Képviselőházi napló, 1935. XIX. kötet • 1938. május 18. - 1938. június 17.

Ülésnapok - 1935-327

Az országgyűlés képviselőházának 327. ügyminiszter úr rövid munkálkodása még nem adott okot arra, hogy bizalommal viseltessem iránta, nem fogadom el a tárca költségvetését. Elnök: Szólásra következik! Brandt Vilmos jegyző: Pintér László! Pintér László: T. Ház! Az idő rövidsége miatt nem tudok érdemben rátérni — bár na­gyon érdekes volna — Balogh t. képviselőtár­sam fejtegetéseire, de azért nem térhetek meg­jegyzés nélkül az ő 'beszéde felett napirendre. Azt hiszem, t. Balogh képviselőtársam, abban valamennyien egyetértünk, hogy a politikai nyugtalanság nem kizárólag rendészeti kérdés, hanem feltétlenül és elsősorban szociális pro­bléma is és a szociális, gazdasági problémák megoldása nélkül a rendészeti intézkedések nem érnék el a céljukat. Nagyon helyesen je­gyezte meg ugyanis egyszer itt a Házban ez­előtt néhány esztendővel egy kisgazda képvi­selőtársam, hogy ha a békák kuruttyolnak és lármát csinálnak, akkor ne lövöldözzünk rájuk Manlicherrel, hanem csapoljuk le a mocsarat, s akkor majd magától megszűnik a békaku­rutyolás. Én nem akarom ezzel megsérteni egyik politikai ellenfelemet sem. mert ami ma az országban történik, az nem békakuruttyolás, hanem sok tekintetben és sok esetiben a jobb jövőt kereső dolgozó tömegeknek egy jobb jövő felé való törése. Nyugodjék meg teljesen a t. képviselőtársam, hogy abban valamennyien egyek vagyunk, hogy ezen a nehéz magyar sorson szociális és nemzeti politikával, valóban népi politikával kell segíteni, (Fábián Béla: így van!) és hogy a magyar sorsközösséget élő valósággá kell tenni, ki kell emelni egyszer a papírokból és az aktákból. Azt hiszem, a képviselő úrnak azt a kije­lentését is megnyugtatónak vehetem, hogy ők nem törekszenek parancsuralomra. Ha mindig tisztán és nyíltan leszegezték volna ezt az álláspontjukat, amelyet a képviselő úr ma itt leszögezett, akkor, azt hiszem, sok félreértést el lehetett volna kerülni. Nem akarok itt poli­tikai mellékvágányokra térni, mivel a belügyi költségvetést tárgyaljuk, csak megállapítom, hogy parlamentáris reform és parancsuiralom között óriási különbség van. Szükség van arra, hogy bizonyos vonatkozásban a parlamentariz­must hozzáalakítsuk az . életihea, ezt a költség­vetési vita is bizonyítja. Ha magyar emberek ilyen fontos és életbevágó nemzeti és politikai kérdésekben szót értenek, akkor sikerül ezeket a (kérdéseket a pártpolitika síkjából kiemelni és olyan magaslatra vinni, ahol azután tény­leg pártszempontok nélkül nyernek megoldást ezek a kérdések a nemzet jobb jövőjének szol­gálatában. T. Ház! Örülök, hogy előttem már két kép­viselő úr foglalkozott azzal a kérdéssel, amely miatt én a tárcához feliratkoztam. Négy évvel ezelőtt a költségvetési vita során voltam hátor a rendőrség néhány problémáját a miniszter úr nagybecsű figyelmébe ajánlani, aki akkor is ezt a tárcát képviselte itt a Házban. Boldog vagyok és örülök, thlogy előttem már szóvátet­ték ezeket a kérdéseket. Méltóztassanak meg­engedni, hogy én kissé közelebb menjek ehhez a tátrgyhoz és részletesebben rámutassak azokra a fősérelmekre, amelyeket nézetem sze­rint orvosolni kell és amelyeknek orvoslását halasztani nem igen lehet. Az egyik, amit már annak idején a miniszter úr figyelmébe aján­lottam, azoknak a rendőrtisztviselőknek a sorsa, akik mint díjnokok léptek a rendőrség szolgálatába, diplomát szereztek, a legtöbben frontharcosok voltak, ma jogi doktorok és még mindig rendőrdíjnoki sorban nyomorognak ülése 1938 június 10-én, pénteken. 579 annak ellenére, hogy esztendők óta önálló fogalmazási kört látnak el és — lasciate ogni speranza — még reményük sincs arra, hogy ebből a sorból valaha is kivergődjenek. Egy­egy ember talán kiemelkedett közülük, a többi­nek azonban még kilátása sincs arra, hogy ebből a sorshói kivergődjék. T. Ház! Maguk a rendőrség intéző körei is látják ezt a lehetetlen helyzetet, de viszont ők,^ megértem, két _ tűz közé kerültek. Jött az állástalan fiatal ifjúság, amely felvételét kérte a rendőrségihez. Hogy ezt a problémát megold­ják, úgy próbálták a csizmát megfejelni, hogy új cinozurát állítottak fel, új feltételeket kapartak elő, megpróbálván így a rosta lyukait tágítani, hogy ezek közül a diplomás díjnokok közül minél többen keresztül essenek rajta és csak egy-kettő maradjon meg, akiket azután át lehet minősíteni fogalmazókká. Ezeket a fel­tételeket nem akarom itt előhozni. A miniszter úr idejében elő se hozakodhattam ezekkel. A miniszter úr idejében ilyenekkel az illetékesek nem is mertek volna előállnió Ezek újabb dol­gok. De annak idején, amikor felvetek őket, nem állították fel ezeket a feltételeket, hanem megvolt a lehetőség és a kilátás arra, hogy felemelkedjenek a fogalmazói karba és így , elláttassanak. Én még azt is akceptálom, hogy ezek közül az okok közül egyike-másika talán fennáll. Abhól a feleletből, amelyet a minisz­ter úr annak idején itt a Házban nekem adott, azt látom, hogy a miniszter úr ezt a kérdést száz százalékban megérti. Arra kérem tehát- a miniszter urat, vizs­gálja meg ezt a kérdést azzal a szeretettel és objektivitással, amellyel annakidején is kezelte és oídja meg közmegnyugvásira! Aki megér­demli, az emelkedjék fel a fogalmazói karba, de ha nem lehet, akkor se hagyják meg őket mai helyzetükben, akkor is teremtsenek szá­mukra valamilyen mais lehetőséget az elhelyez­kedésre, mert azt nem érdemlik meg ezek az emberek, hogy örökké kezelői és díjnoki sorsra legyenek kárhoztatva, annak ellenére, íhiogy diplomások és a háborút is megjárták és száz­százalélkiolsan beváltak a szolgálatban. T. Ház! Van még egy csoportja a, rendőr­ségnek amelynek sorsán szintén • segíteni kell valamiképpen. Egyik képviselőtársam a fel­ügyelői karra hívta fel a miniszter úr figyel­mét. Tótlh Pál t. képviselőtársam ezt helyesen egészítette ki azzal, hogy a rendőrfogalmazói kar nagyi'észe szintén mint mostohagyerek sze­repel. Az a helyzet tudniillik, -—- és ha szabad ezt mondanom, jellemző a mi viszonyainkra — hogy amikor az a réteg, amely a világháborút végigküzdötte, hazaiött és rendőrségi szolgá­latra jelentkezett, akkor kinevezték a rendőr­ségi státus legalsóbb fizetési osztályaiba, ami­kor pedig 1925-ben szüneteltek az előléptetések, ezek az emberek bennragadtak ezekben a fize­tési osztályúikban. Ilyenformán igen sok olyan rendőrtisztviselő van, akinek a gyermeke érett­ségizett és az apa még ma is ugyanabban a fizetési osztályban van, amelyben akkor volt, amikor megnősült. Ha az ember tekintetbe veszi, hogy milyen komoly, milyen nehéz és ve­szélyes a rendőrségi szolgálat, akkor azt n kell mondania, hogy kalapot kell emelni ez előtt a testület előtt, amePy _ ilyen mostoha # elbánás mellett is százszázaléfcig teljesíti hazája iránti kötelességét. (Ügy van! Ügy van! jobb felölj A rendőrség tisztikara előtt kalapot kell emeílni, (Úgy van! Úgy van!) mert európai szán vonal on áll és olyan nagy lelkiismeretes­séggel teljesíti hivatását, hogy semmiféle kí­sértés nem tudja megkörnyékezni. Minden ma­83*

Next

/
Thumbnails
Contents