Képviselőházi napló, 1935. XIX. kötet • 1938. május 18. - 1938. június 17.

Ülésnapok - 1935-330

732 Az országgyűlés képviselőházának volnának felveendők. Még abból a szempont­ból sincs tehát gyakorlati értéke, hogy a kor­mányt megkössük a kiadások teljesítése tekin­tetóben % I)e abból a szempontból sincs gyakor­lati értéke, hogy legalább a költségvetés kere­tén belül meg tudjuk állapítani azt a mérté­ket, ameddig az adófizető polgárság igénybe­vétele céloztatik. Ma, amikor a hatszázmilliós vagyon váltság — aránylag rövid időre el­osztva — és a négyszázmilliós kölcsön már megszavaztatott* magának az a'dtófizető polgár­ságnak a közteher szempontjából való vizsgá­lata is tulajdonképpen csak úgy kapna komoly értelmet, ha ezt a két törvényt teljes egészé­ben összevetnénk, úgyhogy magam, is azt mon­dom, hogy ma az appropriációnak tulajdon­képpeni jelentősége csak abban áll, hogy mó­dot nyújt az általános államháztartási és költ­ségvetési politika tendenciájának megismeré­sére, másfelől pedig a politikai kérdéseknek, a politikai bizalom problémájának vitatásaira. Ebből a szempontból valóban figyelemre­méltó jelenségeket mutat ez a jelenlegi költség­vetés, .figyelemreméltó jelentősége van annak, hogy annak ellenére, hogy az 1931—32. évi ösz­szeomlás után erős tendencia nyilvánult meg az állam közigazgatási kiadásainak lefaragása irányában, — amit itt mi valamennyien he­lyesnek, szükségesnek, elkerülhetetlennek tar­tottunk, — ez a tendencia a legutóbbi években megfordult, és ma már ott tartunk, hogy a köz­igazgatási kiadások mértéke elérte, sőt túlha­ladta az 1931—32. évi költségvetés számát, (ügy van! half elől.) 1931—32-ben 793,498.000 pengő volt a közigazgatási kiadások végösszege — figyel­men kívül hagyom az egészen másképpen ala­kuló üzemi kiadások és bevételek kérdését — ma pedig az 1938—39. évi költségvetésben a köz­igazgatási kiadások végösszege beruházások nélkül 802,429.000 pengőt tesz ki. Hozzá kell ven­nünk, hogy ugyanakkor ez a tendencia érvé­nyesült az autonómiák életében is. (Úgy van! bulfelől.) Fokozatosan emelkednek a kiadások és ennek arányában fokozatosan emelkednek a közterhek is, emelkednek pedig akkor, amikor a tisztviselői fizetések lecsökkentett végösszege csak csekély változást szenvedett az időközi emelés következtében. (Ügy van! balfelöl.) Azt mondja a pénzügyminiszter úr, hogy ezeknek a kiadásoknak emelkedése indokát ta­lálja az állami szükségletek megnövekedett ösz­szegében. Ennek a ténynek megállapítása nem változtat a dolognak súlyos, aggasztó jelensé­gén, nem változtat azon azért sem, mert hiszen ép ezek az. indokok előre vetik árnyékukat a jövőre nézve is. Előre veti árnyakét a honvé­delmi kiadások emelése, hiszen a honvédelmi miniszter úr ebben a tekintetben világosan be­szélt^ előreveti árnyékát a különféle szociális kiadások emelése, mert hiszen az egész kor­mányzati programm, sőt a Ház óhaja is ebbe az irányba tereli a kormányzatot. (Úgy van! bal­felöl.) De ugyanakkor érintetlenek maradtak a rendkívüli adók, amelyeket az 1931—32. költ­ségvetési év után azzal a kimondott szándék­kal vezettünk be, hogy ezeket le fogjuk csök­kenteni abban a pillanatban, amint normalizá­lódni fognak a viszonyok. (Úgy van! balfelöl.) Nem csökkentettük, illetőleg jelentéktelen mér­tékben csökkentettük, de ugyanakkor a magyar gazdasági életnek hatalmas megterhelését ren­deltük el a hatszázmilliós vagyonváltsággal és a négyszázmiliós belső rendkívüli kölesönnel. T. Ház! Ilyen körülmények között nem kell misztikus okokat keresni, ha látjuk, hogy a gaz­dasági életben a vállalkozási kedv a mini­330. ülése 1938 június H-én, kedden. mumra szállott alá. Tudom, azt mondják, hogy majd a rendkívüli kölcsönből befolyó össze­gekkel megélénkítés fog beállani az iparban és a termelésben. De véleményem szerint a ma­gánvállalkozási kedv csökkenését és elmúlását nem pótolja az ipari élet egy szektorán jelent­kező rendkívüli termelés, rendkívüli befektetés és beruházás. Miben látom én itt a veszélyt? A veszély az, hogy mi jelenlegi gazdálkodásunkkal ki­merítettük a szóbajöhető összes tartalékokat. Tisztában kell lennünk azzal, hogy ha a kor­mány gazdasági politikája sikerre vezetne is, újablb bevételi forrásokat teremteni nem tu­dunk. A rendikívüli adók — csekély változta­tástól eltekintve — érvényben vannak, ugyan­akkor a vagyonváltság rendkívüli megterhe­lése életbelép rövid néhány hét múlva és ugyancsak éreztetni fogja hatását az a belső kölcsön is, amelyet a kormányzat kénytelen az iparra, a pénzintézetekre s a gazdasági élet minden ágazatára kivetni. Ugyanakkor az az egyszerű metódus, amellyel 1931-ben és 1932-ben dolgoztunk, hogy tudniillik az állami kiadásokat lineárisan esőikként ettük a tiszt­viselői fizetések csökkentésével, nem áll ren­delkezésünkre. A kiadások és bevételek terén tehát egyaránt meg van kötve a kezünk olyan időben, amikor a gazdasági élet belső okok­ból, de külső világdekonjunktúra következté­ben is kétségtelenül a belső dekonjunktúra jeleit, mutatja. Ha azonban ehhez még hozzá­veszem, hogy a t. miniszterelnök úr és a t. pénzügyminiszter úr beszédében jelezte az adók csökkentésének szándékát és ugyanak­kor a pénzügyminiszter úr jelezte az általam is elkerülhetetlennek tartott tisztviselői fize­téseknek bizonyos időpontban és bizonyos fel­tétel mellett való emelését, akkor önkén­telenül felmerül valamennyiünk előtt a kér­dés, vájjon nem méreteztük-e túl a magyar gazdasági élet teherbíróikép ességét? Ez nagy kérdés, amelyre az élet feleletet fog adni. Én csak attól félek, hogy amikor a feleletet meg­kapjuk, ugyanakkor már romboló hatásait is érezni fogjuk. Legyünk tisztában azzal, — hogy a tisztviselői fizetések kérdésére még­egyszer visszatérjek — hogy ezen a terén nem tudunk kitérni a sürgető szükség és az igazságosság követelményei elől. (Úgy van! Úgy van! a baloldalon.) Az a beállítás, ame­lyet a t. pénzügyminiszter úrtól hallottunk, hogy tudniillik bizonyos pénzügyi adottságok mellett a szívét meg fogja osztani az adó­fizetők terhének csökkentése és a tisztviselői fizetések korrigálása tekintetében. — ha erre elérkezik a kedvező időpont a költségvetés alakulásával kapcsolatban — nagyon teore­tikus értékű. Látjuk azt, hogy az adott gaz­dasági viszonyok mellett a legvérmesebb optimizmussal sem remélhetjük, hogy ez a pénzügyi adottság javulni fog. Boldogok le­szünk, ha ezt a jövőre fenn fogjuk tudni tar­tahi. Ettől függetlenül azonban nekem ki kell mondanom azt, hogy ha nem alkarjuk elbal­kanizálni tisztviselőkarunkat, akkor kénytele­nek vagyunk ezzel a problémával foglalkozni. (Úgy van! Úgy van! a baloldalon ) Óvakod­tam mindig attól, hogy olyan követelménye­ket állítsak fel, amelyek pénzügyi fedezetét nem tudom megtalálni. De már a pénzügyi bizottságban elmondottam és itt megismét­lem: ha a tisztviselői kar azt látja, hogy a t, pénzügyminiszter úr oly költség vetést ter-

Next

/
Thumbnails
Contents