Képviselőházi napló, 1935. XIX. kötet • 1938. május 18. - 1938. június 17.

Ülésnapok - 1935-330

744 Az országgyűlés képviselőházának hullottak ki, és ami megmaradt abból, az nem volt más, mint a párt. (Rupert Rezső: Mennyi szép magyar eszme van, és mégis ezeket az idegen dolgokat hozzák! — Zaj.) Jó időn keresztül az örök város szelíd szavait, -a Rerurn Novarum és a Quadragesimo Anno útmutatását és tanítását hirdették itt nálunk a kommunizmus után, azonban itt is az volt a csalódás alapja, hogy amikor ezeket az elveket a gyakorlatban alkalmazni akarta valaki és a Rerum Novarum vagy a Quadragesimo Anno elvei alapján egy bérlőszövetkezetet akart létesíteni, vagy pedig más szövetkezetet, akkor éppen azok kiáltották reá a »kommunista« vagy »felforgató jelzőt, akik a Rerum Novarum-mal feküdtek le és a Quadragesimo Annoval keltek. (Mózes Sándor: Akiknek elsősorban kellene megvalósítaniuk ezeket az eszméket!) Ilyen csalódások özönén keresztül jutott el a magyar nép a kommunizmus utáni két évtizedhez és bizony a kiábrándulások özönén keresztül érte most nagy nyugati szomszédjának a közelsége és érte azoknak a szociálpolitikai intézkedéseknek közelsége és a szomszédságba való hozatala, amelyek sok vitára adhatnak ugyan alkalmat, azonban kétségtelen, hogy a magyar népre igen nagy befolyással voltak. Nagyon szomorú, hogy 1920-ban, a keresztény renaissance idejében, amikor a keresztény gondolat tősgyökeres magyar formában hajtott ki, amikor csakugyan egész Európa számára először mutattuk meg, miként kell a keresztény nemzeti gondolatot összefogni _ a szociális gondolattal, ez a keresztény renaisi sance alig egy-kétéves múltra tekinthet vissza s azután azok, akik a rendnek, a konszolidációnak a jelszavait hozták be, ezt ürügyül használták fel arra, hogy ezt a keresztény és szociális gondolatot megbuktassák, és bizony a helyett, hogy a régi rend helyébe új rendet csináítak volna, visszahozták a háború előtti mentalitást, világnézetet. (Rajniss Ferenc: Kilökték azokat, akik a kommunizmust megbuktatták!) Soha nem állott volna be a lelkek mostani nagy feszültsége akkor, ha Wolff Károly vagy Prohásztka Ottokár tanítását sikerült volna belevinni a gyakorlati magyar politikába. (Mózes Sándor: Ki akadályozta?) Az ellenforradalomban is csak az utcai incidenseket látták meg és nem látták meg a magyar nép lelkének nagy változását; csak a bevert kirakatokat tekintették és nézték és nem láttak ennél tovább az egész mozgalomban. Most is teljesen tájékozatlanul áll a magyar nép az új jobboldali szervezkedés előtt. Egészen bizonyos, ez a jobboldali szervezkedés nem azt a kormányváltozást és személyi változást követeli meg, amelyhez eddig hozzá volt szokva a magyar nép, hanem valóban gyökeres rendszerváltozást követel. Nem olyan változást, amelyet nélküle és róla hoznak meg, hanem olyan változást, amelyet általa, az ő akarata által hoznak meg, és a magyar nép minden körülmények között ezt a változást várja. Azért, t. Ház, amikor mi hallgattuk vagy olvastuk a miniszterelnök úrnak rádióbeszédét, bizonyos csalódással állapítottuk meg, hogy nincs másról szó ebben az őrségváltásban, mint csupán arról, hogy két egymást teljesen megértő politikus közül az egyik átadta a hatalmat a másiknak. És amikor olvastuk a magyar kormányváltozásnak külföldi híreit, így többek között a Relazioni Internazionalinak cikkét, abban is az van, hogy mindössze 330. ülése 1938 június 14-én, kedden. arról van szó, hogy két olyan férfiú váltja fel egymást a hatalmon, aki ugyanahhoz a párthoz tartozik és régóta együttműködik és ugyanazokat a célokat tűzte ki maga elé. Ha így van a dolog, akkor kérdezhetjük, hogy vájjon csakugyan rendszerváltozást jelentett-e a mostani kormányváltozás, vagy pedig egyszerű személycserét. Mert ebben az esetben kétségtelen az, hogy a magyar társadalmi osztályok egészen bizonyosan apatikusan nézik az ilyen változásokat, nem éreznek ve>ük semmit, és ezek a változások csakugyan nem mások, mint itt a parlamentben lejátszódó személycserék. Ha valamivel több is történik a dolgozó társadalmi osztályok érdekében ma, mint ezelőtt egy évtizeddel történt, a tömegekben nem él az a tudat, hogy ia mi harcunk, a mi akaratnyilvánításunk eredményeképpen következett be ez a változás, hanem azt mondják, hogy ez tőlük távol áll és tőlük távol álló emberek hozták ezt létre. T. Ház! Ezért egészen bizonyos, hogy ennek a változásnak hullámverései falura, vidékre nem jutottak el, ezek megmaradtak a sajtó számára és a parlament számára érdekes hírnek, de a magyar dolgozó társadalom széles rétegei nem éreztek meg ebből semmit. Egyszer Gömbös miniszterelnöksége idején az látszott, hogy egy ellenzéki miniszterelnök veszi át a hatalmat, s ennek az új kikezdése, stílusa kétségtelenül megmozgatta a magyar falunak népét. Két éven keresztül azt hitte, azt gondolta, hogy most következett el sorsának nagy fordulása, de amikor ebben is csalódott, az utána következő két kormányváltozásnál csak azt látta, hogy a Gömbös^féle elkezdésnek tulajdonképpen csak folytatóig epigonjai azok, akik beültek a magyar miniszteri székekbe. Nem gondolhatnak mást a magyar tömegek akkor, amikor velük négy vagy ötévenként egyszer eljátsszák a választás tragikomédiáját, és utána azt látjuk, hogy a kulisszák mögött azok a tényleges politikai erők, amelyek ezt a kormányt is^ életrehívták, a saját maguk hatalmának erősítésére egyremásra kiépítik a hatalmas szervezeteket, aknamezőket raknak le. Most legutóbb a képviselőválasztásról szóló törvénnyel, azután a felsőházi törvénnyel aknamezőket raktak le a dolgozó néptömegek akaratainak érvényesülése elé és valósággal lövészárkokat ástak, azok elé pedig drótakadályokat állítottak és ezekbe a drótakadályokba 'belevezették az aranynak és tőkének magasfeszültségű áramát s ezzel akarják visszariasztani a magyar dolgozó tömegek akaratnyilvánítását. T. Ház! Uj, hatalmas politikai kínai falat építettek fel a népakarat elé és mondják: ^ám tessék, másszátok meg ezt a falat és vegyétek be ezeket a várakat. Nem csodálkozom, ha a dolgozó magyar tömegek egyrésze azt mondja: elég volt nekünk az ilyen alkotmányos küzdelmekből, amelyeken mindig csak mi vérezünk el és elfordítja a fejét a parlamentarizmus gondolatától is. Szomorú dolog, de ezeket a tüneteket tényleg ma már kénytelenek vagyunk konstatálni. Pedig ezek a tömegek 18 évi egyhelyben való taposás után el akarnak indulni, és ha ma csakugyan egy nagy oolitikai népvándorlásba érünk be. ez nem a hamelni furulyások eredménye. Ez elsősorban igenis a múltnak bűne és azoknak hibája, akik nem szervezték be a magyar társadalmat, a magyar néprétegeket egy hatalmas nas:y politikai táborba, előőrsökkel megvédett politikai táborba, nem állították be a politi-