Képviselőházi napló, 1935. XIX. kötet • 1938. május 18. - 1938. június 17.

Ülésnapok - 1935-328

03.4 Az Országgyűlés képviselőházának 328. ülése 1938 június il-én, szombaton. védelmére kell felvonulni. (Fábián Béla: Ki adta ki ezt a brosúrát?) De meg kell említenem még azt is, hogy van itt egy politikai párt, ameiy a maga hivatalos programjában a vallásos nevelést és a nemzetnevelést kettéválasztja, még pedig mereven választja ketté, mondván: más a vallásos nevelés és más a nemzetnevelés és a vallásos nevelésnek a nemzetneveléshez semmi köze nincs. Mi ezt a tanítást ma Európa bizonyos területeiről ismerjük nagyon jól, de mi a kereszténység szempontjai alatt örökké hirdetni fogjuk azt, hogy komoly nemzeti nevelést, komoly vallásos hit és vallásos nevelés nélkül igazában elképzelni nem lehet. (Úgy van! Úgy van!) A kultuszminiszteir úr előbb említett rendeteta amelyre az imént hivatkoztam, maga is szerves egységben sorolja fel a vallásos nevelést a nemzeti neveléssel, sőt a nemzeti nevelés alapjául jelöli meg a vallásos hitet és vallásos nevelést és még a magaviseleti osztályozásban, általában a tanulók elbírlásánál is, mint komoly szempontot veszi fel a vallásos hit és a vallásos erkölcsiség kérdését. Ezt a kérdést itt azért említem fel, mert eimek az imént említett politikai pártnak szervezés alatt áll, vagy már meg is szerveztetett egy úgynevezett nemzetnevelési főcsoportja, amely elismerésre méltóan nyíltan jelentkezik a magyar közéletben és hírlapban is közzéteszi a, maga akcióit. E nemzetnevelési főcsoportban az ő sajátmaguk jelentése szerint a főiskoláktól az elemi iskolákig a legkülönbözőbb iskolatípusok őrszemei nagy számmal szoktak a gyűléseken megjelenni. Közbevetőleg említem meg, hogy ezekhez az őrszemeikhez felhívás érkezett a megelőző lapszámban: sürgősen jelentsék, hogy ennek az ő irányzatukat szolgáló napilapnak az előfizetőit mennyiben sikerült össze» gyüjteniök, mennyit gyűjtöttek össze és egyben közli, hogy az előfizetők egyúttal tagjaivá váltak annak a politikai pártnak; tehát egy új fedőszervezet alakul, a lapelőfizetés és a politikai párttagság és mindezt végzi egy nemzetnevelési főcsoport, amely a maga őrszemeit láthatólag az elemi iskoláktól kezdve végig, mindenfajta iskolába elhelyezte. Ebben a jelentésben jó dolgokat is találtam és amikor bírálom ennek a nemzetnevelési főcsoportnak a munkáját és létét, ezt egy szempontból teszem. Egészen kétségtelen, 'hogy, az országban csak egyszellemű nevelés és oktatás történhet. Most már tudnunk kellene azt, hogy a döntő alapelvek tekintetében ez a főcsoport a maga politikai programmját ,vagy pedig a kultuszminiszter úr irányelveit teszi-e magáévá. Ez olyan kérdés, amelyet mindenesetre meg vizsgálandónak tartok. (Fábián Béla: Ezek a titkos egyesületek be vannak tiltva és nyíltan működnek! — Farkas István: Persze!) Ha már a vallásos és nemzeti nevelés kérdéséről, egymással való kapcsolatban beszélek, légyen szabad néhány szóval megemlékeznem az állam és az egyházak közötti viszonyról és itit néihány elvi kérdést felvetnem. A múlt költségvetés tárgyalása során a megelőző kultuszminiszter utrat nyíltan megkérdeztem a felől, hogy vájjon az állam, illetőleg a kultuszminisztérium tendenciája a felekezeti iskolákkal szemben az államosítás irányában halad-e, vagy nem. A miniszter úr akkor nekem határozott nemmel felelt, mire meg kellett jegyeznem, hogy mégis olyan látszatok vannak, mintha ezeket a felekezeti iskolákat, amelyek mérhetetlen terhekkel és mérhetetlen nehézségekkel küzdenek, olyan helyzetben hagyná az állam, hogy azok számára ne legyen más választás, mint a lemondás az önállóságról és az iskolák átadása az államnak. Az akkori kultuszminiszter úr, de az akkori kultuszállamtitkár úr is néhány közbeszólással azt a látszatot és érzést keltett© bennem, mintha az állam valami egészen nagy kiváltságnak és kegynek tartaná ezeknek a felekezeti iskolatípusoknak megsegítését. Az; államtitkár úr is, de az igen t. miniszter úr is többször közbeszólt, hogy itt felekezeti oktatás folyik az állam pénzén. Nézzünk szemébe ennek a kérdésnek! Először is a miniszter úr és az államtitkár úr is ebben a kérdésben az államról úgy beszéltek, mintha az külön, az adózó polgároktól, általában a nemzat tagjaitól elvonatkoztatott exisztencia lenne, pedig ,miről van szó, t. Ház, amikor az állam segítségéről beszélünk az egyházakkal és az egyházi iskoláztatással kapcsolatban"? Az adófizető polgárok pénzének felosztásáról, célsze

: rűség, okos politika alapján. Ezek a felekezeti iskolák azokat az adófilléreket kapják meg, amelyeket az állam Összegyűjtött, s amelyeket a nemzetnek katolikus, református vagy más felekezetű tagjai az államkasszába befizetnek. Nagyon ajánlok a t. Képviselőháznak és a kultuszminiszter úrnak figyelmébe egy igen komoly szempontot. A felekezeti iskoláztatásban miről van szó! Arról van szó, hogy ugyanazok az állampolgárok, akik eleget tesznek az állammal szemben a maguk kötelezettségének, vallásos buzgóságból, ragaszkodva a maguk ősi, százados iskoláihoz, még külön többletáldozatot hoznak az, iskolák fenntartása erdekében. Egyes kisebb gyülekezetek olyan adóteherrel vannak megterhelve, különösen a kis egyházak a Dunántúl, hogy ez majdnem elviselhetetlen. (Ügy van! Úgy van!) Állami adóiknak 150—200% -át fizetik be egyházi adóba csak azért, mert ragaszkodnak az iskolához. Ez az áldozat végeredményben szép' és szent áldozat a nemzetnevelés érdekében. És ba ezek az egyházak a maguk iskolai feladatát nem tudják, mint ahogyan nem is tudják kellőképpen betölteni, vájjon az államnak nein kétszeresen erkölcsi kötelessége-e a kellő szánvonalra hozni a felekezeti oktatást, úgy a tanerők ellátása, mint általában minden dologi tekintetben is. Ha az állam nem nézné a mai áldozatot, amelyet egyes felekezetek tagjai hoznak a maguk kulturális céljaira, tekintsen vissza a múltra, arra a sokszázados szolgálatra, amelyet az egyházak a nemzeti művelődés terén elvégeztek, amikor a magyar állam még egyáltalában nem foglalkozott a nevelés és az oktatás kérdéseivel kulturális tekintetben. (Gr. Teleki Pál vallás- és közoktatásügyi miniszter: így volt a múltban, meg vagyok győződve, így lesz a jövőre is!) A magyar keresztény egyházak a nemzeti oktatás ügyéért és a nevelés ügyéért hősies áldozatot hoztak. Voltak itt századok a nemzet életében, amikor minden kultúra és minden művelődés elhanyagolódott volna, ha nem álltak volna itt az egyházak a maguk őrhelyén és nem tartottak volna ki. Hol lenne az egész magyar nemzeti művelődés az egyházak sokszázados kultúrája nélkül! A miniszter úr azt mondta, hogy nemcsak a múltban, a jövőben is. Mélyen t. miniszter úr, én magam is lelkész vagyok és olyan gyülekezetnek lelkésze, amely 16 tanerős elemi iskolát, azonfelül egy gimnáziumot is tart fenn. Látom, hogy egyszerű magyar emberekben mennyi érzék van a magyar