Képviselőházi napló, 1935. XIX. kötet • 1938. május 18. - 1938. június 17.

Ülésnapok - 1935-328

620 Az országgyűlés képviselőházának 32Í összegek sem elégítik ki a szükségleteket és hogy erre a célra az állami beruházások között nagyobb összegeket kell folyósítani. Meg vagyok róla győződve, hogy a kultuszminiszter úr ilyen irányban fogja tevékenységét kifejteni, hiszen a főfeladat népoktatásunknak minél erősebb ütemben való előbbrevitele. T. Ház! Egy másik probléma, amellyel foglalkozni kívánok, a középfokú oktatás terén tapasztalható anomáliák. A gimnáziumi tanárok kérdésével szeretnék röviden foglalkozni. A helyzet tudniillik az, hogy ma 66.700 középiskolai tanulót 3250 tanár, illetve helyettes tanár tanít, akiknek státusa — ezt hangsúlyoznom kell, — Rendezetlen s ezért rendkívüli kifogások merülnek fel ebből a körből. Pedig a középiskoláról szóló 1934. évi XI. törvénycikk 12. §-áhan határozottan kimondotta, hogy a középiskolában (olvassa): »a -21. bekezdésben felsorolt rendes tantárgyak tanítására legalább 12 rendszeresített állásban működő tanárt kell alkalmazni, akik közül legalább nyolcnak rendes tanárnak kell lennie«. Ezzel szemben azt tapasztaljuk, hogy különösen a válságos évek után, amikor a diplomás tanárok elhelyezését tulajdonképpen mint karitatív akciót fogta fel a kormányzat és úgynevezett ÁDOB-os állásokban helyezte el a tanárokat, akkor egy a törvénnyel ellentétes állást is kreált: idetartoztak az óraadó tanárok, később pedig — ami még furcsább elnevezés — az óraadó helyettes tanárok elég széles tábora. (Gr. Teleki Pál vallás- és közoktatásügyi miniszter: Máris intézkedtem miniszterségem első hetében!) Ez nagyon megnyugtat engem, mert erről még nem volt tudomásom, nem is tudhattuk, hogy az elmúlt hetek alatt ez megtörtént s ezért annál nagyobb örömömre szolgál az, (Gr. Teleki Pál vallás- és közoktatásügyi miniszter: Amenynyire lehetett, rendeztem a kérdést!) hogy a miniszter úr ezt a kérdést máris rendezni kívánja, mert lehetetlen, törvénytelen és tarthatatlan állapot, hogy a gimnáziumok nagy részében — itt felsorolhatom, nyilván éppen ezekre vonatkoztak az intézkedések, — Balassagyarmat, Csongrád, Eger, Jászberény, Makó, Pestszentlőrinc, Székesfehérvár, Nagykálló gimnáziumaiban a rendes tanárok és az óraadó helyettes tanárok arányszáma nem a törvényben előírt, hanem ettől rendkívüli mértékben eltérő: majdnem mindenütt átlagosan az az arány, hogy a tanerőknek csak fele rendes tanár, a többi pedig ilyen behelyettesített óraadói minőségben van alkalmazva. Ennek pedig rendkívül furcsa anyagi konzekvenciái is voltak, mert hiszen az ÁDOB-os alapon alkalmazott tanárok fizetése folyton csökkent évről évre, úgy hogy az 1934-ben alkalmazottak 140 pengőt, az 1935-ben alkalmazottak 120 pengőt, az 1936ban alkalmazottak 10O pengőt, az 1937-ben alkalmazottak pedig már csak 80 pengőt kaptak havonta. Ezzel szemben ezek az óraadó tanárok 108—76 pengőt kaptak, úgyhogy itt teljes rendezetlenség forog fenn és éppen ezért kérem a kultuszminiszter urat, terjessze ki figyelmét erre a kérdésre továbbra i» és egyben az ő válaszát tudomása! véve» köszönetet is mondok, hogy ebben a kérdésben már kormányzása első hetében intézkedni kegyes volt. Egy -másik probléma, amelyről itt meg ak,a*öir emlékezni a kultusztárca általános vitája során, a tanulmányi ösztöndíjak kérdése. Ezzel a kérdéssel nagyon komolyan kell foglalkozni* Az a meggyőződésem, hogy iá külföldi nagy metropolisokban fenntartott kollégiumok öéíttévesztett intézmények. Én magam is valamikor, 8 évvel ezelőtt élveztem iaz egyik kol. ülése 1938 jmiius 11-én, szomhahon. légium előnyét és minden hátrányát és éppen ezért úgy a berlini, mint a bécsi kollégium fenntartását a leghatározottabban helytelennek tartóm,^ egyszerűen matematikai és gazdasági szátmítás következtében, mert ezek a kollégiumok rendkívül költséges központi organizáció fenntartását teszik szükségessé. Sokkal több diákot lehetne küldeni ezekbe az országokba, ha nem. tartanák fenn ezeket: a palotákat, amelyeket különben is igen^ gyakran politikai és foga dóestély ékre használnak fel, ami azt mutatja, hogy messzebb, magasabb csillogásban tündökölnek ezek a paloták, mint ahogyan az ifjúságnak erre tényleg szüksége volna. Felfogásom tehát az, hogy e kérdésben ne a paloták fenntartásait, hanem minél több ösztöndíjas kiküldését határozza el a kormány, mert az a meggyőződésem, hogy -amikor mi teljes rendszerváltozásról beszélünk, amikor ezt követeljük, akkor ennek egyedüli útja az, hogy minél több ós több, évről évire több és több végzett diplomás magyar fiút küldjünk a külföldi metropolisokba, hogy ott magukba szívják a nyugati élet minden jó oldalát és azt hazahozva, ültessék át Magyarországra, ne pedig felületes politikai áramlatoknak szolgáljanak Csak egy gyakorlati példát kívánok itt felemlíteni. Amikor például a Máv. racionalizálásáról beszélnek és mindig megbukik minden terv, akkor én itt rámutatok arra, hogy a megoldás útját itt kell keresni, a külföldi ösztöndíjasok szamának felemelésében, mert meg vagyok róla győződve, hogy ha évről évre 30— 40 fiatal mérnököt küldenénk ki a Reichsbahn kitűnő technikai organizációjának elsajátítására és másik 20—30 fiatal közgazdászt az angol magánvasutak üzleti osztályába küldenénk tanulni és azok négy év múlva visszaérkeznének, — nem egy ev múlva, hanem 3 vagy 4 év múlva, — akkor automatikusan raeionalizálódnék és átállíttatnék annak az üzemnek élete, ahová ezek a fiatal müveit, komoly végzett emberek kerülnének. De csak terveket kovácsolni, az ismereteket fel nem szívni és így képzelni el az átállítást és a racionalizálást; ez soha nem lesz lehetséges. Csak ezt az egy példát említem azért, hogy rávilágítsak arra, hogy igenis, a külföldi ösztöndíjasok száimának emelése elsőrangú fontosságú érdek az ország és a kultuszkormányzat részére. Üjból hangsúlyozom, — nem tudom, hogy mi a felfogása itt a kormányzatnak — hogy a imagam részéről a kollégiumok leépítését tartanám szükségesnek és helyükbe ezeknek az óriási tőkéknek kamata felhasználásával több diákot, tanulni vágyó fiatalembert szeretnék külföldre kiküldeni, (Gr. Teleki Pál vallás- és közoktatásügyi miniszter: Nem egyformák a különböző kollégiumok! Vannak hátrányaik és előnyeik!) Nagyon sok a hátrányuk! Inkább csak hátrányuk van! Ezzel a problémával kapcsolatban legyen szabad egy másik kérdésre is felhívnom a kultuszminiszter úr figyelmét és egy kérést is eljuttatnom hozzá. T. i. amikor a magyar fiatalságot nyugatra küldjük, amikor London, Paris, Berlin, Bécs és Róma megismerésére és kultúrájuk elsajátítására küldjük, ezzel rendkívüli szolgálatot teljesítünk. De nagyon hibáztatom azt a berendezkedést, hogy sohasem gondolunk arra, hogy a magyar fiatalság az utódállamok nagy városaiba és magába az utódállamokba is eljusson. Állítom, hogy newyorki, amerikai tanulmányutaim után a legtöbb tapasztalatot éppen Romániában, Bukarestben, Belgrádban