Képviselőházi napló, 1935. XIX. kötet • 1938. május 18. - 1938. június 17.

Ülésnapok - 1935-329

Ass országgyűlés képviselőházának , kell belőle fizetniök, még mindig megtalálják számításukat, de ha a vidéki kis háztulajdonosoknak abból a csekély házbérjövedelemből, amely sokszor a létfenntartási alapot jelenti számukra, le kell adni ok 60%-ot, akkor nem tudnak megélni és magyarán mondva, ököllel törlik <a szemüket. Az. az igazság, hogy: »az én házam az én váram« ma már csak papíron van meg. Feltétlenül változtatni kell ezen a nehéz helyzeten és állapoton, t. pénzügyminiszter úr: a kis háztulajdonosok házadóját mérsékelni kell. Amikor a t. miniszter úr elődjéhez, Fabinyi Tihamér volt miniszter úrhoz küldöttséget vezettünk a háztulajdonosok egyesülete nevében, ő azt a -kijelentést tette, hogy megfontolja azt a kérdést, hogy mi történjék a kis háztulajdonosokkal. Ezeket nem lehet egy kalap alá venni a nagy háztulajdonosokkal, akiknek a házbérek sokasága még 66%-os adóztatás mellett is bizonyos jövedelmet jelent. Itt van a záloglevelek kérdése, a záloglevélkölcsönök ügye. Már 5—8 évvel ezelőtt rámutattam arra, hogy a nagy bankok besíbolták külföldről a zálogleveleiket, tilalmi időben vették meg ezeket voltaképpen potom áron, negyed-ötödrésznyi áron az, eredeti névértékhez képest. A városok adósságát képező Speyer-kölcsönkötvényeknek, a gazdaadósságot jelképező zálogleveleknek komplexuma szintén így került a nagy bankok kezébe. Ha ezt a kérdést az állam rendezni fogja, — mert feltétlenül rendeznie kell — akkor nem szabad megállni annál, — amire nézve néhány esztendővel ezelőtt rendeletet bocsátott, ki a kormány — hogy a bankok, tartoznak] bejelenteni, hogy mennyi záloglevél van a birtoíbukban, hanem azt is be kell vallaniok, hogy mennyiért vették meg azokat a zálogleveleköt ,a tilalmi időpontban, amikor nem lett volna szabad azokat megvásárolni, amikor a gazda még ha kapott is valahonnan pénzt, nem vehetett zálogleveleket legális úton, amikor a városok nem vehették meg az adósságukat jelképező Speyer-ikölcsönkötvényeket. Méltóztatnak tudni, hogy abban az időpontban mennyi volt a jelzálogkötvények árfolyama, tessék tehát ezeket az adósságokat piengőkölcsönökké átalakítani, tessék a bankoknak, amelyek besíbolták ezeket a jelzálogkötvényeket, meghagyni bizonyos felárt, legyen nekik is egy kis hasznuk, de mindenesetre ne 10—20 vagy 30%-kai kisebbedett tőketartozással és kamattal tessék odaadni a városok és a magánadósok rendelkezésére, hanem sokkal nagyobb mértékben tessék ezeket átértékelni. Most továbbmenve, sok szó esik ma a többtermelésről s ennek eszközlése a fődolog, azt mondotta a & pénzügyminiszter úr is egyik beszédében nagyon helyesen, hogy a mezőgazdasági termelés intenzivitásától függ az ország jobb sorsának előmozdítása jórészben, tehát felhozok itt a vidékről egy kiáltójeliként idevonatkozó esetet. Ha a fajbaromfitenyésztés, tehát a csirkekeltetés, ami az export alapja, a vidéken propagált atik, akkor ne menjen mindjárt oda a finánc ezekhez a telepekhez m a cserkekeltetésben és a nemesbaromfitenyésztésben résztvett gazdákhoz, hogy ha most már termeltél, több hasznod lesz és rögtön kétszer, háromszor annyi adót vetünk ki reád, mint eddig. (Ernszt Sándor: Mielőtt kikeltek a csirkék!) T.miniszter úr, mi van annak is a háta mögött, hogy most, amikor a hizlalt jószág ára 40%-kai ÎÊ9. ülése 193 B június 13-án, hétfőn. 689 lement, a kukorica ára 30%-kai felment? Noha tudom az exportnehézségeket, mégis rikoltó aránytalanságot mutat ez, mert ibiztos, hogy megint jogosulatlan tőkealakulatok és spekulánsok vannak a iháttérben. Ebbe a kérdésbe is bele kell szólni és rendet kell teremteni. Viszont a vidéki pénzintézeteknél t. pénzügyminiszter úr, nem szabad engedni tovább azt, ami most van, hogy amely pénzintézetek egy-egy nagyvárosban, vagy egy-egy községben a, pénzügyi, közgazdasági elevenítő erőt képezték évtizedekig a hitelellátás terén, hát ezek az évek folyamán a 'budapesti nagybankoknak lettek a t'iliáléi, rángatott habjai, fiókjai, vérszegénységben szenvednek és nem azt teszik, amit ők, hanem amit a pesti nagybankok akarnak, tehát a nagy cápák, a nagy budapesti és a nagy zsidó bankhatalmak akkor nyelik le ezeket a kisebb halakat, — mert a vidéki pénzintézetek sajnos, ezeknek tekinthetők — amikor akarják. Ez nem egészséges pénzügyi folyamat, t. pénzügyminiszter úr! Valamiképpen rendezni kell a dolgot. Arra pedig törvény hozandó, hogy azok a földek, amelyek a Programm szerint — hallottuk a miniszterelnök úrtól is, a pénzügyminiszter úrtól is, a földművelésügyi miniszter úrtól is — telepítési célra igénybe fognak vétetni a bankoktól, ne a mai áron vétessenek igénybe, mert a bankok 1 akkor túlon-túl megtalálják a 'busás számításukat, hiszen sokszor uzsorakamatokat, 18— 20%-ot szedtek az adósaiktól. Akik aztán nem tudták a dekonjunkturális időiben fizetni ezeket a kamatokat, kénytelenek voltak földjüket árveréssel, vagy árverés nélkül a ibankok tulajdonába odabocsátani, tehát ez a túlnagy kamat, amit fizettek sokszor elképzelhetetlenül nagy mértékben, tudassék be a tőketörlesztésbe és ha ezek a földek viszaadatnak esetleg eredeti tulajdonosaiknak, hogy azok valamiképpen lábra tudjanak állani, vagy öröklődés folytán aprózódó földű más kisgazdáknak jelenleg meglevő 'birtokállománya egészíttetik ki velük, ne mai folyóáron, hanem amint Vették a bankok ezeket a földeket, nagyon olcsón, potom áron ahhoz, hozzászámítva bizonyos tisztes kamatot, bocsáttassanak a kisgazdák, a földművesközönség és _ a nincstelenek közül azok rendelkezésére, akik megérdemlik, hogy végre valahára ne a bankkapitalizmrus legyen úr ebiben az országban, hanem a kisexisztenciák jólfelfogott érdeke szolgáltassék, amire annyiszor hivatkozik meleg szeretettel a t. pénzügyminiszter úr is. Megmondom nyiltan, én nein zárkózom el annak kimondásától, hogy a keresztény gazdasági, pénzügyi életben levő botrányköveket is el kell egyszersmindenkorra távolítanunk. Lehetetlenség az, hogy akik erkölcsöt prédikálnak, azok ne mea culpázzanak. Lehetetlenség bírálatot gyakorolni a nagy zsidó bankkapitalizmus _ felett, — amelynek bűneit én magam is elismerem, tudom és perhorreszkáloim — akkor az is tűrhetetlen, hogy a keresztény nagy egyedek többszázezerpengős jövedelmet tesznek évenkint zsebre. Nyiltan megmondom, akinek 200.000 pengő jövedelme van, az nem tud érte eleget dolgozni. Lehet-e az, hogy egy ember, aki a keresztény kurzus hitvallójának, a magyar faj szerelmesének mondja magát, 200-000 pengőt, vagy még több jövedelmet is tegyen el magának

1

? Tessék a felét adóban elvenni, 100.000 pengő is elég a megélhetésre és a 2—

4Η400.000 pengő bevallott jövedelemnek is a felét tessék kíméletlenül adóba levonni szociális céloknak istápo-