Képviselőházi napló, 1935. XIX. kötet • 1938. május 18. - 1938. június 17.

Ülésnapok - 1935-329

676 Az országgyűlés képviselőházának nyem, hogy az egész költségvetési vitát a resszortminiszterek mellett tulajdonképpen a pénzügyminiszter úrnak is végig kellett volna hallgatnia. Hiszen a resszortminiszter urakban sokszor megvan a jóakarat, hogy a parlamentben elhangzott véleményeket magukévá téve, bizonyos változásokat eszközöljenek, azonban mindig szembetalálják magukat a pénzügyminiszter úr piros ceruzájával, amely könyörtelenül végigszánt a költségvetés tételein és sokszor még egészen apró tételeket is ki szokott húzn'i. Mielőtt ezekre a konkrét kérdésekre áttérnék, tesséki nekem megengedni, mélyen t. pénzügyminiszter úr, hogy megkérdezzem: milyen stádiumban van a győri beszéd folyományaként megalkotott törvény kapcsán a beruházási programm megvalósítása, a pénzek milyen mértékben állanak már rendelkezésre, ezek az előmunkálatok milyen stádiumban vannak? A közvélemény nagyon szeretné, hogy ha már ilyen áldozatokat hoz. akkor legalább gyorsan és mielőbb — hiszen erre éppen most van szükség — ezek a munkálatok meg ijs indíttassanak. Sajnos, nekem az az információm, hogy ez még nagyon-nagyon kezdetleges stádliumban van. (Reményi-Schneller Lajos pénzügyminiszter: Bossz az információ!) Merem remélni, hogy a pénzügyminiszter úr majd bővebb felvilágosítást fog errenézve adni s hogy azt örömmel fogjuk mindnyájan fogadni, így én magam is itt, az ellenzéki oldalon. Ezeknek a konkrét kérdéseknek, az elsője és úgy érzem, legsúlyosabbika a közvetett adók rendszere. A napokban újból kezembekerült Varsányi; professzor úrnak, a volt árelemző bizottság egyik tagjának egy kcs füzete, amelyből roppant érdekes adatokat vettem ki s ezeket már voltam bátor itt a Háziban felemlíteni a volt pénzügyminiszter úr jelenlétében. Ezeket az adatokat soha nem cáfolták meg s ezek az adatok, szerény véleményem szerint, szörnyűségek. Azt mondja ugyanis Varsányi professzor úr, hogy a búza árában a közteher 47%-ot képvisel. — 1937-ben, amikor az adatokat rendelkezésre bocsátotta — a burgonyában 50%, a lisztben 67% és a kenyérben, horribile dictu, 72%, a közteher. Ez egy félhivatalos helyről elhangzott vélemény és^ nyilatkozat. Én nagyon szeretném, ha a mélyen t. pénzügyminiszter úr megcáfolná ezeket az adatokat, mert lehetetlenség az, hogy a dolgozó milliók mindennapi kenyere, mindennapi tápláléka, ,az a kis krumpli, az a kis liszt, az a kis kenyér ilyen súlyos közterheket rejtsen magában. Hiszen például a liisztforgalmi adó a kenyér bruttó árának 11%-át teszi ka. Lehetetlen állapot, hogy az imádságos mindennapi kenyérért ilyen közterhet kelljen viselni, amikor családvédelemről beszélünk. Minél nagyobb a család, annál súlyosabban nehezedik ez az adóteher arra a szerencsétlen, nyomorult, nagyszámú családra. És hogy milyen antiszociális ez az adó, azt imi sem igazolja jobban, mint MZ iL szembeötlő tény, hogy ezt az, adót a 223.000 holdas birtokú herceg Esterházy nem fizeti, de annak a nyomorult hólapátolónak, aki itt Budapesten, a kenyeret megeszi, meg kell fizetnie. Ezt az adót állítólag a mezőgazdaság megsegítését célzó alap dotálására fordítják: 21 millió pengő van ilyen címen beállítva. Nekem az a meggyőződésem, hogy úgy erről az oldalról, mint a másik oldalról minden gazda, legyén nagygazda vagy kisgazda, egyöntetűen ' 329. ülése 1938 június 13-án, hétfőn. tiltakozni fog az ellen, hogy az ő megsegítését a legszükségesebb élelmicikk, a kenyér megdrágításából és megadóztatásából támogassák. Én azt hiszem, nincs a világon olyan gazda, nincsen ebben az országban olyan e magyar gazda, aki ezt a megsegítést ilyen címen és ilyen forrásból szívesen látná és szívesen fogadná. Vannak más alapok, vannak más lehetőségek, amelyekből a mezőgazdasági exportot segíteni lehet, de nem a mindennapi kenyér megdrágítása útján kell ezt tenni, mert ez éppen azokat a rétegeket és osztályokat sújtja a legjobban, amelyek a mezőgazdasági konjunktúrából semmiféle vonatkozásban sem vették ki a részüket. Igen t. Ház! Itt van azután egy másik tétel. Mennyi szó hangzott el itt a Házban a kórházi ápolási költségek iszigoxú behajtása miatt. Ha az a nyomorult egyszobakonyhás lakáisú kis házikóval bíró ember beviszi a gyermekét vagy a feleségét a kórházba, a költségeket ráírják a házára, árverezik, elveszik a házát, ott áll azután fedél nélkül és minden nélkül. Mégis íme az új költségvetésben azt tapasztaljuk, hogy a helyett, hogy emelkedett volna ez a tétel, csökkent. A tavalyi 11,275.001) pengővel szemben ugyanis az idén csak 11,095.000 pengő van beállítva erre a célra, tebát csaknem 200.000 pengővel kevesebb, mint tavaly. Nemi tudom, milyen szociális gondoskodás vagy milyen pénzügyi okosság: leütni ebből a tételből, amikor mindenki arról beszél, a miniszterelnök úrtól kezdve végig a kormány minden tagján,„hogy a falusi kisembert, általában a dolgozó kisembert kell megsegíteni. Halljuk a malmot kelepelni, de lisztet sehol sem látunk. A kormány intézkedései a saját maga programm ját cáfolják tmeg. • Hogyan lehet az 'ember bizalommal egy kormányzat iránt, amikor az a legszebb szavakkal, a leggyönyörűbb elvekkel jön ide, úgyhogy az egész, ország bizalommal tekint íreá s elmúlik bat hét és semimi néven nevezendő intézkedés sem történik ebben a tekintetben. Látunk rendtörvény javaslatokat, látunk egyéb téren kemény kezet és kemény öklöt; ahol azonban szükség volna arra a kemény kézre és kemény ökölre, ott azt nem látjuk sehol sem. Itt van például a házadórendszer. Mennyit panaszkodnak, mennyi baj, mennyi gond! és mennyi szomorúság jár a mai házadórendszer nyomán! Tavaly rámutatam arra, ihiogy az egyszobakonyhás lakású házak házadómentességét tovább is ki kellene építeni. Csak az egész házadórendszerre jellemző két számra mutatok rá az igen t. Ház előtt. 1912-ben házadóban Nagymagyarországon befolyt 45 millió aranykorona, ezzel szemben az 1935. évi adóstatisztika szerint Csonkamiagy arországon 79 millió pengő folyt be ezen a címen, tehát majdnem a duplája a régi Magyarország házadóbevételének, ugyanakkor, amikor a földadó 1912-ben 75 milliót tett ki, az idén pedig, amint látom, 30,700.000 pengőt. Hol itt az osztó igazság? Lehetetlenség, hogy éppen a legerkölcsösebb vagyonra, a házvagy ónra, amelyet nyomorult kicsi emberek megtakarított, verejtékes filléreik összetevésével életük végére tudtak produkálni, az állam rávesse magát ilyen súlyos terhekkel és súlyos megadóztatással. Az előző pénzügyminiszter úr bejelentette a t. Házban nagy tapsok között, hogy ebből a 760.000 egyszobás-konyhás lakásból adómentes 300.000. Nem tudom azonban, — és kérem az igen t. pénzügyminiszter úr tájékoztatását — vájjon ebben a 300.000 lalkásban benne van-e