Képviselőházi napló, 1935. XIX. kötet • 1938. május 18. - 1938. június 17.

Ülésnapok - 1935-328

624 Az országgyűlés képviselőházának 32 második kérésem az, bogy a nevelést az elemi iskolai tanításban komollyá és hatékonnyá tegyék. Kapjuk a főigazgatóságoktól, a kultuszminisztériumtól a rendeletet — nagyon helyesen és okosan — arról, hogy a tanító hivatása nemcsak a tanítás, hanem a nevelés is. Sőt hangsúlyozom, a nevelés legalább olyan nagyfontosságú, mint a tanítás. Mit érünk azzal az emberrel, aki nagy tudással rendelkezik, de haszontalan és bankraíbló? Nekünk ilyen emberekre nines szükségünk. Inkább legyen vallásos, jellemes, becsületes polgára a hazának, még ha nem is olyan tudós. (Ügy van! Ügy van!) A nevelés- tehát rendkívül fontos. De ma nevelhet-e az elemi iskolai tanító, bár a kultulszkormtányzat állandóan hangsúlyozza és kívánja ennek a -szempontnak érvényesítését? Hogyan neveljen, amikor még városi iskolákban is 50—60—80 gyermek van kezére bízva. Vájjon lehet-e 80 gyermeknek a nevelési kultúráját megadni? Úgy tképzelem a tanító muin. kajált-, mint ahogyan láttam Olaszországban és egy pár nyugati államban, hogy a tanító, amikor befejezte a tanítást, azzal még nem fejezte ibe a kötelességét. Elmegy tanítás után a gyermek szüleihez, kitanulmányozza, hogy megfelelő környezetben nő-e fel a gyermek, erkölcsileg nincs-e veszélyben a gyermek. (Helyeslés.) Ha ott valami veszély van, gondoskodik arról, hogy a gyermek onnan kivétessék s olyan környezetbe tétessék, ahol erkölcsi veszély nem fenyegeti. A tanító (hivatása volna, hogy a szülőknek ma hiányzó nevelési hivatását pótdíja. A tanítónak be kell mennie a családba is s ott is gondoznia, ápolnia kell azt a virágszálat, amely a nemzetnek jövő reménysége. (Helyeslés.) Ma ezt nem lehet megtenni, mert a tanító erre képtelen, növendékeinek sokasága folytán. A növendékek számát 15-re, 20-ra, (Mozgás.) mondjuk, legfeljebb 25-re kellene leszállítani, de akkor azután megkívánni attól a tanítótól, hogy neesalk azért érezze magát felelősnek, hogy a vizsgáján a tanuló jól feleljen, hanem azért is, hogy jellemileg, erkölcsileg úgy képeztessék ki, mint ahogyan a magyar nemzet érdekei megkíván jak. Szalbad negyedóra meghosszabbítást kérnem? Elnök: A házszabályok értelmében a képviselő úrnak a költségvetési vitáiban nincs j'oga meghosszabbítást kérni. Csik József: T. Ház! A nevelésre vonatkozólag ezeket voltam bátor mondani. Most még egyéb fontos kérdésekre szerettem volna áttérni, azonban, sajnos, elszámítottam magam az idővel. Végezetül hangsúlyozlom, hogy az ifjúság az a szikla, amelyen a szebb magyar jövÖ templomának fel kell épülnie. Minthogy azt látom, hogy ez a szikla jó kezekben van és a kultuszminiszter úr úgy faragja ezt a sziklát, ahogy művészi kéztől várható, költségvetését örömmel elfogadom. (Éljenzés és taps. — A szónokát üdvözlik.) Elnök: Soltész János képviselő úr következik szólásra. Soltész János: Mélyen t. Ház! Az előttem szólott képviselő úr részletesen foglalkozott az összes iskolatípusokkal, de egyáltalában nem foglalkozott a középislkolával, mondván, íhogy legutóbb megfelelő törvényjavaslat került a képviselőház elé, amely a problémát elintézte. Sajnos, meg kell állapítanunk, hogy az a törvényjavaslat, amely a múlt alkalommal a középiskolák kérdéséről rendelkezett, semmiféleképpen nem felel meg a mai időtk szellemének. Egy országban az oktatásnak ahhoz kell ido8. ülése 1938 június 11-én, szombaton, múlnia, hogy az országnak milyen a gazdasági és szellemi élete. Nálunk Magyarországon a középiskola olyan hihetetlen mértékben termeli az érettségizett embereket, akik minden szakképzettség nélkül kerülnek ki egyszerű bizonyítvánnyal az életbe és művelt embereknek tartják magukat, hogy szinte képtelenségnek látszik, hogy ezeket az érettségizett fiatalembereket bármilyen gazdasági tevékenységbe be lehessen fogni. Valamennyiüknek szent hitükés meggyőződésük, hogy az érettségi bizonyítvány nekik jogot ad arra, hogy őket íróasztallal lássa el az állam és hogy íróasztal mellett keressék meg kenyerüket. Úgyszólván az érettségi bizonyítvánnyal befejezik az életüket és azontúl az a kívánságuk, hogy őket az állam tartsa el. (Propper Sándor: Őket nem, hanem a fiaikat! — Gr. Teleki Pál vallás- és közoktatásügyi miniszter: Ez a baj!) Ez általános baj és általános betegség Magyarországon. (Gr. Teleki Pál vallás- és közoktatásügyi miniszter: De milyen!) Ezen nem lehet úgy segíteni, hogy a már kikerült fiatalságot akarnánk visszafejleszteni másirányú gazdasági tevékenységre, az oktatásnak kell átidomulnia, hogy a négy középiskola elvégzése után mód és lehetőség nyíljék arra, hogy a különböző gazdasági szakirányú iskolákba elmehessenek a fiatalemberek. Itt gazdasági szakképzettséget nyernének, s ez lehetővé tenné számukra azt, hogy a gazdasági életben uy er jenek elhelyezkedést. Hogy mennyire beteges szellemiség termelődött ki Magyarországon, azt misem, bizonyítja johlban, mint az, hogy azok az állástalan fiatalemberek, akik az átképző tanfolyamokra jelentkeztek, amint a miniszter úr is mondotta, főként a bankszakmában kívánnak elhelyezkedni, tehát nem mást, mint íróasztalt keresnek. Az a baj ebben az országban, hogy aki az iskola padjaiba beül és onnan kikerül, az nem akar semmiféle más pályát választani, csak írni, aktát gyártani és adminisztrálni, s nem kíván sem kereskedelemmel, sem iparral foglalkozni, sem visszamenni az apjához gazdálkodni. Ezt a nevelést a szülő már nem adhatja meg a gyermekének, ezt az iskolában kell elkezdeni. Ezért igen fontosnak tartanám, fontosabbmak sokszor, mint a nyelvtanítást, ha beiktatnának a középiskolai tanrendbe minden héten egy órát, hogy megmagyarázza a tanár a fiatalembernek azt, hogy: ez a bizonyítvány nem fog neked kenyeret adni,- mi csak tudást akarunk adni, fel akarunk vértezni arra, hogy legyen tudásod és képességed arra, hogy az életben elhelyezkedhessél. Meg kell velük szerettetni a gazdasági élet minden fázisát, mert másképpen nem leszünk képesek arra, hogy számukra a gazdasági pályán való elhelyezkedést biztosítsuk. A főiskolával hasonlóképpen vagyunk és erre mondok is egy gyakorlati példát. Egy apa megkért arra, hogy négy év óta

< végzett fiát valahogy juttassam hozzá a díjtalan segédtanári kinevezéshez. Bementem a kultuszminisztériumba, megnéztem a kimutatást; e szerint a fiú jelesen végezte a bölcsészeti fakultást, 210-ik a jelentkezők közül, évente azonban csak három hely ürül meg, tehát pontosan 70 év múlva fog az a fiatalember odakerülni, hogy tanári diplomájával segédoktató tanárként kinevezzék. Én megírtam a fiatalembernek: tépd össze a bizonyítványodat, ezt az életben Ma. gyarországon használni nem tudod. Kérdezem azonlban, hogy miért adunk mi súlyos milliókat esztendőről-esztendőre azért, hogy olyan fiatalembereket neveljünk, akik soha ez életben,