Képviselőházi napló, 1935. XIX. kötet • 1938. május 18. - 1938. június 17.

Ülésnapok - 1935-328

644 Az országgyűlés képviselőházának 32> mekek részére kiosztandó pótreggeliről. A zöldkeresztes ápolónő figyelte meg egy tiszántúli községben, hogy felállítottak egy tejszöyetkezetet, ami nyilván helyes, okos és szükséges dolog, — mi szívesen állítunk fel tej szövetkezeteket és büszkék vagyunk arra, hogy tejszövetkezeteink olyan szép fejlődésnek indultak — mióta azonban a tejszövetkezetet felállították, a gyermekek nem kapnak tejet. (Csoór Lajos: Sajnos, így van a legtöbb he lyen!) Arra kell tehát vigyázni, hogy na az ember egyik kezével ad, ne vegyen el a másikkal. Ezért van szükség az együttmunkálkodásra és minden dolognak minden szempontból való meggondolására. (Csoór Lajos: Mert szegény a nép nagyon!) Tudom, de vi szont addig kaptak, most meg nem kapnak. Tehát erre kell ügyelni és ezt kell valami módon pótolni. Én nem mondom, hogy nem szabad tejszövetkezetet felállítani, sőt ellenkezőleg; gondolni kell azonban erre a következményre is és erre is figyelemmel kell lenni. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon és a középen.) A polgári 'iskolák eéljaina 300.000 pengős hitelt vettünk fel, aimi most egyelőre hét polgári iskolára fog fordíttatni. Ne méltóztassanak azt gondolná, hogy a többi nem fog sorra kerülni, de egyszerre nyilvánvalóan csak bizonyos számút lehet kielégíteni, mert az összegeket nem lehet elaprózni. Talán nem szükséges, hogy felolvassam, melyek ezek. ( Csoór Lajos: Halljuk!) Szombathely, Kiskunhalas, Dombóvár, Sátoraljaújhely, Jánoshalma, Diósgyőr és Hajidúhaidlház s ezenkívül néhány neon állalmi polgári iskola részesül most segélyben. (Rassay Károly: A kerület képviselője úgyis tudja, minek felolvasni. — Derültség.) Ami a tanítóságot illeti, — gyorsan kell haladnom, mert látom, hogy m> idő is halad (Halljuk! Halljuk!) — nemrég alkottulk meg a tanítóképzésről szóló törvényt, ezt kell most kiépítenünk. En e mellett a törvény mellett a felsőházban is állást foglaltam s ezt igen szerencsés törvénynek mondottam, mert emelni fogja a tanítóság pedagógiai készségét a kétéves tanulmányi időnek a középiskolai négy évre való felépítésével, úgyhogy, azt 'hiszem, igen egészséges és életképes iskolafajtának fog 'bizonyulni. A részleteik, a tanterv kidolgoizása, stb. még a kezünkben van, mert ezeket — igen szerencsésen — nem állapította meg a törvény- Amikor annak idején a törvényhozás állapította nreg a középiskolai tantervben a tantárgyakat is, amelynél nagyon solk előrelátás, de sok incidentális gondolat is érvényesült, ez a közoktatásügyi tanácsiban igen nagy nehézségeket okozott nekünk a helyes tanterv elkészítésénél, mert kötve voltunk a törvényhez. Most azonban nem vagyunk kötve ia törvény által s így, remélem, sízerencsés tantervet fogunk kidolgozni, amelynek a szükségletheizi képest való esetleges kisebb módosítása nem fog nagyobb nehézségekkel iájsni. A tanítóság így, azt hiszem!, az eddiginél is alaposabb és főleg jobban (konstruált képzésben, tehát végeredményiben mindenképpen jobb képzésiben fog részesülni. 1938 szeptember 1ère már minden tanítóképző első osztálya líceum lesizi, szóval már ettől az esztendőtől kezdve, osztályról osztályra áttérünk a tanítóképző új formájára. Beszéltek a felszólalók a tanítóság rangemeléséről is. Nehogy úgy tűnjék fel a dolog, «mintha ez most jutna eszembe, felolvasóim, mit í. ülése 1938 június 11-én, szombaton. mondottam erről ia (kérdésről a felsőházban. (olvassa): »Nem szeretnék én is, mint szokás, a tanítóság rangemeléséről beszélni. En, mint egyetemi professzor, kollégánmaik tartam a népiskolai tanítót, mert az csak véletlen, hogy 6 és 12 év közötti gyermekeikkel foglalkozik, amihez én nem érteik, én pedig 18—20—25 éves fiatalemberekkel, akik már bizonyos nagyobb tudásanyaggal jönnek az egyetemre, amihez ő neon ért speciálisan, de azért egyikünknek munkája sem

1 kevesebb, fontosabb, vagy, ami fő, nem rangosabb ;a -másiknál.« (Helyeslés, éljenzés és taps.) Szó volt a tanítóság anyagi helyzetének javításáról. En magam is a tanítók rendjéhez tartozom, — amint előbbi szavaim is igazolják — azt ihíiiszeimi tehát, nem szükséges hangsúlyoznom, hogy ez a szívemen fekszik. ígéreteket tenni nem tudok, de — amint bevezető szavaimban mondottam — megtanultam, hogy az emberek a fontosak, (Helyeslés.) s azért jöttem ide, hogy emberekkel foglalkozzam. Mindenki megértheti tehát, hogy a tanítók sorsa a szíveimen fekszik. Foglalkoztam m már ezzel kapcsolatosan két kérdéssel, amely a vita során felmerült: az egyik a nem állami tanítóságnak az Otbá.-ba való bekapcsolása, a másik a kántortanítóság kérdése.^ Amint mondottam, mindkét kérdés tulajdonképpen pénzkérdés, mi azonban költségvetésiről költségvetésre előrehaladunk ezen a téren is és hol az egyik, hol a másik kérdésre fogjuk a pénizt fordítani, hogy ezeket a kéirdéseket minél előbb' megoldjuk. Ami a kisebbségi politikát illeti, a miniszterelnök úr erről a következőket mondotta bemutatkozó beszédében (olvassa): »Azokat az intézkedéseket, amelyeket törvényeink és jogszabályaink foglalnak magukban, kötelezettségeknek tekintem, amelyeknek az évezredes magyar hagyományok szellemében lojálisán, becsületesen és jó szívvel eleget kell tennünk, mert elismerjük kisebbségeink jogát kulturális életük és népi sajátosságaik megfelelő ápolá| sara. Ott azonban, ahol a kisebbség védelmé; nek ürügye alatt államellenes vagy nemzetellenes törekvésekkel találkozunk, a leghatározottabb eréllyel fogunk fellépni.« Magam is ezt vallom természetesen, hiszen különben nem iil! ™ék a kormányban. Vallom, hogy mindenkinek j vitathatatlan joga a maga anyanyelvét, a maga I m\ szokásait és tradicióit ápolni és a magyar j államnak — minden államnak — kötelessége más anyanyelvű polgárait ebben á törekvésükben támogatni, az ismerteknek anyanyelvükön ' való tanítását lehetővé tenni, sőt azt istápolni. A nemzeti kisebbségek kulturális egyenjogúsításániaik biztosítása szintistváni tradíció. Itt azonban nemcsak Szent Istvánnak fiához intézett ismeretes szavaira szeretnék célozni, hanem arra is, hogy a szentisváni politika, az Európába való behelyezkedés politikáin <>svrészt a keresztényi gondolatba való behelyezkedés, másrészt behelyezkedés okosan, értelI mesén, magyar józansággal és praktikussággal j abba az életbe, amelyet Európa élt Szent István idegében, élt előtte is és él azóta is, vagyis ez a politika alkalmazkodás ahhoz, hogy Európában élünk és kifejezése annak, hogy Európa életéhez mint olyanhoz, alkalmazkodnunk kell. Ez az ügye®, okos alkalmazkodás, amely Európában, ahol élünk, mindig megóvta és biztosította állami létünket s mindig meg tudta őrizni nemzeti jellegünket: ez a szentistvámi politika, amelyet át kell vinni minden időperió-