Képviselőházi napló, 1935. XIX. kötet • 1938. május 18. - 1938. június 17.
Ülésnapok - 1935-330
Az országgyűlés képviselőházának 330. ülése 1938 június 14-én, kedden. 735 lépcsőt ebihez a pozícióhoz, hanem a magánéletben és a közéletben elfoglalt tekintélyüket, pozícióikat hozták nagy áldozatkészséggel az ország rendelkezésére. Ez az áldozatkészség, amely nem gyakori jelenség a magyar politikában, egyrészt (feleletet parancsol a politikai ellenfélnek, de másrészről megadja a kormánynak is azt a lehetőséget, hogy éppen a saját önzetlensége és áldozathozatala alapján szembeforduljon a politikai intrikákkal, szembeforduljon a jogosulatlan ambíciókkal, amelyek minden kormánynak, minden kormány képességének legnagyobb teherpróbájáit jelentik. T. Ház! A megnyugvást másrészről előidézték azok a kemény intézkedések, amelyeket a kormány a közrend megóvása szempontjából hozott. Mi itt ellenzéki oldalról semmiféle akadályt nem gördítettünk ezek ellen az intézkedések ellen s készséggel adtuk meg a kormánynak azokat az eszközöket, amelyeket ő úgy ítélt meg, hogy a közrend biztosításához szükségesek. És ha ebben a tekintetben gúnyoiS magjegyzések hangzottak el, hogy most egyszerre az ellenzék is leszállt a közszabadságok magas piedesztáljáról és a kormánynak kemény, energikus módszereket adott a rendelkezéséire, én erre is fogok felelni. Megadtuk a kormánynak ezeket az eszközöket azért, mert a kormány nein azzal a program-mai jöitlt, hogy különbséget tegyen jobboldali és baloldali szélsőség közt, ta kormány azzal a programmal jött, hogy a közrendet minden vonatkozásban biztosítani óhajtja. Nagy differencia az, ha egy kormány rendkívüli < eszközöket kíván, de nincs elég morális ereje egyformán szembeszáimia a bármely oldalról jövő rendbontással, vagy ha egy kormány ebben a tekintetben nem csinál disztinkciót. Megadtuk a tisztviselői karban mutatkozó anarchiával szemben is a- szükséges rendszabályokat a kormánynak és etekin tétben sem fogadom én el azt a vádat, aki a tisztviselő prgmatikáért küzdöttem itt a múltban is és küzdeni fogok a jövőben is, minltlha mi itt ebben a tekintetben talán politikai okokból elhajoltunk volna elvi álláspontunktól. Véleményem szerint minden tisztviselőt egyformán megillet az az elemi polgári jég, hogy ő beleszóljon az állam politikai irányításába. Ez a jog azonban egy tisztviselőnél korlátozva van azzal a ténnyel, hogy ő ugyanakkor az állami végrehajtó hatalom réiszese és végrehajtója is. Joga van neki a választások alkalmával szabadon, a maga lelkiismeretét követve leadni a szavazatát, de nincs joga agitációban részt venni, mert ő oda nemcsak a polgár személyét viszi ebbe belé, de beleviszi a köztisztviselő személyét is. (Ügy van! Ügy vom! a baloldalon.) A köztisztviselői pozíció pedig azt követeli, hogy a tisztviselő minden pártpolitikai agitációtól és tevékenységtől távoltartsa magát. (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) T. Ház! A kormány is láthatta, hogy egy kemény állásfoglalással már lélektani hatásánál fogva is elérte a maga célját, de láthatta azt is, hogy szemben a turbulens elemekkel, pártkülönbség és világnézeti különbség nélkül mindenki ott fog állni a kormány mellett, ha az állam rendjét, a közrendet, a békét és a nyugalmat akarja megvédeni. (Úgy van! Ügy van! a baloldalon.) Előidézte ezt a nyugalmat a miniszterelnök; úr és a kormány tagjainak megnyilatkozása is, amely megnyilatkozások függetlenül elvi differenciáktól, a magyar közéletet visszavitték az eszmék» az ideák és az elvek küzdőterének színvonalára. Hiszen lassanként ott tartottunk, hogy értelmetlen, gyűlölködő jelszavak zaja töltötte be az egész közéletet, amelyben az értelemnek és az argumentálásnak már semmi szerepe sem volt. A miniszterelnök úr bemutatkozó beszéde lehetővé tette, hogy a nemzeti lét fundamentális kérdéseiben egy bizonyos összhang, legyen szabad talán azt mondanom, nemzeti egység alakult ki. Ez pedig a parlamenti kor mányzásnak nélkülözhetetlen előfeltétele, mert a kormányzás módszerei tekintetében lehetnek és vannak differenciák, de a nemzeti lét fundamentális alapijai tekintetében nem lehetnek differenciák egy parlamentáris államban. Ahol az egyik oldalról kommunizmust hirdetnek, a másik oldalon kapitalista társadalmi rendszert, ahol az egyik oldalon népképviseleti és parlamentáris kormányzatot vallanak követendő ideálul, a másik oldalon pedig; diktatórikus és totális államberendezkedést követelnek, ezek olyan széthasadásai az egész küzdőtérnek az alkotmányos életben, hogy ott nem lehet találkozni, ott a kérdéseket nem lehet argumentumokkal, elvekkel, eszmékkel eldönteni, ott a kérdéseket csak a polgárháború tudja eldönteni. Valóban azok a meghatározásoku amelye^ ket a miniszterelnök úr a keresztény nemzeti 1 jobboldali politika elvi megállapítása és erkölcsi tartalma tekintetében mondott, amelyekkel körvonalazta szociális politikáját összhangban a termelés fenntartásával és érdekeivel, amellyel sikra szállt a közéleti tisztesség kérdésében és a nemzeti karakter és jellem kialakítási problémájában s tény, hogy a választójogi törvény végrehajtásának útjára lépett és így az alkotmányos kormányzás mellett tett hitet, mind olyan körülmények voltak, amelyek lehetővé tették, hogv a politikai pártok ne mint egy polgárháború előretolt Örsei, hanem miint közéleti férfiak eszmék és elvek segítségével harcoljanak a nagy nemzeti ideálok megvalósításáért. Ennek a nyugalmi helyzetnek kialakulását kétségtelenül megkönnyítette a miniszterelnök úrnak külpolitikai vonatkozású kijelentése. A miniszterelnök úr azt mondta, hogy a kormányzat politikája egy aktív békepolitika. Békepolitika tehát, amely távoltartja a nemzetet erejének meg nem felelő kalandokban való részvételtől _ legyen szabad így értelmeznem politikáját — és egy aktív politika, amelynek azt kell jelentenie és meg vagyok győződve, hogy a miniszterelnök úr fogalmazásában is azt jelenti, hogy ez a nemzet nem lehet passzív függvénye más nagyhatalmak nagyhatalmi harcának és egymás ellen való küzdelmének. T, Ház! A bevált baráti kapcsolatok megőrzése és újak megszerzése a cél, mondotta a miniszterelnök úr. Kétségtelen, elfogadjuk és valamennyien helyeseljük ezt a politikát. És ne méltóztassék ellentétet keresni abban, hogy talán egyik vagy másik állam belső berendezése nem áll harmóniában azokkal a politikai elvekkel, amelyeket én vagy más barátaim képviselnek. A külpolitikában nincs szentimentalizmus. (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) Amikor azt látjuk, hogy Franciaország Oroszországgal a legerősebb katonai szövetséget tartja fenn, nekünk nincs jogunk ebben a kritikus helyzetben, amelyre, állítom, 1526 óta