Képviselőházi napló, 1935. XIX. kötet • 1938. május 18. - 1938. június 17.

Ülésnapok - 1935-328

Àz országgyűlés képviselőházának ÈÎB. tőnek felelősségteljességét nézem, akkor a nehezebb, a felelősségteljesebb, a nyomtatott betűn keresztül való azonnali megjelenés felelőssége miatt is kétségkívül elsőbb helyen áll a linotype-szedőgép mellett dolgozó szedő munkája. Szükséges, hogy a munkának helytelen értékeléséből folyó társadalmi beállítottságunk is megváltozzék és ebben a tekintetben a fő- és középiskolai oktatásunk szerveiből kellene megfelelő revíziónak a közszellem egészséges irányba való átformálását célzó kezdeményezésnek elindulnia. Fel kell hívnom a 'miniszter úr és az illetékes ügyosztály figyelmét arra, hogy a technikai racionalizálás egész sereg új kérdést, az emberi munka új kérdéseit hozta felszínre s ezekkel a kérdésekkel ugyancsak foglalkozni kell egy modern szellemű gyakorlati és emellett humanisztikus szellemű kultúrpolitika keretében. Ee kell vinni az ifjúság tudatába azt, hogy az emberek nem azért találfak fel egyre szebb, egyre tökéletesebb és egyre több emberi munkaerőt pótló gépeket, hogy ezáltal az embert a gép rabszolgájává tegyék, hanem ellenkezőleg, hogy az ilymódon egyre tökéletesebbé váló gépek az embert magát szabadítsák fel. Tisztelni kell a gépben a megnyilvánuló magasrendű szellemi produktumot és nem szabad eltűrni azt, hogy a kapitalizmus a maga tőkés hatalmával ezt a technikai fölényt, ezt a technikai racionalizálást egyedül és kizárólag a maga hasznára fordítsa, mert akkor ebből nem következhetik más, mint az embernek gépalkatrésszé való lesüllyesztése, már pedig az ember felemelése az, ami az egyedüli követendő és az egyedüli mesterséges és magasrendű cél. Fel kell hívnom a figyelmet arra is, hogy az egész világon végighullámzó új nagy szociálpolitikai áramlat, amely természetszerűleg leszállítja az emberi munka időtartamát és amely több szabad időhöz juttatja az embereket, a szabad idő felhasználásának kérdését is elotrébe állítja. Nem úgy, hogy bizonyos állami kényszerszervezetek monopolizálják a munkás szabadidejét és őt mintegy karámokba terelve a szabad idejében való gondolkodás, természet- és életszemlélet lehetőségeit veszik el tőle, vagy igyekeznek azt bizonyos politikai célból nagyon is egy irányba terelni, hanem ezt a szabad időt a magassabbrendű tudás, a több műveltség, a tudomány és a természet megismerésére kell fordítaniuk, hogy az a technikai haladás, amely munkaidejük megrövidítésén keresztül is megnyilvánul, emberi mivoltuk kiteljesedésében is kifejezésre jusson. Szükség van arra is, hogy az emberéletnek munkában eltöltött r^sze általában megrövidíttessék. Ez természetes követelmény, amelynek hangoztatása mögött távolról sincs a munkától való félelemnek vagy irtózásnak legcsekélyebb gondolata sem, hiszen a munka öröm és a munka szükséglet, különösen az olyan munka, amelyet az ember kedvvel, hajlammal és meggyőződése szerint végezhet, A társadalmi munka fejlettségének mai fokán azonban igenis jogos kívánság, hogy az ipari munkánál a munkábalépés kezdő időpontja ne legyen 16 évnél alacsonyabb és hogy eddig a korig a legkülönbözőbb és a leváltozatosabb kiképzésben legyenek részesíthetők azok a fiatalok, akik azután 16 évükben már mint fejlettebb emberek belépnek a munkafolyamatba. ülése 1ÙB8 június 11-én, szombaton. 663 Meg kell azonban rövidíteni a munkában eltöltött időt a felső korhatárt illetően is. Tökéletesen elég, ha valaki 55 vagy 60 éves koráig dolgozik, — nőknél feltétlenül az alacsonyabb kort választanám — eddig van benn a munkafolyamatban és azután m.eg épen, jó egészségben és lehetőleg hosszú időn keresztül tudja élvezni a pihenés, a megérdemelt öregség szépségét, lehetőleg kielégítő, emberséges és megfelelő öregségi járadék birtokában. (Helyeslés balfelől.) Metörömet hirdetni, az életet — azt mondhatnám — akármilyen szomorú és sivár is a jelen, egy új renaissance szellemében felfogni és átértékelni! Nem siralomvölgy a világ és nem azért vagyunk itt, hogy állandóan egymás ellen acsarkodjunk, (Kun Béla: Helyes!) népek, emberek, országok arra készüljenek, aogy egymást legyilkolják a legmodernebb, a legtudoinányosabb eszközökkel és fegyverekkel, hanem ennek a modern szellemi életigénylésnek és életörömnek a jegyében kell, hogy álljon a nevelésünk azzal a céllal, hogy egyetlen ellenfél lehet csupán: a természet. Attól minél több titkát kicsikarni, minél több benne rejlő csodálatos energiát felfedezni és hasznosítani, mert csak ennek révén lehet magát az egyetemes emberiséget nemzeti különbségre való tekintet nélkül magasabb színvonalra emelni. Amikor ezeket az általános szempontokat itt a vita során a miniszter úr és munkatársai figyelmébe ajánlom, néhány speciális részletkérdésre is bátor vagyok még felhívni a figyelmet. (Halljuk! Halljuk! a szélsőbaloldalon.) Az iskolánkívüli népművelés és népoktatás ügyét alaposan át kell szervezni. Az iskolánkívüli népművelés intézői közeledjenek job

L ban az élethez. Amit az imént a társadalmi osztályok egymáshoz való közeledéséről mondtam, az erre fokozott mértékben áll. Ha azt akarják, hogy a dolgozó ipari és szellemi munkásosztály ne valami idegen, ködös áltudományt érezzen azokban a uraknak az előadásaiban, akik mint népművelési bizottsági előadók kijönnek hozzájuk, akkor igyekezzenek ehhez a réteghez, ennek igényeihez és tanultságához alkalmazkodni. Szükségesnek látom egész kereskedelmi szakoktatásunk alapvető reformját. Talán hamarább célt érek ezzel a kívánsággal, ha indokul hozzáfűzöm: talán mégsem illő, hogy ma is a liberális kapitalizmus szellemében kiadott olyan tankönyvek forogjanak a kereskedelmi iskolákban, amelyekből harmincegynéhány évvel ezelőtt magam is tanultam. Azt hiszem, azóta nagyot változott, nagyot fordult a világ és időszerű volna, ha az iskolai tankönyvek és az iskolai nevelés nem azt ambicionálnák, hogy egy változhatatlannak hitt és hirdetett társadalmi és gazdasági rend vetületét adják, hanem a dolgokat egy kissé haladottabban felfogva, megfelelő módon kiterjeszkednének az új ismeretek, az új társadalmi törekvések felvételére és ezeket is elfogulatlanul, sőt — ha lehet — kritikai szellemben ismertetnék. Nem lehet felesleges és érdektelen, hogy a szellemi munkás pályákra mostanában egyre nagyobb számban törekvő keresztény fiatal értelmiségünk előtt végre tisztán álljon az, hogy milyen sors vár rá ezen a szellemi munkás pályán, milyen rendkívüli mértékű ott a gazdasági létbizonytalanság, milyenek a szolgálati