Képviselőházi napló, 1935. XIX. kötet • 1938. május 18. - 1938. június 17.
Ülésnapok - 1935-328
Az országgyűlés képviselőházának 328. vissza az elvett fizetéseket, létesítsen betegsegélyző intézményt az Operaház személyzete számára. Sajnos, ma az a helyzet, hogy a családos alkalmazottakat szinte büntetik, mert hiszen ahol nagyobb a család, ott több & betegség, már pedig az ilyen betegségben sínylődő családnak a redukált fizetésből való fenntartása különösképpen a művészeti, színházi alkalmazottaknak fokozottabb gondot okoz. Azonkívül kérem az operaházi nyugdíjak törvénnyel való rendezését és biztosítását állami 'kezelésben, mert a mai rendszer szerint a teljes szolgálati idő után körülbelül 50 százalékos nyugdíjat adnak a személyzetnek. Mélyen t. Ház! A kultusztárcával kapcsolatban ezt a két kérdést óhajtottam a Ház elé hozni és kérem az igen t. kultuszminiszter urat, hogy vegye ezeket a pártfogásába és méltóztassék mind az ideiglenes diplomásoknak, mind az Operaház alkalmazottainak segítségére sietni. (Gr. Teleki Pál vallás- és közoktatásügyi miniszter: Az első már itt megvan!) A kultuszminiszter úr iránti bizalomból a tárca költségvetését elfogadom. Elnök: Szólásra következik! Csikvándi Ernő jegyző: Nincs feliratkozva senki. Elnök: Kíván még valaki szólni? (Nem!) Ha szólni senki sem kíván, a vitát bezárom és a tanácskozást befejezettnek nyilvánítom. Következik a határozathozatal. Kérdem a t. Házat, méltóztatnak-e a vallás- és közoktatásügyi tárca költségvetését általánosságban, a részletes tárgyalás alapjául elfogadni? (Igen!) A Ház a vallás- és közoktatásügyi tárca költségvetését általánosságban, a részletes tárgyalás alapjául elfogadja. Következik a részletes tárgyalás. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék az 1. címet felolvasni. Csikvándi Ernő jegyző (olvassa az l—L címeket, amelyeket a Ház hozzászólás nélkül elfogad. Olvassa az 5. címet Andaházi-Kasnya Béla szólásra jelentkezik.) Elnök: Andaházi-Kasnya Béla képviselő urat illeti a szó. Andaházi-Kasnya Béla: Igen. t. Képviselőház! Csak egészen röviden^ szeretném igénybevenni az igen t. miniszter úr és a t. Képviselőház türelmét és fel szeretném hívni a miniszter úr figyelmét — amint miniszteri elődje idején szintén voltam bátor megtenni — egy dologra, amire, sajnos, mind a mai napig nem kaptunk orvoslást, ami pedig egészen érthetetlen, mert nem pénzbeli támogatásról vagy segélyről, hanem csak a konstrukció megváltoztatásáról van szó. Az Iparművészeti Iskolának öt szaka van és ezek közül az egyik szak, mégpedig a belső berendezési építészeti szak egészen, furcsa helyzetben van, mert ég és föld között lebeg. Amikor ma az a célunk, hogy lehetőleg minél több önálló exisztenciát teremtsünk és lehetőleg ne hivatalokba tereljük az embereket, hanem saját műhelyükbe, akkor itt egészen furcsa helyzet adódik. Ha valaki például elvégzi ötesztendős munkával az Iparművészeti Iskola belső berendezési szakát és vállalkozni mer, bezárják, egyszerűen azért, mert az a bizonyítvány, amelyet ott az ötesztendős munkája után kapott, nem kvalifikál semmiféle vállalkozásra, nem kvalifikál KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ XIX. ülése 1938 június 11-én, szombaton. 667 arra, hogy annak alapján a munkáját de facto el is végezhesse. Az Iparművészeti Iskolának nem az a célja, hogy a végzett növendékéket betegyék valahova rajzolni, tehát alkalmazottak legyenek, hanem az a tulajdonképpeni célja, hogy a jóízlést fejlessze, hogy aki onnan kikerül, az tervezzen, dekoráljon és mindezt lehetőleg maga csinálja meg. Már hosszú viták voltak ebben a dologban. Nagyon jól tudom, hogy ez a kérdés látszólag egyszerű ugyan, a valóságban azonban sokkal komplikáltabb, mint amilyennek látszik. Már első fázisában a műegyetem és az építőipari iskola közt rendeztetett ez a kérdés, ihogy mire vállalkozhatnak a műegyetemet, tehát felsőiskolát lés mire az építőipari szakiskolát végzett emberek. De itt vannak az (iparművészeti tsk/ola növendékei. Ebben a relációban a kérdés nincs rendezve Ez tarthatatlan helyzet és ez a helyzet most már (hét esztendeje húzódik és ihét év óta képtelenek ezek az emberek vállalkozni, mert ha iparengedélyt kérnek a bizonyítványuk álapján, akkori iparengedélyt nem kapnak. A mai törvény szerint csak az jelentkezhetik / iparengedélyért, aki -mestervizsgát tett, ehhez pedig ki kell tölteni két inasévet és legalább három segédévet. Megint clZ clZ eset adódik tehát elő, hogy akinek magasabb kvalifikációja van, az el van zárva attól, amire az alacsonyabb kvalifikációval rendelkező vállalkozlliatik. Ha egy asztalos egyszerű műhelyében letölt valaki két inasévet, utána három évig segéd és leteszi a mestervizsgát, a legnagyobb iparművészek egyike lehet és a legnagyobb mértékben vállalkozhatik mindenre ami iparával kapcsolatos, ha azonban mint iparművész végzett, szóval lényegesen magasabb tudással, magasabb kvalifikációval kerül ki az életbe, nem vállalkozhatik ugyanerre. Nem tudom, mi ennek az oka, mi az az akadály, amely miatt ezt nem tudjuk megváltoztatni. Én itt minden évben felállók és mint egy grammofonlemez, mindig elmondom ezt, de soíha nem kapok reparációt. Bevallom, ez az utolsó esztendő, amelyben hajlandó voltam ezt a grammofonlemezt újból lepergetni. (Propper Sándor: Nem akar tovább képviselő lenni? — Derültség.) Nem foglalkozhatom ezzel ia kérdéssel többet, mert már de fiaeto ott tartok, hagy nem tudom, milyen ok és milyen akadály játszik szerepet abban, hogy ezt a kérdést nem lehet végleg elintézni. (Rakovszky Tibor: A szent bürokrácia!) A másik dolog, amire szeretném felhívni az igen t. államtikár úr figyelmét, az, hogy a miniszter úr is rámutatott ma déli expozéjában arra, hogy a középiskolák túlzsúfoltságának nagyrészt giaizdasásgi olktai vannak, mert szükség van a növendékök; taindíjária. Ez eigy középiskolában! még úgy lahogy megbocsátható. Ott sem tartom helyesnek, de valahogy megérthető. De nem értem ezt egy művészeti intézetben, ahonnan a középszerűséget tűzzel-vassal ki kell irtani, mert a középszerűségnek nem lehet rendeltetése akkor, amikor a művészetben csak a csúcsteljesítményt végző tud boldogulni, ha a mai körülmények közt egyáltalán meg tud élni, csak ő tud magának utat törni. Ki kell tehát szelektálni a művészeti intézetekből azt a sok kis tehetséget, azt a sok elproletarizálódó féltehetséget, akik soha nem tudnak az életbe beilleszkedni, sohasem tudnak beérkezni, mint az igazi művészek és akik, nem lévén sem egyszerű iparosok, sem igazi művészemberek, lehetetlen helyzetbe ke95
