Képviselőházi napló, 1935. XIX. kötet • 1938. május 18. - 1938. június 17.
Ülésnapok - 1935-329
Az országgyűlés képviselőházának 329. ülése 1938 június 13-án, hétfőn. 715 középen.) az nagyobb segélyt kap,, mint a másik község. Ezt csak tréfásan mondottam, mert elismerem, hogy a pénzügyminiszter úr ezeket a kérdéseket mindig tárgyi alapon, a legteljesebb igazságossággal intézi, ez azonban csak pillanatnyi segítség, de nem végleges rendezés, úgyhogy a községek és városok háztartásának a rendezésével, amely már évek óta levegőben levő probléma, feltétlenül foglalkoznunk kell és pedig minél előbb kell vele foglalkoznunk. Azért hoztam ezt a témát ide, hogy a jelenlévő pénzügyi államtitkár úr ő excellenciájának, — aki ezeknek a kérdéseknek a legnagyobb tudója és mestere — szíves figyelmét felhívjam arra, hogy amikor ezt a kérdést generálisan rendezni fogják, igyekezzenek ezt a kérdést olyan módon megoldani, hogy necsak a különféle aránytalanságok elimin áltassanak, hanem mindazok a közbülső vámok és mindazok a fogyasztási adók is, amelyek ma, elismerem, a községek bevételének igen jelenté- j kény részét teszik, azonban annyira megdrágítják a városi lakosság elsőrendű élelmi és közszükségleti cikkeit, hogy elsősorban magának a termelő gazdaközönségnek kell azt szorgalmaznia, hogy az ország belterületén ezek a mindent megdrágító és a szabad forgalmat akadályozó közbülső vámok és adók mielőbb megszűnjenek, főleg azért, mert aránytalanok. Egy kis kérdést fogok ezzel kapcsolatban még felemlíteni. Az egyes városok a vágóhídi vágási díjakat teljesen önkényesen állapítják meg. Nagy tisztelője és becsülője vagyok ugyan a városi autonómiáknak és főleg a közigazgatás terén a legteljesebb autonómia pártján vagyok, különösnek találom azonban mégis, hogy az egyik oldalon, ha valamelyik kérdéshez nem tudunk hozzányúlni és nem tudjuk azt rendezni, mindig azt halljuk: »Ehhez nem lehet hozzányúlni, mert ez az autonómia körébe tartozó kérdés«. Más esetben ezzel szemben, ha azt mondják, hogy: »Ezt pedig az országos érdek így követeli...« úgy egyik napról a másikra hozzá tudunk nyúlni a sokszor annyira féltett autonómiához. Ilyenformán történt például a városi rendőrségek államosítása is, holott ez tisztán közigazgatási kérdés volt. E körül a városokat sok esetben szintén erős méltánytalanságok érték. Volt például olyan város, amelynek azelőtt egy rendőr alkapitánya volt összesen négy rendőrrel és igen jól ellátták annak a kisvárosnak ügyeit. Ez a kisváros Trianon után a határszélre került és igen fontos közbiztonsági és rendészeti szempontok szóltak a mellett, hogy erős rendőrsége legyen, ma tehát van is már legalább 40—60 rendőre, nagyszámú tisztikarral, s ez esetleg még kevés is. A városoknak az államrendőrség fenntartásához hozzá is kell járulniok. Ezt a városi hozzájárulást azonban nem a szerint állapítják meg, hogy a város a háború előtt mennyit költött a rendőrségre, hanem a mai összkiadások bizonyos százalékában állapítják meg. Ugyanilyen aránytalanságok történtek más jellegű esetekben is. Például az egyik városnak volt igen jó rendőrségi épülete, rendőrlaktanyája. Azt köteles volt a város minden ellenszolgáltatás nélkül átadni. A másik városnak nem volt rendőrségi épülete, hanem véletlenül egy bérházban, vagy a városháza földszintjén volt elhelyezve a 'rendőrség. Ilyen helyeken azután építettek gyönyörű rendőrpalotákat és ezek a városok szép objektuimhoz jutottak, a város fénye emelkedett. Voltak ezenkívül más fontos kérdések is, amikor az autonómiát ugyancsak figyelmen kívül kellett hagyni. így legutóbb a városi számvevőségek államosításánál is bele tudtunk nyúlni az autonómiába. Tehát arra tértünk rá, hogy számvevőségi szempontból is államosítottuk ezeket az önállóan gazdálkodó kis egyedeket, amelyek — hála az égnek — mér amúgy is a pénzügyminisztérium irányítása, ellenőrzése és felügyelete alatt állottak, tehát a váró« költségvetését nemcsak a belügyminisztérium, haneim a pénzügyminisztérium is igen behatóan átvizsgálja, átrostálja és törli azokat a tételeket, amelyeket a város háztartása nem bír el. Ha tehát már úgyis beleszól az állam a városok 1 háztartásába, csak egy lépéssel kell tovább mennünk, hogy eltörölje ezeket a különböző közbülső vámokat és 'adókat is, vagy ha nem törli el, akkor legalább országosan egységesítse. Ez is lehet megoldás. Megállapíthatja az állam, hogy iminden vágóhídon, amely így és így van felszerelve, ennyibe és ennyibe kerülnek a vágási díjak, tehát nem államosítja ezt a dolgot, de nem bízza teljesen az. egyes városokra. A különböző képviselőtestületekben különféle érdekek szoktak -összeütközni. Tudom, nogy — talán ezekre is tekintettel — az egyik városban igen alacsonyan állapították meg a vágási díjakat, a másik városban pedig, ahol a mészáros- és hentesipart nem nagyon kedvelik, mindent rá szeretnének hárítani ezekre az iparosokra, (Drobni Lajos: A miniszter hagyja jóvá a szabályrendeleteket!) A szabályrendeleteket a miniszterek hagyyak jóvá, de sok mindent meg lehet értetni a miniszterekkel és ha feltétlenül szükséges, a minisztérium előtt hivatkoznak arra, hogy már 30 év óta ezek a vágási díjak és ezért nem változtatnak rajta, és ha a iminisztériuimj leszállítaná, akkor a városok azt mondanák, hogy gondoskodjék a minisztérium a jövedelemkiesés 'pótlásáról. így vagyunk az utak és hidak közbülső vámjaival is. Mióta beszélünk már arról, hogy lehetetlenség, hogy iha egy városnak véletlenül imlég a középkori vagy a háborúelőtti 1 időkből megvan a vámszedósi' jogosultsága, ezen az alapon szedi még ma is azt az útvámot azért az útért. amelyet már régen nem is a város tart fenn, hanem az állam és amelyet az állam épített meg neki. Kecskemétnek például nincs vámszedési joga és irigykedve nézi azokat a városokat, amelyeknek jelentékeny bevételei vannak az útvámokból. Ez is olyan kérdés, amelyről^ mindnyájan érezzük, hogy lehetetlen dolog. Főleg az a baj, hogy nem egységesek a díjak. Mert ha, mondjuk, mindenütt talán 40—50 vagy 20 fillér volna a díj. akkor talán még meg lehetne érteni- hogy valahányszor átmegy az autó vagy szekér a városon, fizessen például 20 fillért, de érthetetlen, főleg az idegeneknek, hogy miért kell az egyik helyen 68. a másik helyen 16, a harmadik helyen pedig 27 fillért fizetni. Ha például Szegedről Makóra megyek, egy 30 kilométeres útszakaszon három szór kell különböző vámot fizetnem. Erre is mindig azt a választ kapjuk, hogy ezzel a kérdéssel se lehet foglalkozni, mert ez az autonómiák kérdése. Eszembe jut, hogy a tféigi időben 1 , amikor fiatal koromban idejártam a képviselőházba, majdnem minden költségvetési vitánál szóváKÉPVISELO'HÁZI NAPLÓ XIX. 101
