Képviselőházi napló, 1935. XIX. kötet • 1938. május 18. - 1938. június 17.

Ülésnapok - 1935-328

Az országgyűlés képviselőházának $2S. ülése 1938 június 11-én, szombaton. 665 dik a természettől, az ősi hagyományoktól s az ősi kultúrától. Uj kultúrát pedig még nem ültettünk át a faluba, legalább is nem abban a mértékben, ahogy kellett volna, amint említettem, egyrészt népoktatásunk elmaradottsága, másrészt az iskolánkívüli népoktatás meghiúsulása folytán. Ez pedig rendkívül fontos volna, mert hiszen már Széchenyi megmondotta, hogy elvész az a nép, amely tudomány nélkül való. Ha ebben a forrongó korszakban meg akarjuk magunkat védelmezni, akkor nemcsak ebből a szempontból, hanem katonai szempontokból is szükséges a népoktatás kifejlesztése és különösen az iskolánkívüli népoktatás kifejlesztése, mert hiszen természetes, hogy ha egy nép lelki munícióval is fel van szerelve, akkor nagyobb az ellentállóképessóge mind a béke munkájában, mind a háborúban, a fegyverek zajában. Szóba került a vitában a vidéki egyetemek kérdése is. A vidéki egyetemeket semmi körülmények között nem szabad megszüntetni, mert rendkívül nagy szükség van rájuk: hiszen fellendítették az egyes vidéki városokat, és jelentőségük kisugárzik az egész vidékre, amelyet szellemileg dominálnak. Különösen kiemelem ezzel kapcsolatban, hogy a debreceni egyetem, amely olyan nagy kultúrmissziót teljesít a Tiszántúl, pénzügyileg rendkívül ' el van hanyagolva. Ezen az egyetemen igen sok hiányosság van; berendezése még egyáltalán nem tökéletes, rendbe kellene hozni, hogy ne legyenek csupasz, jóformán vakolatlan falai, de általában igen sok minden — sok tanszer is — hiányzik a debreceni egyetemen. Kérem a miniszter urat, méltóztassék ezt megfontolni s méltóztassék a debreceni egyetemet anyagilag tökéletesen rendbehozni. Visszatérve a népoktatás kérdésére, két kérdést említek meg ezzel kapcsolatban, a népkönyvtárak és a rádió kérdését. Községeinknek csak egyharmadában, körülbelül 1500 községben van népkönyvtár. Ezek természetesen szintén nem tökéletesek, elavult könyvekkel vannak tele s ezért megfelelő óvatossággal és megfontolással a modern kornak megfelelő könyveket kellene kiválogatni, és minél sürgősebben újjá kellene szervezni népkönyvtárainkat. Másik észrevételem a rádióra vonatkozik. A rádió ma elsőrangú szükséglet, azt mondhatjuk, nép-kultúrszükséglet. Összesen azt hiszem körülbelül 800 vagy 900 közrádió van. Ezeknek számát szaporítani kellene legalább annyira, hogy minden faluban legyen közrádió. Ez még rendészeti és katonai szempontokból is szükséges lenne. (Propper Sándor: Nincs hozzá villanyáram!) Lehet telepes készülékkel is rádiózni. (Propper Sándor: Az körülményes! Kétezer községben nincs villany!) A közrádiók berendezését meg lehet oldani telepes készülékkel. Végeredményben az állam ezt a költséget viselni tudja. Természetes, hogy ezek mind strukturális dolgok, nagyon jól tudom, hogy az egyik öszszefügg a másikkal. Ez is pénzkérdés, éppen úgy mint a többi. Magától értetődik, hogy az általános fellendülésben, amelyet a kormány Programm ja hivatva van szolgálni, egymással párhuzamosan meg kell valósulnia mindezeknek a céloknak. Ez lenne a legtermészetesebb, a leglogikusabb kifejlődés. A pénzt tehát innen kell előteremteni, a nemzeti termelésnek megnagyobbodásából, mert hiszen megmondtaImrédy miniszterelnök úr, hogy jövedelem máshonnan nem számmazhatik, csak a munká

: ból. Jobban meg kell szervezni a nemzeti munkát és akkor nagyobb jövedelmet fogunk elérni. Állítom, hogy a magyar föld el tudja tartani a népét, még több népet is, még jobban is, mint ima, ha kellőképpen megszervezzük a termelést. Ezzel megteremtjük az anyagi feltételeket a szellemi kifejlődésre is. Meg vagyok győződve arról, hogy ez meg fog valósulni, és miután a kormány iránt bizalommal vagyok, a költségvetést elfogadom. Elnök: Szólásra következik? Csikvándi Ernő jegyző: Homonnay Tivadar! Homonnay Tivadar: T. Ház! Én is, miként az előttem szólott t. képviselőtársam, a költségvetést elfogadom. Elfogadom nemcsak azért, mert a kormánnyal szemben a miniszterelnök úr bemutatkozó beszéde miatt bizalommal viseltetem, hanem azért is, mert régi politikai munkálkodásunk idejére visszagondolva, nagy szimpátiával vagyok a jelenlegi kultuszminiszter úr irányában, akinek munkássága iránt az első és második nemzetgyűlés óta nemcsak kulturális politikája, hanem tudományos munkássága alapján is teljes bizalommal viseltetem. Éppen ez a teljes és régi bizalom, amellyel magam és pártom az igen t. kultuszminiszter úr személye iránt viseltetünk, késztetett arra, hogy a vitának igen előrehaladott stádiumában is két kéréssel forduljak hozzá. Az egyik kérés az ideiglenesen alkalmazott állástalan diplomások kinevezése, s a másik az, hogy az operaházi alkalmazottaknak érdekében óhajtok néhány szót szólni. Az igen t. kultuszminiszter úr elődje, Hóman volt kultuszminiszter úr egyik felszólalásomra, amikor sürgettem az Ádob.-istáknak kinevezését, szíves volt a következő választ adni. (Felolvassa): »Az ő jövendő sorsukat illetőleg« — tudniillik az Ádob.-isták sorsát illetőleg — a »a képviselő úr második kérdésére van szerencsém a t. Háznak bejelenteni, hogy a jövő évi költségvetés előkészítése során folyamatban van ezeknek az állásoknak három éven belül szukcesszíve rendes gyakornoki állásokká való átalakítása, úgy hogy a 850 ideiglenes alkalmazott«, — tudniillik ennyi Ádob.-istát alkalmaztak — »fokozatosan állandó gyakornoki állásban alkalmazottá válik. így tehát már a jövő költségvetési évben körülbelül 400 fiatalember végleges gyakornoki kinevezése lehetővé válik, amiben tmár aa ő számukra 140—180 pengős havi rendes illetményt biztosít és egyúttal !a rendes, fokozatos előléptetésre való jogot és kiváltságot is megadja.« À kultuszminiszter úrnak ezirányú válaszát annakidején mi köszönettel és reménykedéssel vettük. Nekem az igen t. jelenlévő kultuszminiszter úrhoz az a kérésem, hogy ezeket a diplomásokat, akik állami szolgálatban, a közigazgatásban már hosszú idő óta becsületesen, rendesen és eredményesen végzik el a maguk munkáját, ne csupán ideiglenes állásba méltóztassék besorozni. Méltóztassék ezeket az alkalmazottakat végrevalahára véglegesíteni, hogy szűnjék meg az a bizonytalanság, amely ezeket a sokszor családos tisztviselőket gyötri. Legelsősorban arra kérem a miniszter urat, hogy azt a 283 diplomást, aki még nem :ieveztefeíK ki, méltóztassék kinevezni, hiszen ez t/M %3^nrt^ *>