Képviselőházi napló, 1935. XIX. kötet • 1938. május 18. - 1938. június 17.

Ülésnapok - 1935-328

622 Az országgyűlés képviselőházaink $28. ülése 1938 június 11-én, szombabon. vállalni, kifutó fiúnak stb. menni, mert apja munka nélkül van. Ezeknek a gyerekéknek tetemes része ilyen minőségben lévén elfoglalva, egyszerűen nem látogathatja a kisegitö iskolákat. Egyébként az egyes iskolai gondnokságok felhatalmazást is kaptak a kultaszkormányzattól, hogy ezeknek a gyerekeknek a,felmentését szorgalmazzák és hagyják meg őket gazdasági elfoglaltságukban. Ismétlem, ezeknek az indokoknak alapján rendkívül fontos volna, hogy minél előbb hozzák be a nyolcosztályos, elemi iskolát. EDuhez még csak azt íűzöm hozzá, hogy nagyon célszerű lenne a felsőbb népiskola bizonyos formájának a megteremtése is., Ma az a helyzet, hogy a népiskolai és a középiskolai oktatás túlságosan el van határolva egymástól. Aki megszerzi a

> középiskolai érettségit, vagy pláne egyetemi végzettséget szerez, az már különösen privilegizált helyzetbe tartozónak érzi magát és semmibe sem veszi az elemi iskolát végzetteket. Az ilyen magasabbnak tartja magát és nem érzi azt a közösséget a kevésbbé tanult elemekkel, amelyre a nemzeti szolidarizmus szempontjából szükség lenne. Éppen ezért a népoktatásnak valamilyen nagyobb tudást s egy tekintélyt adó felsőbb tagozatát kellene megvalósítani, amely, mondjuk, felsőbb népiskola címén működnék. Rendkívül fontosnak tartanám ennek az intézménynek továbbfejlesztését, azután a népfőiskolák felállításában, amely itt-ott elég szépen prosperált s hivatásukat komolyan teljesítették. (Krompaszky Miksa: A polgári iskola egészen megfelelő erre a célra!) A polgári iskola is megfelel és talán ez volna a legkomiolyabb hivatása, ebben az esetben azonban a polgári iskolák tanítási ügyrendjeit valamiképpen át kellene formálni a héptaníitás igényeinek megfelelően. Ezeket akartam megemlíteni a néptanítás lehetőségeire és módszereire vonatkozólag. T. Ház! A középiskolákról most nem beszélek, hiszen nemrég terjesztette elő a volt kultiuszminiszter úr életbevágó reformokat tartalmazó törvényjavaslatait ebben a vonatiklozásban és ez a kérdés elég széles megvitatásban részesült a t. Ház részéről. Hogy a valóságban ezek az intézmények hogyan fognak beválni, azt egyelőre nem tudjuk. (Strausz István: Sehogy!) de erős a reményünk, hogy jó úton haladt a volt miniszter úr, amikor ilyen típusú középiskolákat rendszeresített, A középiskolák helyett inkább a főiskolai oktatásról, főleg pedig az egyetemi oktatásról óhajtok néhány szót mondani. Számtalanszor látom az életben, hogy valaki, aki állást tölt be, beiratkozik az egyetemre, no meg egy privát szemináriumba, amelynek segítségével — pedig talán soha rendes könyv sem volt a kézéiben s talán egyetlen óráin sem jelent meg — egyszer csak előkerül a társadalmi életben mint dr. iuris, Én védetlenül elvégeztem az egyetemnek három fakultását, a hittudományi, a filozófiai és a jogi fakultást s így elég jogcímem van arra, hogy ezt a kérdést itt felhozzam, (Halljuk! Halljuk!) ( A hittudományi karon igen alapos, kemény munkát kell végezni. Ott a legkomolyabb .munka folyik, sokkal erélyesebben veszik a tanítási anyagot, mint a gimnáziumban. A jogi karon azonban már szinte fizikai lehetetlenség ezt megtenni, mert tudomásom szerint például a Pázmány Péter Tudományegyetem jogi karára annyi növendék vétetett fel, hogy ha ezeknek egyszer eszükbe jutna, hogy egyszerre jelenjenek meg egyik-másik tanár óráján, akkor az összes növendékeknek talán hatodát sem tudná befogadni a tanterem. Az egész intézmény tehát azon épül fel, hogy véletlenül se jusson eszébe a hallgatóságnak, hogy pontosan látogassa az órákat, mert az intézet teremméretei nem alkalmasak befogadásukra. Nem azt akarom mondani, hogy ezt a rendszert végleg szüntesse meg a kultuszminiszter úr, hiszen a középosztály szegény gyermekeinek jóformán csak így válik lehetségessé, hogy az egyetemi végzettségre szert tegyenek, de valamiképpen bizonyos megszorítást kellene e téren behozni s lehetővé tenni, hogy a tanár ne csak a szigorlatokon és alapvizsgákon találkozzék növendékeivel. (Gr. Teleki Pál vallás- és közoktatásügyi miniszter: Nem lehet általánosítani!) Tudom, hogy nem lehet általánosítani és bocsánatot kérek, ha valaki úgy értette szavaimat, mintha általánosítani akarnék. Ismétlem azonban, hogy van bizonyos hiányosság, amely onnan ered, hogy bizonyos privát szemináriumok látogatása által lehetőség nyílik arra, hogy sokszor egészen szerény tehetségű gyermekek minden egy etemre járás és minden különösebb stúdium nélkül megszerezzék a doktorátust. Vannak fakultások, amelyeken a doktorátust igen fáradságos, igen nehéz munkával lehet csak megszerezni. Nekem az volna a kívánságom, hogy mivel a doktorátus bizonyos címet és díszt kölcsönöz annak, aki azt hordja, olyan intézkedéseket kellene hozni, hogy a doktorátus megszerzése necsak egyik vagy másik pályán, de mindenütt erős, komoly munkát és tanulmányt igényeljen. Most még csak a tanonciskolákról óhajtanék néhány szót szólani. Nálunk a tanonciskolák szintén nem váltják be azt az ígéretet, amelyet annakidején hozzájuk fűztek. A tanonciskolái intézmény egyike volna a legfontosabb intézményeknek. Németországban remekül pros.perál és ott az iparosmunkásságnál a tanonciskolák sok tekintetben azt a műveltségi fokot adják meg, mint nálunk a középiskolák. Ebből adódik az, hogy Németországban azok, akik a tanonciskolákat végigjárták, sokszor az állam életében is nagyon nagy szerephez jutottak, mint pl. Stegerwald, aki iparos létére már a békében Poroszország miniszterelnöke volt. Sajnos, nálunk a tanoncoknak bizonyos — nem mondom kiuzsorázása — (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Mondhatja bátran!), de nagyobbmérvű elfoglaltsága nem teszi lehetővé azt, hogy a tanoncoknak napi munkájuk elvégzése után kedvük legyen a tanulásra. így az ipariskolai oktatás nem hozza meg a kellő eredményt. De az ipariskolai tanárság intézményét is szóvá kell tennem. A múltban az volt a helyzet, hogy az elemi iskolai tanítók rendszerint bizonyos tanfolyamot végeztek és így jogosulttá váltak arra, hogy a tanonciskolákban szaktanítást végezzenek. Ezek legalább a pedagógiához értettek és ennek folytán a szakismeret bizonyos hiányát ezzel tudták pótolni. Ujabban azonban megjelent egy miniszteri rendelet, amelynek értelmében elsősorban olyanokat kell alkalmazni, akik munka nélkül vannak. Jelentkeznek tehát 'mérnökök, festők, kereskedelmi iskolát végzettek stb., szóval olyan szakmai tudományok tulajdonosai, amely szaktárgyat a tanonciskolában tanítani kell. A helyzet azonban az, hogy havi fizetésük rendszeriint nem haladja meg a 80 pengőt, sőt előfordul, hogy 40 vagy 50 pengős havi díjazásban részesülnek. Amikor odakerülnek a tanonciskola tanári karába, akkor nem az a legfontosabb életproblémájuk, hogy ennek a feladatkörnek pon-