Képviselőházi napló, 1935. XIX. kötet • 1938. május 18. - 1938. június 17.

Ülésnapok - 1935-328

Az országgyűlés képviselőházának 328. ülése 1938 június ïl-èn, szombaton. 621 stb. szereztem, mert ott nyílik ki az alföldi magyar szeme, ott világosodik meg előtte a magyar probléma. Teljesen gondozatlan ez a kérdés, pedig meggyőződésem szerint a revíziót és minden magyar problémát csak úgy látunk helyesen, ha a megszállott teriiletek problémáit, gazdasági, kulturális, kisebbségi és minden egyéb problémáját a helyszínén, a valóságban tapasztalva tanulmányozza a magyar fiatalság. Akkor egészen más hangon és egészen más érzéssel fognak küzdeni a nagy magyar kérdésekért. Éppen ezért már régóta hangsúlyozom e kérdés fontosságát. Most, amikor a Bartha Miklós Társaság elnökségébe megválasztattam, programmul azt tűztem ki, hogy ennek; a névnek és ennek az irodalmi társaságnak egyik legmagasztosabb és legszebb célja, ha az itt élő színtiszta alföldi magyarság ifjúságát átvisszük a megszállott területekre, elsősorban Erdélyibe és a regátba, hogy ott ismerjék meg a magyar problémákat. Ezt a tervemet terjesztem én a kultuszminiszter úr elé, azzal a kéréssel, hogy már ez év nyarán 2—3 hónapra vagy rövidebb időre is, ennek az egyesületnek kiválasztott, arra érdemesnek tartott fiatalságát küldjük ezekre a vidékekre, hogy meggyőződhessék a magyar sorsproblémákról. Természetesen az ezzel járó szerény anyagi támogatást tőlük megtagadni nem. lehet, mert hiszen akkor ezek az utak meghiúsulnak. Kérem a kultuszminiszter urat, hogy ebben a munkámban támogatni kegyeskedjék és ezt a problémát minél előbb és minél komolyabban és eredményesebben előbbrevinni méltóztassék. (Gr. Teleki Pál vallás- és közoktatásügyi miniszter: Örömmel veszem! Magam is csináltam hasonlót!) Ezeket voltam bátor a kultuszkormány költségvetésének tárgyalásánál elmondani. Annak, hogy a költségvetéssel szemben állok, nem a kultuszminiszter úr személye az oka, hanem a költségvetésben tapasztalható, általam még mindig nagyon súlyosnak tartott aránytalanságok az okai és ezért a költségvetést nem tudom elfogadni. Elnök: Csik József képviselő úr következik szólásra ! Csik József! T. Ház! Előttem szólott ^.képviselőtársam olyan nagy szeretettel és méltánylással emlékezett meg a kultuszminisztérium működéséről, hogy ez még egy kormánypárti képviselőnek is dicséretére válnék. Éppen azért, mert magam is aláírom az ő fejtegetéseit, fölöslegesnek tartom, hogy a parlamenti szokással megegyezőiéig, beszédével foglalkozzam. Talán nem vonjja senki kétségbe, ha hangsúlyozom, hogy az összes tárcák között a kul; tusztárca a legfontosabb tárcák egyike. A többi tárca általában a jelen problémáival foglalkozik, a kultusztárca azonban a maga nevelő és tanító munkájával a iövő Magyarország kiépítésén fáradozik. (Fábián Béla: így van!) A földmívelésügyi tárca adja a kenyeret, hogy éljünk; a kereskedelemügyi tárca adja az állam szervezetének az erezetét; a pénzügyi tárca ebbe vért ömleszt, (Propper Sándor: Vagy szívja ki!) ezzel szemben a kultusztárca hivatása a nemzet jövendő nagyságának kiépítése. Éppen ezért hangsúlyoztam, hogy egyike a legfontosabb tárcáknak. Fontossága abban áll, hogy részben lelkiséget, részben tudást ad az ifjúságnak. A lelkiséget nevelésseil adja, a tudást pedig tanítással. T. Ház! Ebből a két szempontból, a lelkiség és a tudás szempontjából fogok néhány szót szólni a tárgyalás alatt lévő tárca költségvetéséhez. Azt szokták mondani, htoigy a tudás hatalom, minél nagyobb egy nemzet tudása, annál nagyobb az erkölcsi ereje. A tudást tehát egy nemzet sem hanyagolhatja el, hanem minden energiáját arra kell fordítania, hogy ezt a nagy szellemi kincset minél inkább bővítse és tökéletesítse. A tudást illetőleg a mi országunk egész Európa történetében elsőrangú szerepet játszott, hiszen ez az ország kicsisége ellenére is olyan embereket adott a világtörténelemnek, akikre minden nemzet büszke lehet. A jelenben is, törpesége ellenére, kiállja a versenyt a tudomány szempontjából Európa bármely országának a tudósaival, hogy csak éppen Nobeldíjas tudósunkra: Szentgyörgyire hivatkozzam. A tudás szempontjából tehát ez az ország a kultúremberiség legelső frontján küzd és hogy a világ közvéleménye végre észrevett bennünket, ahhoz önállóságunkon kívül, ami Ausztriától yaló külön válásunkkal állott elő, az is hozzájárult, hogy ez a nemzet tudás és szellemi kincsek tekintetében nemceakhogy felveszi a versenyt Európa kultúrnemzeteivel, hanem még egyik-másikat túl is haladja. (Ügy van! a középen.) Ami a tudás eszközét: a tanítást illeti, természetesen elsősorban az elemi iskolánál kell lerakni az alapot. Az elemi népoktatásra minden 'kormányzati tényezőnek a legnagyobb figyelmet kell fordítania. A közművelődés szempontjából elsősorban a népoktatás fejlesztése jöhet tekintetbe, éppen ezért minden törekvést, minden anyagi áldozatot koncentrálnunk kell a népiskolai lOktatás fejlesztésére. Arra kell törekednünk, hogy aa osztatlan iskolák intézménye mihamarabb megszűnjék, (Krompaszky Miksa: Ügy van!) mert az a népiskolai oktatás kárára van és nem szolgálja a. közművelődés érdekét. Nagy súlyt kell helyezni arra, hogy végre szűnjenek meg a 80—100 tanulóból álló osztályok, mert egy emjber, &gy tanító képtelen ilyen osztályt vezetni, hogy kellő eredményt tudjon elérni; de rendkívül nagy súlyt helyeznék arra is, hogy a művelt nyugati országok példájára a nyolcosztályú elemi iskola' intézményét is minél előbb megvalósítsuk. Nálunk városokban fakultatív alapon megvalósították a nyolcosztályos elemi iskolát és — személyes tapasztalat alapján mondom — mindenhol igen gyönyörű sikerrel. A nyolcosztályos elemi iskolának nemcsak a nemzeti kultúra szempontjából volna rendkívül fontos feladata, hanem azért is„ mert a hat elemi elvégzése után — minthogy idevonatkozó iparügyi törvényeink a tanoncok szerződtetésének kezdeti időpontját a 14-ik életévre teszik — két év úgy áll a városi ifjúnak rendelkezésére, hogy nem tud vele mit csinálni. Ezt rendszerint az uccán tölti el, kitéve az ucca rossz nevelő hatásának, ami nem kívánatos. (Ügy van! Úgy van!) Nagyszerűen beleillenek tehát a mi iparügyi igazgatási rendszerünkbe az, ha a nyolcosztályos elemi iskolát elsősorban városi helyeken, később faluhelyen is megvalósítanák. Erre annál is inkább szükség volna, mert személyes tapasztalatom szerint az úgynevezett továbbképző iskolák, vagy ahogyan mondani szokták, ismétlőiskolák nem váltották (be azt a reményt, amelyet kezdettől fogva hozzájuk fűztek. Az ismétlőiskolákban nem tud kifejlődni az a komoly munka,, amely a népművelődés szempontjaiból kívánatos volna. Ennek oka részben az óraszámi kevés volta, részben a tanítás kellő fegyelmének hiánya. Városhelyen sem különb a helyzet. Itt az a helyzet, hogy a gyerek sokszor' 13—14 éves korában kénytelen állást 89*