Képviselőházi napló, 1935. XIX. kötet • 1938. május 18. - 1938. június 17.

Ülésnapok - 1935-329

Az országgyűlés képviselőházának 329. ülése 1938 június 13-án, hétfőn. 701 esztendőben volt. Ha egyszer a felettes hatóság akár a pénzügyigazgatónál, vagy alkar bármilyen más adókivető fórumnál nem azt nézné, hogy a múlt esztendőnél mennyivel több adót vetett Iki, hanem azt nézné, hogy mennyivel több adót hajtott be, vagyis a kivetés és a behajtás arányát állapítaná meg egymással való viszonylatukban, akkor lehetne meglátni azt, hogy a kivetés reális volt-e, igazságos volt-e, mert a behajtásnak a kivetéshez való aránya mindig feltétlenül megmutatja ezt. (Czirják Antal: Tessék idejönni ezekbe a padokba! — Lázár Imre: Helyes, hogy a túloldalról mondják el ezeket!) Nekem nem kell átmennem azokba a padokba! Méltóztassék megengedni, hogy reflektáljak erre a közbeszólásra. Általában a többségi párt tagjairól az ember mindig azt hallja, hogy nekünk nincsen szociális megértésünk az adózók irányában és egyéb bajokkal szemben, vagy a miniszter urak személye iránt tartozunk feltétlen tisztelettel és így némaságra vagyunk kárhoztatva. Ilyent senki ebben a pártban és a párttagoktól nem kíván, ilyen informatív jellegű felvilágosításokkal mindig lehet jönni és fogunk is jönni. Mi nem vagyunk sem néma leventék, sem néma gyermekek, hanem a kormány jóindulatú támogatói, (Úgy van! Ügy van! a jobboldalon.) akik nem mameluk módjára ülünk a hátuk mögött, hanem éppen az ilyen visszásságok előadásával próbáljuk a mi magunk pozícióját és a kormány pozícióját is erősíteni, t. képviselőtársam. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) Az adókivetésnél — legalább is Budapesten — úgy tudom, a legutóbbi időben az a módszer dívott, hogy a pénzügyigazgatók vagy az adófelügyelők a kivető referensekre egyszerűen abc-sorrendben szignálták rá az egyes adózók bejelentéseit és azok aszerint adóztak. Mármost ezen a helyzeten a megelőző esztendőben javítani próbáltak és — szerintem igen helyesen — rátértek a szakmák szerinti adóztatás rendszerére. Ez nagyon helyes is volt, csak némely szakmában olyan lehetetlen egyén kapta a megbízatást, aki abban az adónemben abszolúte nem volt és nem is lehetett specialista, így! például a budapesti_ gabonásoknál olyan csillagászati számok jöttek ki adóalapként, hogy amikor például ezek a számok elénk kerültek és én megláttam azokat a barna listákat, nem tudtam a bámulattól hová lenni. Csak újabb vizsgálat alapján lehetett ezeket megállapítani, mert a tisztelt adatszerző nem volt elég lelkiismeretes, hogy az általa bemondott vagy beadott adatokat valamiképpen lekontrollálta volna. így elvész a kivetőhatóság iránt táplált jóindulat is, ami igazán nem lehet az érdekünk, sőt éppen ellenkezőleg, de az adózó, ha már fizet, — fizetnie kell — legalább tudja, hogy mindannak a fizetésére, ami rá kivettetett, feltétlenül és mindenképpen köteles is. Én csodálom, — bár az adófelszólamlási bizottságok tárgyalásaira vonatkozó utasítások egy helyen elő is írják azt, hogy a felszólamlása bizottságoknak is szakmáik szeriint kell az adóztatással. foglalkozniok — hogy a pénzügvigazgatók meglehetősen fáznak ettől és^ az volrt a Véleményük, ihoigy azért nem jó ezt így megcsinálni, mert az adózók az előszobákban összebeszélnek egymással. Én próbát tettem néhiány évvel ezelőtt — talán nem is jó, hogy elmondom, de mégis elmondom — és az történt, hogy az első, második és harmadik adózó tényleg összebeszélt egymással, hogy mit mondjanak, de amikor a negyedik ember megtudta, hogy az előtte levőknek miként állapították meg az adóját, — hiszen tudták egymás kereseti viszonyait — az összebeszélő adózókból már egyszerre denunciáló adózók lettek és ke: rültek elénk, úgyhogy a bizottság is sokkal helyesebben, méltányosabban és az igazságnak megfelelőbben tudott eljárni. Én tehát ezt a rendszert mindenképpen bevezethetőnek és fenntarthatónak tartom. T. Ház! Nagyon safc zaklatásnak vaníliáik kitéve az orvosok és az ügyvédek és sok a panasz az ő adóztatásuk ellen, mert nem vált be a gyakorlatban, t. Képviselőház és mélyen t. államtitkár úr, az orvosi és ügyvédi pénztári könyvek bekérése. Ezeket a könyvöket azok adják be, akiknek a keresete imár a minimumnál is alábbra szállt. A többiek nem adják be, azzal az indokolással, hogy mindkét foglalkozási ágnak vannak olyan megbízásai, amelyeket nem árulhatnak el; az orvosok nem árulhatják el azt, hogy miért kezelték a beteget és az ügyvédek nem árulhatják el, hogy milyen pereiket vitték a feleknek. Ma, amikor már akkora az ügyvédi és orvosi nyomor, hogy a néhány évvel ezelőtt még ügyvédjelölttel dolgozó ügyvédpolgártársaim feleségei szobaleányruhát öltve nyitogatják a feleknek az ajtókat, amikor már gépelnek, már alkalmazottak lettek az irodában, — és ugyanígy van az orvosoknál is — akkor nagy megértéssel kell kezelni ennek a két társadalmi rétegnek az adóját, mert Ők adózási közösségben vannak a kamarájukon belül, ahol nagyon megnézik, hogy egyik és másik mennyit keres, ahol tudják, hogy kik azok a hatalmas, nagy vagyonokat még most is kereső ügyvédek és természetesen a szerint osztják fel ezeket az adókat. En nagyon jól tudom, hogy a közalkalmazásban levő ügyvédek irodája nem megy, — hogy miért nem megy és hogy hol kontreminálták meg, azt is meg tudnám mondani, de nem tartozik ide — na gyón jól tudom azt is, hogy az adatszerzés hogyan megy és arra, hogy abból micsoda komikus helyzet származhatik. Méltóztassék megengedni, t. Képviselőház, hogy elmondjak egy nagyon pregnáns esetet. (Halljuk! a jobbolda Ion.) Egy kiválóan kereső professzorihoz elküldött a jómultkor a felsőbb 'hatóság egy ilyen adatszerzőt, az beült az előszobáiba és ott ült egy óra hosszat. Konstatálta, — ő volt a ne gyedik — hogy az orvosprofesszor egy óra alatt négy beteget vizsgált meg. ö is bement hozzá negyediknek, őt is megvizsgálta és azért a vizsgálatért 15 pengőt fizetett. Megállapította a professzor, hogy nincs szívbaja, ő pedig elment haza és összeszorozta a számokat, (Derültség.) — az államtitkár úr bizonyára tudja ezt és azért mosolyog — mondom, összeszorozta a számokat és kiszámította, hogy ha egy óra alatt négy beteg volt bent és fizetett egyenként 15 pengőt és naponként három órát számított, ez 12X15 pengőt jelent, úgyhogy kihozott egy 50—60.000 pengős kereseti adóalapot. (Derültség.) De a jó Isten megbüntette, mert úgy tudom, hogy a pénzügyigazgatóság^ még nem fizette ki neki a 15 pengőt r a szívbaj-vizsgálatért és ha nem is volt szívbajos, ettől megkaphatja a szívbajt. {Élénk derültség. — Tildy Zoltán: Májbajos volt!) Mélyen t. Képviselőház! Természetes, hogy mindenkinek, akinek csak befolyása és módja van rá, oda kell hatnia, hogy az adózó közönség az adómorálra ráneveltesiséik. Vasizont a 'kivető hatóságoknak is vigyázniok kell arra, hogy a mai nehéz szociális helyzetben az egyes 99*