az adókulcs növelése nélkül a társulati adó 200 millióról 2 milliárdra emelkedett, a munkások száma pedig 43% -kai gyarapodott. Amint mondottam, költségvetésünk a nemzet nagy céljainak szolgálatában áll és itt két nagy gondolatot látok kidomborítva: egyik a militarista gondolat, a másik a szociális gondolat. Üdvözlöm a militarista gondolatot, mert ennek a nemzetnek történelmi céljait nem pacifista világpolgárok, hanem csakis militarista magyarok tudják biztosítani. Üdvözlöm a szociális gondolatot, mert teljesen lehetetlen, hogy egy kilencmilliós nemzet az ő történelmi hivatásának meg tudjon felelni, ha annak sorában 4-5 millió ember proletársorban él. Az egymilliárdos beruházás, azaz a mezőgazdaság kulturális és közegészségügyi igényeinek kielégítése, az úthálózat kiépítése, (Dinynyés Lajos: Bekötőutakat!) a nyersanyag-feltárás erőteljes folytatása, a kisipar fokozott védelme, a háziipar fejlesztése, a kishaszonbérletek alakítása, a telepítés fokozott keresztülvitele, az ivóvíz-kérdés rendezése űgy a költségvetésben, mint a győri programmban a szociális gondolat jegyében született meg. De fokozott mértékben kívánom itt felhívni nemcsak az igen t. kormánynak, hanem az egész magyar társadalomnak a figyelmét az ipari munkáskérdésre is. En nemcsak mint a Nemzeti Munkaközpont elnöke, hanem mint magyar ember állítom azt, hogy a munkás kérdés nem rendészeti kérdés« a munkáskérdés a magyar fajnak és a magyar nemzetnek életkérdése. Magyarországon a munkáskérdés egyik legfőbb problémáját a tőke és a munka harcát, mind a mai napig nem oldották meg, (Dinnyés Lajos: A rossz kormányok!) nem oldották meg pedig azért, mert évszázadon át vagy az egyént nézték a munkás részéről, vagy az egyént nézték a tőke részéről, pedig ezt a kérdést csak egyetlenegy szemszögből, a nemzet érdeke szempontjából lehet megoldani. Ennél a kérdésnél csak a nemzet érdeke az irányadó, és az szabja meg, mit és hogyan kell tenni. Ugyancsak a napokban történt esemény mutatja, hogy nálunk a tőke és a munka harca nincs megoldva. Előfordulhatott tudniillik az az eset, hogy az egyik üzem elbocsátássál fenyegette munkásait azé.rt, mert adótartozás nriatt eljárást indított ellene a hivatalos ha tóság és amikor a munkások elmentek az illető város főjegyzőjéhez és kérték, hogy védje meg őket az elbocsátástól, akkor a főjegyző — miután a munkások kérésének nem tudott eleget tenni — kénytelen volt a rendőrséget hívni, hogy a lázonsró munkásokat eltávolítsa. ÇMozfiás.) Itt sokkal nagvobb felelősségnek kell lennie. Ttt a közoonti hatalomnak kell ezeket a kérdéseket elintéznie és nem lehet odáig ev gedni a dolgokat, hogy a gyárak elbocs ássanak százával munkásokat és amikor azok kétségbeesetten mennek hivatalos helyre segítséget kérni, akkor rendőrökkel oszlassák szét őket, Ez volt az a gondolatvilág, amelyben évszázadok óta élt a nemzet a munkásproblémával kapcsolatban, hogy rendészeti kérdésnek tekintette azt. Már eleve meg kell tehát hozni azokat a törvényeket és rendeletekét, amelyek ilyen eseteket lehetetlenné tesznek. (Fábián Béla: Mit kell csinálni?) Magyarországon 1926tói 1934-ig 394 sztrájk volt. Ebben a 394 sztrájkban 95.000 magyar munkás vett részt és ennek