Képviselőházi napló, 1935. XIX. kötet • 1938. május 18. - 1938. június 17.
Ülésnapok - 1935-328
Az országgyűlés képviselőházának $É8. zelését végezzük. A jelenlegi belföldi ösztöndíjaknak — nem akarok számokat felolvasni — körülbelül egyharmadrósze ugyanis egyetemi. Szóval a g*yakornokok fizetésének pótlására szolgál, mert különben nem tudnánk fizetni őket. Beszélnem kell még az egyetemet végzett ifjúság elhelyezésének kérdéséről is. (Haltjuk! Halljuk!) Az értelmiségi munkanélküliség — amint nevezni szokás — megszüntetésének kérdése, illetve a keresztény magyar ifjúság elhelyezkedésének kérdése szerintem- is egyike a legfontosabb feladatoknak. Itt csak azt akarom kihangsúlyozni, hogy az értelmiségi jelzőt nem tartom jónak, mert az értelmiség nem egyenlő azzal, hogy valaki tanult és sok iskolát járt. Ha valaki sok iskolát járt, ez még nem feltétlenül jelenti azt, hogy az illető értelmes is, viszont van sok értelmes, tehát az értelmiségi jelzőt megérdemlő ember, aki nem járt sok iskolát és rendkivül értelmes. {Helyeslés.) Az értelmiséget ebben az értelemben fogom fel és nam a konvencionális értelemben, amely szerint a bizonyítvány jelenti az értelmiséget. Tekintetbe kivánom venni azonban a nemzethűséget, különösen azt a nemzethűséget, amely komolysággal párosul és tekintetbe kívánom venni az áldozatkészséget, a vállalkozási szellemet, imert csüggeteg emberek nem tarthatnak fenn egy nemzetet. (Ügy van! Ügy van!) Sajnos, egy ifjúsági ülésen hallottam azt, hogy soha ifjúság nem élt olyan nehéz körülmények között, mint ma, hogy nem tudják ímegállni a helyüket, ha az állam és a társadalom nem segít. Ezt el szabad mondani nekünk, sőt itt-a törvényhozásban kötelességünk is elmondani, — jó, ha elmondja a társadalom és neki is kötelessége elmondani — csak az ifjúságnak, különösen az egyes ifjúnak nem szabad ezt mondania, inert abban kell annyi erőnek lenni, hogy azt mondja, az ördöggel is szembeszállók, mégis meg fogok élni, (mert csak akkor fogjuk ezt a nemzetet felépíthetni. (Elénk helyeslés.) Azt az áldozatosságot kívánom, amelyet megtanultam, az amerikai Rockefeller-Ösztöndíjakkal való foglalkozásnál. Az amerikaiak nem adnak ösztöndíjat és támogatást olyan államnak, amely magát meg nem erőlteti. Például mi, ha Rockefelleréktől támogatást kaptunk, azt kívánták, hogy legalább 10%-ot mi is adjunk hozzá és akkor 90%-kal kiegészítik a támogatást, de ha a 10%-ot nem adjuk meg, akkor semmit sem adnak. Pedig már igazán nem sok különbség van, hogy 90, vagy 100%-ot adnak. Nincs különbség összegben, de gondolkodásimódban és nevelőerőben nagyon nagy a különbség. Ugyanígy van a cserkészetnél. Ha mi valami munkát honorálunk is néha, ami ritkán fordul elő, sohase tesszük J ezt anélkül, hogy emellett az áldozató s s ágot meg ne kívánjuk. Ez megtanultam, helyesnek ismertem fel és ezt érvényesíteni kívánom, amennyire lehet. Mindenesetre azoknak, akik áldozatosak, akik nem csüggedtek, akik mernek, jobban a hónuk alá fogok nyúlni, mert nyilván ez a nemzet érdeke. Az egyéni érdek talán mást mondhat, de a nemzetnek ez az érdeke. (Ügy van! Ügy van! — Taps a jobb- és a baloldalon.) Összefüggenek ezzel a kérdéssel az átképző tanfolyamok. Erről már volt szó, kölcsönösen el is mondtuk körülbelül azt, amit erről mondani lehet. Sokan jelentkeztek, sajnos, a legtöbben a ibankszakra, tehát a gazdasági élet KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ XIX. ülése 1Ù38 június il-én, szombaton. 651 íróasiztaJlához. Száz pengőt adunk ezen a tanfolyamon havonta és vannak olyanok is, akiket talán ez vonzott oda- Mindenesetre gondunk lesz rá, hogy szitáljunk. Most már kevés időm maradt a sportra és a művészetekre. Nem kell mondanom, hogy a sportot 'minden erőimből igyekezni fogok támogatni és számára aninden anyagi támogatást megszerzem, amit csak lehet.' Súlyt helyezek ezekre a sport teljesítmény ékre, de nem a végletekig és nem a rekordokra, (vitéz Somogyváry tiyula: Nagyon helyes.) Tessék megbocsátani nekem azt, hogy itt most megmondjam, amit már rég éreztem. Eddig nem mondtam el, xmurt nem volt kötelességeim, de. most hogy már kötelességet érzek, meg kell mondanom. Nem helyezek akkora súlyt arra, hogy valahol hány aranyérmet kapunk mint arra, hogy az 'egész nemzet ifjúsága mennyire sportol és mennyire erős. (Taps a jobboldalon. — Meizler Károly: Es a győzelem nevelő hatása?) Ez az, de az igazi ero az, amely nem e miatt dolgozik, hanem az igazi erő az, amely a népben, a nemzetben él és én olyan embereket kívánok nevelni, akiknek nem kell kitüntetés, akiknek nem keH érem., akiknek nem kell kehely, mert enélkül is előre tudnak menni(Elénk helyeslés.) Ezt meg kell próbálni. Tudom., hogy nem érem el száz százalékig, de ha nem ezzel az elvvel dolgozom, haneim én is arra az álláspontra helyezkedem, hogy aranyéremre vágyok, akkor nem fogok ifjúságot nevelni soha! (Ügy van! Ügy van! — Helyeslés és taps.) Nemes sportszellemet — amatőrszellemet és nemi a professzionista szellemet — nevelni, ez a fontos. (Ügy van! Ügy van! — Taps a Ház minden oldalán.) Amatőrszellemet akarok nevelni, aki mérkőzés után kezet ad az ellenfélnek, hazamegy és azzal a gondolattal fekszik les hogy akár vesztettem.,, akár nyerteim, jól játszottam^ kiadtam mindent magamból, amit tudok és jól végeztem a dolgot. Ez a lényege a sportnak, erre akarok törekedni és ezt fogom támogatni. Ami a Sportcsarnokot^ és a Stadion kérdését illeti, a másodikról még nem tudok semmi lényegbevágót mondani- A Sportcsarnok terveit, mint műegyetemi rektornak, véletlenül alkalmam volt látni egy hónappal azelőtt, hogy a miniszterelnök úr ő excellenciája erre a helyre szólított. Véletlenül tehát már elvégeztem, iámat most kellene elvégeznem, megnéztem ezeket a terveket, amelyek a legpraktikusabbak, legjobbak és most imár látjuk körülbelül, hogy mit lehet itt csinálni. Természetesen több pénzbe fog kerülni, mint amennyit gondoltunk, körülbelül 4 millió pengőbe. A kis sportcsarnok megépítése — azt hiszem — egy év alatt, a nagy sportcsarnok megépítése pedig a szakértők szerint 2—1 X Á év alatt fog megtörténni. Ami már most a művészetet illeti, őszintén bevallom, ez az a kérdés, melyhez nem értekDe minden reszortnak, amely ilyen sokoldalú, keU olyan részének is lenni, amelyhez, aki ide ül, nem érthet. (Rassay Károly: Yégre egy miniszter, aki ezt bevallja! — Helyeslés.) Meg fogom próbálni ezt megtanulni és mieg is fogok tenni ebben az irányiban lannyit, tamienynyit tudok. Mindenesetre (mellettem van Zsindely áHaimtitfcár úr, aki ért hozzá, akire támaszkodhatom. (Éljenzés.) A felelősséget ter93
