Képviselőházi napló, 1935. XIX. kötet • 1938. május 18. - 1938. június 17.

Ülésnapok - 1935-327

Az országgyűlés képviselőházának 327. ügyminiszter úr rövid munkálkodása még nem adott okot arra, hogy bizalommal viseltessem iránta, nem fogadom el a tárca költségvetését. Elnök: Szólásra következik! Brandt Vilmos jegyző: Pintér László! Pintér László: T. Ház! Az idő rövidsége miatt nem tudok érdemben rátérni — bár nagyon érdekes volna — Balogh t. képviselőtársam fejtegetéseire, de azért nem térhetek megjegyzés nélkül az ő 'beszéde felett napirendre. Azt hiszem, t. Balogh képviselőtársam, abban valamennyien egyetértünk, hogy a politikai nyugtalanság nem kizárólag rendészeti kérdés, hanem feltétlenül és elsősorban szociális probléma is és a szociális, gazdasági problémák megoldása nélkül a rendészeti intézkedések nem érnék el a céljukat. Nagyon helyesen jegyezte meg ugyanis egyszer itt a Házban ezelőtt néhány esztendővel egy kisgazda képviselőtársam, hogy ha a békák kuruttyolnak és lármát csinálnak, akkor ne lövöldözzünk rájuk Manlicherrel, hanem csapoljuk le a mocsarat, s akkor majd magától megszűnik a békakurutyolás. Én nem akarom ezzel megsérteni egyik politikai ellenfelemet sem. mert ami ma az országban történik, az nem békakuruttyolás, hanem sok tekintetben és sok esetiben a jobb jövőt kereső dolgozó tömegeknek egy jobb jövő felé való törése. Nyugodjék meg teljesen a t. képviselőtársam, hogy abban valamennyien egyek vagyunk, hogy ezen a nehéz magyar sorson szociális és nemzeti politikával, valóban népi politikával kell segíteni, (Fábián Béla: így van!) és hogy a magyar sorsközösséget élő valósággá kell tenni, ki kell emelni egyszer a papírokból és az aktákból. Azt hiszem, a képviselő úrnak azt a kijelentését is megnyugtatónak vehetem, hogy ők nem törekszenek parancsuralomra. Ha mindig tisztán és nyíltan leszegezték volna ezt az álláspontjukat, amelyet a képviselő úr ma itt leszögezett, akkor, azt hiszem, sok félreértést el lehetett volna kerülni. Nem akarok itt politikai mellékvágányokra térni, mivel a belügyi költségvetést tárgyaljuk, csak megállapítom, hogy parlamentáris reform és parancsuiralom között óriási különbség van. Szükség van arra, hogy bizonyos vonatkozásban a parlamentarizmust hozzáalakítsuk az . életihea, ezt a költségvetési vita is bizonyítja. Ha magyar emberek ilyen fontos és életbevágó nemzeti és politikai kérdésekben szót értenek, akkor sikerül ezeket a (kérdéseket a pártpolitika síkjából kiemelni és olyan magaslatra vinni, ahol azután tényleg pártszempontok nélkül nyernek megoldást ezek a kérdések a nemzet jobb jövőjének szolgálatában. T. Ház! Örülök, hogy előttem már két képviselő úr foglalkozott azzal a kérdéssel, amely miatt én a tárcához feliratkoztam. Négy évvel ezelőtt a költségvetési vita során voltam hátor a rendőrség néhány problémáját a miniszter úr nagybecsű figyelmébe ajánlani, aki akkor is ezt a tárcát képviselte itt a Házban. Boldog vagyok és örülök, thlogy előttem már szóvátették ezeket a kérdéseket. Méltóztassanak megengedni, hogy én kissé közelebb menjek ehhez a tátrgyhoz és részletesebben rámutassak azokra a fősérelmekre, amelyeket nézetem szerint orvosolni kell és amelyeknek orvoslását halasztani nem igen lehet. Az egyik, amit már annak idején a miniszter úr figyelmébe ajánlottam, azoknak a rendőrtisztviselőknek a sorsa, akik mint díjnokok léptek a rendőrség szolgálatába, diplomát szereztek, a legtöbben frontharcosok voltak, ma jogi doktorok és még mindig rendőrdíjnoki sorban nyomorognak ülése 1938 június 10-én, pénteken. 579 annak ellenére, hogy esztendők óta önálló fogalmazási kört látnak el és — lasciate ogni speranza — még reményük sincs arra, hogy ebből a sorból valaha is kivergődjenek. Egyegy ember talán kiemelkedett közülük, a többinek azonban még kilátása sincs arra, hogy ebből a sorshói kivergődjék. T. Ház! Maguk a rendőrség intéző körei is látják ezt a lehetetlen helyzetet, de viszont ők,^ megértem, két _ tűz közé kerültek. Jött az állástalan fiatal ifjúság, amely felvételét kérte a rendőrségihez. Hogy ezt a problémát megoldják, úgy próbálták a csizmát megfejelni, hogy új cinozurát állítottak fel, új feltételeket kapartak elő, megpróbálván így a rosta lyukait tágítani, hogy ezek közül a diplomás díjnokok közül minél többen keresztül essenek rajta és csak egy-kettő maradjon meg, akiket azután át lehet minősíteni fogalmazókká. Ezeket a feltételeket nem akarom itt előhozni. A miniszter úr idejében elő se hozakodhattam ezekkel. A miniszter úr idejében ilyenekkel az illetékesek nem is mertek volna előállnió Ezek újabb dolgok. De annak idején, amikor felvetek őket, nem állították fel ezeket a feltételeket, hanem megvolt a lehetőség és a kilátás arra, hogy felemelkedjenek a fogalmazói karba és így , elláttassanak. Én még azt is akceptálom, hogy ezek közül az okok közül egyike-másika talán fennáll. Abhól a feleletből, amelyet a miniszter úr annak idején itt a Házban nekem adott, azt látom, hogy a miniszter úr ezt a kérdést száz százalékban megérti. Arra kérem tehát- a miniszter urat, vizsgálja meg ezt a kérdést azzal a szeretettel és objektivitással, amellyel annakidején is kezelte és oídja meg közmegnyugvásira! Aki megérdemli, az emelkedjék fel a fogalmazói karba, de ha nem lehet, akkor se hagyják meg őket mai helyzetükben, akkor is teremtsenek számukra valamilyen mais lehetőséget az elhelyezkedésre, mert azt nem érdemlik meg ezek az emberek, hogy örökké kezelői és díjnoki sorsra legyenek kárhoztatva, annak ellenére, íhiogy diplomások és a háborút is megjárták és százszázalélkiolsan beváltak a szolgálatban. T. Ház! Van még egy csoportja a, rendőrségnek amelynek sorsán szintén • segíteni kell valamiképpen. Egyik képviselőtársam a felügyelői karra hívta fel a miniszter úr figyelmét. Tótlh Pál t. képviselőtársam ezt helyesen egészítette ki azzal, hogy a rendőrfogalmazói kar nagyi'észe szintén mint mostohagyerek szerepel. Az a helyzet tudniillik, -—- és ha szabad ezt mondanom, jellemző a mi viszonyainkra — hogy amikor az a réteg, amely a világháborút végigküzdötte, hazaiött és rendőrségi szolgálatra jelentkezett, akkor kinevezték a rendőrségi státus legalsóbb fizetési osztályaiba, amikor pedig 1925-ben szüneteltek az előléptetések, ezek az emberek bennragadtak ezekben a fizetési osztályúikban. Ilyenformán igen sok olyan rendőrtisztviselő van, akinek a gyermeke érettségizett és az apa még ma is ugyanabban a fizetési osztályban van, amelyben akkor volt, amikor megnősült. Ha az ember tekintetbe veszi, hogy milyen komoly, milyen nehéz és veszélyes a rendőrségi szolgálat, akkor azt n kell mondania, hogy kalapot kell emelni ez előtt a testület előtt, amePy _ ilyen mostoha # elbánás mellett is százszázaléfcig teljesíti hazája iránti kötelességét. (Ügy van! Ügy van! jobb felölj A rendőrség tisztikara előtt kalapot kell emeílni, (Úgy van! Úgy van!) mert európai szán vonal on áll és olyan nagy lelkiismeretességgel teljesíti hivatását, hogy semmiféle kísértés nem tudja megkörnyékezni. Minden ma83*