Képviselőházi napló, 1935. XIX. kötet • 1938. május 18. - 1938. június 17.

Ülésnapok - 1935-329

69Ô Az országgyűlés képviselöhÁzának lásá.ra, még mindig elég marad nekik, (ügy van! Ügy van!) Most már, hogy miképpen alakul vidéken a helyzet, arranézve ne méltóztassék hazaheszélésnek tekinteni, ha mindjárt Hódmezővásárhelyről mondok példát. Itt a városi pótadó 135%, a betegápolási pótadó 16%, —ugyanígy van Félegyházán, Makón és az országnak nagyon sok sorssujtotta városában — átadó 16%, rokkantadó 10%, mezőgazdasági kamarai illeték 2%, egyházi adó a reformátusoknál 24%,, a katolikusoknál 25% — summa surnmárom 204%, ehhez hozzá a földadó, a Kőrös—Tisza-^Maros ártéri járulék circa 100%, együttvéve tehát 309% az állami egyenes adón felül, azonkívül még a házaknál a körtöltési illeték 6%, a rendkívüli házadó további 50%-a. Ha már most a kereseti adó alapul például 5000 pengőt számítunk, akkor a 7% kereseti adó — mert nálunk annyi van — 350 pengő, a 16% útadó 56 pengő, a betegápolási adó 16% pótadó 56 pengő, a 10% rokkantellátási adó 35 pengő, ha iparos vagy kereskedő az illető, 6% kereskedelmi és iparkamarai illeték 21 pengő; a 24—25% egyházi adó 87 pengő 50 fillér. Összesen 605 pengő 50' fillér, vagyis az alap 1.2%-a, hozzá a jövedelemadó és a forgalmiadó. Hát lehet ezt bírni? Lehet így családvédelemről beszélni, ^ amelyről oly szépen nyilatkozott, -meleg szívvel a t. pénzügyminiszter úr? Kénytelenek vagyunk belátni, hogy ez a kérdés nem más, mint az aranynak és a vérnek nagy csatája, amely évtizedek óta folyik ebben az országban. A vér termel mindent, t. Képviselőház. Ez hozza ki Isten segítségével az életet, a termést a földből, ez dolgozik a gyárakban, a mezőgazdaságban, az iparban, az íróasztalnál, ez produkálja az értéket, amelyet a nemzet javára hasznosíthatunk. Arannyal viszont nem le.he't venni sem 'bátorságot, sem türelmet, sem idegrendszert, sem nemzeti és fajhűséget, sem vallásos áhítatot, (vitéz Kő József: Sem honvédelmet!) Legfeljebb eladólelkű embereket lehet^ venni arannyal. Mi a kötelessége hát a jó pénzügyminiszternek

1

? Hogy ne az aranyat, hanem a vért szolgálja, a magyar vért, a magyar életet szolgálja, mert nemcsak a ceruza hegye csinálja a mérleget, t. pénzügyminiszter úr, hanem a gazdasági életre ránövő, azt ostromló és sokszor elsöpréssel fenyegető eszmeáramlatok csinálják a mérleget. Egyenleget kell teremteni ebben a kérdésben. Szociális békét és egyensúlyt. Miképpen lehet ezt elérni? A kisemberek terheinek kisebbítésével és azzal, ha az erősebb vállakra kellőleg áthárítjuk a terhet, amint azt a pénzügyminiszter úr t. elődje is mondotta. A rokkantakról, az özvegyekről, az árvákról gondoskodni kell. Ki kell igazítani a rossz földadókatasztert. A hadikölcsönsegélyezést másképpen kell megoldani, nem 3V2 millió pengő voltaképpeni könyöradománnyal. Lehet, hogy nem jut több a jelenlegi költségvetés keretében a sok-sok ezer károsultnak, de találni kell rá módot, hog'y több jusson.^ Azután az adóztatás megfelelő arányosításával, a fogyasztási adóknak •leszállításával kell keresni az egyensúlyt, beruházással pénzügyileg, anyagilag, de beruházással a lelkekbe is, hogy oda hitet, bizalmat és ellenállóeirőt öntsünk. A pénzügyminiszter úr egyik elődje, Bud János t. miniszter úr mit mondott? »A nemzeti gondolattól áthatott kapitalizmusnak van csak létjogosultsága az országban!« Mit mondott Fabinyi igen t. mi329. ülése 1938 június 13-án, hétfon. niszter úr? »A tőke nemcsak jogot, hatalmat, de kötelességet is jelent.« Mit mondott Keresztes-Fischer belügyminiszter úr a minap? »Egészséges gazdaságpolitika egészséges szociálpolitika nélkül elképzelhetetlen.« És mintha megfordítva ment volna ebben az országban eddig mindéin. Mintha a nagy kapitalizmus jóléte jelentette volna a nemzeti jólétet. Ez pedig nagy falsum, nagy hazugság volt a múltban és az jelenleg is. A t. pénzügyminiszter úron van a sor, hogy ezen az állapoton segítsen változtatni. Tudom, hogy nem minden függ tőle, de mégis nagyon sok. A földmívesnép, a kisipar megsegítése, a cukoradó mérséklése, a lisztforgalmi adó eltörlése is az ő kötelessége, T. Ház! Tavaly voltam egy zemplénmegyei községben, ahol a Hangya-szövetkezet helyiségébe behozott egy szegény asszony, akinek öt gyermeke van, egy tojást és kapott érte — szemtanuja voltam, szinte megikönnyeztem, lélekben igazam — egy deci petróleumot és két darab kockacukrot. Hát, t. pénzügyminiszter úr, amíg az országnak nagyon sok vidékén ez a helyzet, addig ne beszéljünk arról, hogy szociális egyensúlyt az eddig taposott nyomdokokon lehet teremteni. Uj nyomdokok kellenek annak a nagy igazságnak alapján, hogy mindent a kisemberért,^ magyar testvéreinkért, még a nagytőke rovására is! A rideg számok között, t. pénzügyminiszter úr, feltétlenül keresnünk kell a lelket. A kisexisztenciák megsegítése, amelyről olyan szépen méltóztatott itt már többek közt beszélni, ne csak röpke szólam legyen, amely megérinti a miniszter urak ajkát és ne csak egy-két kijelentésre indítsa őket. hanem legyen ez egy olyan új rendszer megalapozása a részükről, amikor az erősebb tényleg több terhet visel, a gyengébb kevesebbet; ne pár száz és pár ezer ember kiváltságos helyzetének megtartása legyen a cél, t. üénzügyminiszter úr, hanem a sok százezrek és milliók sorsának javítása. Az adóztatási kormánypolitikának csakis ez lehet a nemes értelemben vett alapja és vezető fonala. Eddig sok minden fordítva történt. A forradalmi összeomlás aitán bekövetkezett 10—15 esztendő óta a kisgazda-, földműves-, kisiparos-, kisháztulajdonos rétegei ennek az országnak, sőt a munkások, a nincstelenek is sokkal nagyobb mértékben voltak igénybe véve az anyagi, a pénzügyi szolgáltatás terén — az utóbbiak a nélkülözés terén — az államhatalom részéről, mint ahogy igénybe venni szabad lett volna őket s mint ahogv az emberiesség engedte volna. Nagyon sokszor voltak nemcsaki vegzatúráknak. hanem finánctatárjárásnak is célpontjai és szenvedő alanyai a kisexisztenciák. És míg a nagytőkés vállalatok tulajdonosai megkövéredtek az állami segítséggel, a túlzott vámvédelemmel, amelyre erre az oldalról még merkantilisták is rámutattak, mint néhai Sándor Pál ós jelenleg Éber Antal képviselőtársam, addig a küzdő kisexisztenciák nagyon, de nagyon szűkre szabott kenyerét sokszor véres verejték és könny áztatta, sőt fogyatékán is voltak és vannak ma is ennek a szűkös kenyérnek. Sokasodva nőtt és nő a jogosan elégedetlen emberek száma. Nem lehet letagadni, hogy ez a jelenség, ez a helyzet valósággal ostromrohammal veta rá magát ma is a meglévő társadalmi, gazdasági és polgári rend falazatára, hogy azt betörje, áttörje és a felfordu-