Képviselőházi napló, 1935. XIX. kötet • 1938. május 18. - 1938. június 17.
Ülésnapok - 1935-328
66-4 ! Az országgyűlés képviselőházának 328. és munkaviszonyok, milyen ennek a pályának i általános és speciális szociálpolitikája és hogy milyen az öregségi és rokkantsági ellátás mérve. Nem azért, hogy elriasszuk őket, hanem, hogy; mint szociális szellemmel telített fiatalok, maguk is segítsenek azután előrelendíteni azt a kollektív küzdelmet, amelyből egyedül fakadhat minden társadalmi réteg szá- mára az előrejutás lehetősége. Itt van az átképzés kérdése. Igen örülök, hogy a miniszter úr erről a megérdemelt kri-, tika hangján emlékezett meg. Nem lehet átképzés az, ahol az átképzendők a maguk naiv és tájékozatlan módján határozzák meg, hogy hova és milyen pályára igyekeznek menni. (Úgy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Ha most hozzám jönnek nap-nap után azok a leépített zsidóvallású tisztviselők, akik ipari pályára akarnak menni, nem vállalhatom azt a felelősséget, hogy az egyiknek azt mondjam: légy műszerész, a másiknak azt mondjam: légy autószerelő, a harmadiknak pedig egyebet ajánljak, mert tudni kell, hogy milyen az illető ágazatban a felvevőképesség, ímeg kell vizsgálni azt, hogy milyen elhelyezkedési lehetőségek vannak ebben a tekintetben, i Rábizni a fiatalokra, hogy egyedül csak ösztöneiket kövessék, hogy egyedül csak az legyen a zsinórmérték: hol van jó biztos íróasztal, a legkönynyebb szamárlétra és a legmagasabb nyugdíj, ez nem átképzés, hanem paródiája ennek. És hogy mit jelent ebből a szempontból, a valóban létező munkanélküliség megállapításának lehetetlenné tétele szempontjából a 100 pengős havi stipendium, azt hiszem, az nem lehet vitás senki előtt sem. Száz pengős munkanélküli segélyek nélkül méltóztassék megállapítani azt, hogy kik és milyen számban, mennyi nekibuzdulással és mennyi kitartással igyekeznek a produktív szellemi pályára és akkor azután megkapjuk a valódi képét annak, mi a szellemi pályákon a munkanélküliség. Ezeket a kérdéseket kívántam a tárca költségvetése során rövidesen érinteni. Magát a költségvetést nem fogadom el. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök: Szólásra következik? Csikvándi Ernő jegyző: Rátz Kálmán. Elnök: Rátz Kálmán képviselő urat illeti a szó. Rátz Kálmán: T. Ház! A kultusztárcának egy olyan részletéhez szólok hozzá, amelyről a miniszter úr is azt állította, hogy nem mer hozzászólni, mert ez a kérdés már régóta a megoldatlanság stádiumában van, elsősorban is talán a pénzhiány miatt. Az iskolánkívüli népoktatásról van szó, amelynek problémája már több, mint száz: évre nyúlik vissza, már Széchenyi István írt róla könyveiben és cikkeiben, írt róla Kossuth is. Természetesen azokban az időkben nem történhetett semmi. A kiegyezéskor báró Eötvös József már készített egy tervet és kiadta a rendeletet az iskolánkíyüli népoktatás megszervezésére, ez azonban érthetetlen módon nem valósult meg, óriási kárunkra, mert ha nálunk az iskolánkíyüli népoktatás már az 1867-es kiegyezés után létesült volna, ezzel ellensúlyozhattuk volna a nemzetiségi izgatás kifejlődését. Annál jobban kifejlődtek nemzetiségeink, mert hiszen a felekezeti oktatás volt a gerince a népoktatásnak továbbra is és a felekezeti oktatás egyben nemzetiségi oktatást is jelentett ezekben az időkben. A nemzetiségi iskolák fellegvárai voltak az elszakadási törekvéseknek, ülése 1938 június li-en, szombaton. a dákoromán és a pánszláv törekvéseknek úgy Erdélyben, mint a Felvidéken. Valószínűleg a pénzhiány folytán, de talán egyéb okok folytán is, mert hiszen nekünk, magyaroknak, nem volt szabad kezünk még a belső oktatásban sem, meghiúsult az iskolánkívüli népoktatás és így érkeztünk el a világháborúhoz. Annál szomorúbb volt a helyzet, mert hiszen nem volt önálló magyar hadsereg sem, amely a magyarosításnak rendkívül jelentős tényezője lett volna. Ez is elmaradván, konstatálhatjuk, hogy a magyarság, arányszáma 1848 óta a világháborúig, alig javult néhány százalékkal. A világháború azután, mint annyi más téren, szellemi téren is óriási változásokat hozott létre. Az emberek gondolkodása megváltozott, a világháborút végigharcolt katonák bejárták a fél világot, Voltak hadifogságban, népek mozgásba jöttek és megismerték egy mást, új eszmék keletkeztek, régi tekintélyek, régi struktúrák pedig ledőltek. Az emberek kulturigenye, szellemi igénye egészen más lett és így átalakult a lelkisége úgy a falu népének, mint a város népének. Mondhatnám, valóságos szellemi anarchia kezdett kifejlődni akkor, amikor a világháború utáni békeszerződésekből és a gazdasági elzárkózásokból egy roppant világválság sepert végig- az egész föld kerekségén, amely nagy szociális nyomorúságot szült. Ebből azuitán különféle szellemi áramlatok fakadtak, agresszív szellemi áramlatok, amelyek ostromolják a régi fennálló tekintélyeket és kereteket. Rengeteg panasz van, hogy korunk a téveszmék és tévtanok kora. Nagyon jól tudjuk azonban, hogy téveszmék és tévtanok csak akkor terjedhetnek, lia megfelelő talajuk van. Kétféle talaj alkalmas erre: az egyik a szociális nyomorúság, a másik pedig a lelki sötétség. Ha ez a kettő megvan, akkor bármilyen téveszme termékeny talajra talál. Ezért tehát nemcsak kultúrszempontból, hanem ebből a fontos szempontból is szükséges volna az iskolánkívüli népoktatás fejlesztése, amely ma, azt mondhatnám, gyermekkorát éli. Az iskolánkívüli népoktatásnak tulajdonképpen autonóm szervezete van: törvényhatóságokban és falvakban szervezték meg az úgynevezett népművelési bizottságokat, amelyeknek nagyon kevés pénzük van. Az allam jóformán semmit sem ad, amit pedig a közületek adnak, az nagyon kevés. Az is előfordul, hogy a belügyminisztérium és a pénzügyminisztérium nem hagyja jóvá az egyes közületeknek az iskolánkívüli népoktatás számára meghozott áldozatait, hanem részben, vagy néha egészben is törli ezeket a tételeket a költségvetésből. Ezt a rendszert meg kellene szüntetni s éppen ellenkezőleg, fokozottabb áldozatkészségre kellene rábírni a közületeket és magát a társadalmat is az ískolánkívüli népoktatás ügyében, amelynek fejlesztése valóban halaszthatatlan, azért is, mert hiszen a falu kultúrája, amelyről rengeteget beszélünk, tulajdonképpen tökéletesen megszűnőben van. A régi, ősi magyar műveltség eltűnik, a falvakban a parasztság eltávolodik a természettől, mert & szociális nyomorúság tökéletesen lefoglalja testileg, lelkileg és szellemileg is. A régi fogalmakat elfelejtik. A falvakban például nem tudják már a csillagok régi magyar elnevezését, nem ismerik a gyermekek az egyes növényeket, egyes helyekén nem ismerik a fákat sem. .Mindez arra mutat, hogy a falu népe eltávolo-
