Képviselőházi napló, 1935. XIX. kötet • 1938. május 18. - 1938. június 17.

Ülésnapok - 1935-330

Az országgyűlés képviselőházának jeszt elő, amely bevételi többlettel jelentkezik, — még ha csak szimbolikus is ez a bevételi többlet — amikor az állíttatik, hogy a ma­gyar gazdasági élet egymilliárdos megterhe­lést elbír, akkor a tisztviselői kar lelki nyu­galmának próbára tételét jelenti az, ha vele szemben a ködös jövőre ígérik annak az igaz­ságtalanságnak jóvátételét, amelyet vala­mennyien kénytelenek vagyunk igazságtalan­nak elismerni. (Úgy van! Úgy van! a bal­oldalon és a középen.) Azt hiszem, ilyen körülmények között a kormánynak fokozott kötelessége a gazdasági élet állandó figyelemmel tartása, annak a figye­lemmel tartása, hogy vájjon ez a pénzügyi és gazdasági politika nem. jelentkezik-e f olyan romboló hatásokkal, amelyeket első feltűnésük­nél azért kell megállítania, mert ezek a rom­boló hatások geometriai arányban növekednek, ha a kormány az első pillanatban nem gondos­kodik ezek ellenszeréről. Mi lehet e romboló ha­tások ellenszere? Én sohasem lelkesedtem a korlátlan pénzügyi felhatalmazásokért sem az államháztartásban, sem <a gazdasági életben. Ma mégis azt kell mondanom, hogy ez az egyetlen lehetőség, hogy ezt a veszedelmet elkerüljük. Éppen ezért, figyelmeztetni szeretném a kor­mányt arra, hogy ez a felhatalmazás nemcsak arra vonatkozik, hogy a bevételeket emelni le­het, hanem vonatkozik arra is, hogy a közter­heket csökkenteni is lehet. Sem az egymilliár­dos összeg, sem pedig az aránylag rövidre meg­szabott idő nem dogma. Ennek csupán addig van értéke, amíg a gazdasági élet teherbíró­képességgel arányban áll. Ha a kormány azt fogja látni, hogy sem az egymilliárdos összeg, sem a költségvetési végösszeg, sem az aránylag rövid időre szabott teljesítési határidő nincsen harmóniában az ország teherviselőképessége­vek akkor az a kötelessége, hogy a rendelke­zésére bocsátott rendkívüli felhatalmazás alap­ján a gazdasági elet tehermentesítése és a köz­terhek csökkentése terén a megfelelő intézke­déseket tegye meg. (Helyeslés a baloldalon.) T. Ház! Egy pillanatra sem szabad elfelej­tenünk azt, hogy az a nagy gazdasági Prog­ramm, amelyet elénk vetítettek, végeredmény­ben a gazdasági egyedek vállán nyugszik és a gazdasági egyedek összeomlása a velejáró szo­ciális, társadalmi és államrendi szempontból bekövetkezhető veszélyekkel együtt jelenti ma­gának az egész nagy gazdasági programmnak összeomlását is. Tudom én azt, hogy ezek a problémák nem izoláltak a mi viszonyainkra és hogy ezek a világ minden államában külön­böző formában jelentkeznek. Manapság az ál­lami gazdálkodás valamiképpen egészen furcsa formát vesz fel. Emlékeztet engem a kínaiak­nál divatos ősi hagyományos halászat módjára. Van egy kormorán nevű vízimadár, amely rop­Dant veszedelmes halpusztító. A kínaiak a ha­lászatot úgy oldják meg, hogy egy karikát tesznek ennek a madárnak nyakára és belé­eresztik^ a vízbe. A madár a maga életösztöné­vel és élniakarásával elvégzi a halászat mun­káját, de amikor azt hiszi szegény, hogy le­nyelheti a megfogott halat, abban a pillanat­ban kiveszik a szájából és az állatot további halászatra használják fel. Körülbelül e? ma az adófizető polgár szerepe. Az állam gondoskodik egy szorító karimá­ról, melyet az adófizető nyakára helyez el és amikor az adófizetői az ő belső szükségleteitől hajtva kitermeli a maga íenntartására szük­séges összegeket és életének előfeltételeit, 330. ülése 1938 június li-én, kedden. 733 akkor jön az állam, megakadályozza azt, hogy munkájának eredményét élvezhesse és új halá­szatra kényszeríti. (Rakovszky Tibor: Ezt meg­unja ám a publikum!) Ez nem a megúnás, de a, fiziológia kérdése. Annyira nem lehet vissza­tartani az ilyen halászó madarat sem, az ilyen küzdő állampolgárt sem attól, hogy legalább annyit ne biztosítsunk neki, amennyivel az ő fizikai szükségletét és családfenntartási köte­1 lességét teljesíteni képes. Egyáltalán a leg­nagyobb probléma ma harmóniában tartani az állami szükségleteket a termelés folytonos­ságának biztosításával. Én tudom azt,'hogy az állami szükségletek növekednek. Halljuk és itt van előttünk a honvédelmi célok megnöve­kedése és sürgető követelése. Itt vannak a szo­ciális követelések államtól, társadalomtól, magánvállalkozástól egyaránt. Azonban sor­rendet kell tartani és arányt kell tartani. Ha nem tartunk sorrendet és nem ügyelünk az arányra, akkor összeomlik a termelés és vég­eredményben az állam is. Egy ilyen össze­omlás után nem a szociális israzság, hanem a szociális forradalom érvényesül. Azt mondják sokszor, hogy gyors tempóban kell ezeket a kérdéseket megoldani.^ mert az elmúlt évek alatt semmi sem történt. Sőt azt is gyakran hangoztatják, hogy nemcsak a most elmúlt évek alatt, de ezeket megelőzőleg is, a kapita­lizmus kizsákmányoló gazdálkodása idejében semmi sem történt a tömegek jólétének, a tö­megek életszínvonalának emelésére. Én azt hi­szem, ez túlzott agitatív beállítás. Hosy a hon­védelem terén mi történt ebben az országban, azzal tisztában vagyunk. Ha valaki nem volna vele tisztában, emlékezetébe idézem, hogy 1931-ben és 1932-ben ott ültünk az első 33-as bizottságban és napokon keresztül vizsgáltuk az állam pénzügyeinek alakulását. Az, aki ezt végigcsinálta, már az erre való visszaemléke­zés alapján is el kell, hogy hárítsa a vádat az elmúlt kormányokról abban a tekintetben, hogy ezen a téren semmi sem történt volna. De ez olyan kérdés, amelyről természetszerű­leg nem lehet sem a kormánynak beszélnie, som pedig nekünk ideállva, a kérdést mélyeb­ben bírálnunk és vizsgálnunk. Az azonban valótlanság, hogy szociális téren nem törtéut volna semmi. Ma már ott tartunk, hogy az agitáció a múlt évszázadok gazdasásri kepét állítja be és azt alkarja elhitetni a mai társa­dalommal, hogy a jobbágyság és a céhek uralma idejében kedvezőbb volt a tömegek gazdasági élete, mint ma. EB hazugság, ez a történelem megtagadása. (Úgy van! ügy van! a szélsőbaloldalon.) Hiszen nagyon jól tudjuk, hogy még száz évvel ezelőtt kultúrvidékeken is tízezreket és tízezreket pusztított el az éh­ínség, (Úgy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) nem is beszélve a járványokról. (Erődi-Harrach Tihamér: A népbetegségek!) Nagyon jól tud­juk, hogy a jobbágysorban élő egyén élete kö­zelebb állott az állati, mint az emberi léthez. (Ügy van! Ügy van!) Nagyon jól tudjuk, hogy e tömegek életstandardjánajk eltolódása az egészségügy, a kultúra, a közművelődés, a közlekedés terén oly magas, hogy ezt össze sem lehet hasonlítani az elmúlt időkkel, mint ahogyan nem lehet összehasonlítani a mai időkben területileg tőlünk távolabb eső része­ken élő milliók életnívójával sem. Amit ezen a téren a társadalom és a ma­gánvállalkozások nyújtottak az. (ha nem is ki­elégítő — hiszen valamennyien szeretnénk ezen a téren is tovább menni — mégis horribilis eredmény, (ügy van! ügy van! a szélsőbal-

Next

/
Thumbnails
Contents