Képviselőházi napló, 1935. XIX. kötet • 1938. május 18. - 1938. június 17.

Ülésnapok - 1935-327

580 Az országgyűlés képviselőházának 327. ülése 1938 június 10-én, pénteken. gyár emíbérnek pártállásra való tekintet nélkül meg" kell előtte (hajtania az elismerés zászlaját. Módot kell lier esni arra, hogy a rendŐrtisztikar előléptetési lehetőségeit ehhez a fontloB szerepkörhöz alkalmazzuk amelyet betölt és ahhoz a kötelességérzéshez és hűséghez, amelylyel hivatását végzi. Akceptálom: Éliássy főkapitány urat és a miniszter urat teljes elismerés illeti. A jelenlegi főkapitány úr főkapitánysáiga alatt töhb törtéint, mint azi utóbbi tíz. esztendő alatt. A rendőrségi pótdíjakat is 40%-kai emelték, ami feltétlenül jelent valamit. A detektívtestületnél megkétszerezték a felügyelői és főfelügyelői állásokat, tehát lehetővé telitek az előbbre jutást. Ha összehasonlítjuk a helyzetet más ágazatok előlépési lehetőségeivel, akkor még kirívóbban áll elénk a parancsoló szükségesség, 'hogy ezt a helyzetet feltétlenül szanálni kell. Az is furcsa, például, hogy a közrendőröknek, akiket fegyveres alakulatként kezelnek, fizetése a katonák fizetésével egyforma, viszont a tisztikar, sem rang, sem beosztás, sem fizetés tekintetében nem egyenlő a katonatiszte kkel. Azután itt van még egy kiáltóbb érv: a párhuzam rendőrség és a csendőrség között. Bocsánatot kérek, a csendőrtisztek százszázalékos tiszteletet és elismerést érdemelnek, de mégis az a véleményem, hogy sem nem veszélyesebb, sem nem felelősségteljesebb, sem pedig nem nehezebb az ő szolgálatuk, mint a rendőrtiszteké. Sőt, ha jobban megnézem munkájukat, akkor látom, hogy a rendőrtisztek munkája sokszor veszélyesebb, mint a csendőrtiszteké. Ennek ellenére a csendőrtisztek mégis katonai státusban vannak, a fizetésük is

1 jobb, és rang, beosztás tekintetében is kedvezőbb helyzetben vannak. A csendőrtiszt automatikusan megy előre a maga fizetési osztályában, míg a rendőrtisztek állnak, mint a jegenyefák és nem tudnak előre mozdulni. Belátom, hogy a miniszter úr helyzete nehéz. Én nem is a belügyminisztert aposztrofálom itt, hanem a pénzügyminisztert és a kormányt. Hiszen a belügyminiszter akármennyire szereti is ezt a tisztikart, ezt a rendőrséget, akármennyire igyekszik is az ő érdekeiket képviselni, ha nincs meg az »avena«, hiába mondjuk: »vitám et sanguinem«, hiszen az avenát a pénzügyminiszternek kell a belügyminiszter rendelkezésére bocsátania. Mindenesetre rá akartam azonban mutatni az egész Ház előtt ezeknek az állapotoknak a tarthatatlanságára, mert alá kívánom támasztani a miniszter úr helyzetét azért, hogy az ő törekvése ezeknek az anomáliáknak a megszüntetésére a kormányzatnál és a pénzügyminiszternél megértésre találjon és a pénzügyminiszter megtalálja azt a fedezetet, amelyet nézetem szerint nemcsak belügyi és rendészeti szempontból, hanem általában a nemzet becsülete szempontjából is meg kell találni és elő kell teremteni! Mint említettem, az utolsói időben az új főkapitány a detektívkar érdekében aránylag többet tett, mint amennyi ezelőtt tíz év alatt történt. Azok a súrlódások, amelyek a fogalmazói kar és a detektívtestület között voltak, szintén szűnőfélben vannak, ami nagyon örvendetes jelenség a szolgálat szempontjából. Méltóztassék azonban megengedni, hogy megemlítsek egy-két olyan kisebb jelentőségű dolgot, amelyekre vonatkozólag a Házban egyszer már megállapítottam, hogy megszüntetendők. Idetartozik a hivatalos helyiségek abszolút elégtelen volta. Aki járt a főkapitányságon, láthatta, milyen lehetetlen állapot az, hogy egy olyan kis, hatszor hatméteres szobában, ahol egyébiránt csak két íróasztal férne el, betesznek húsz detektívet és ha becitálnak feleket, akkor ott 50—60 ember szorong. A belügyi kormányzatnak tehát előbb-utóbb programmba kell vennie egy új, modern és megfelelő főkapitánysági épület megépítését. A detektívtestület kérdéseiről beszélve — azt hiszem — nem lehet kitérni az elől, hogy ezt a szolgálatot bizonyos képesítéshez, a mai viszonyok között érettségihez kössék. Igaz ugyan» hogy a detektívszolgálat annyira szerteágazó, ho gy a közönségesebb munkák elvégzésére valamiképpen fel kellene tartani a mai rendszert és így az egész karra vonatkozólag nem lehet egyforma képesítéshez kötést kimondani. Meg kell hagyni a lehetőséget, hogy a detektívtestületnek legalább egy bizonyos százaléka erejéig kisebb képesítéssel is felvétessenek emberek. Azt az egyet azonban a magam részéről teljesen indokoltnak találtam, hogy a fogalmazói karba kinevezett tisztviselőkével teljesen egyforma elbánásban részesítsék a hasonló képesítésű detektíveket. Én nem akarok a részletekbe menni, bár megvan még az a régi sérelem is, hogy például az autóbuszjegyeket mások veszik át, nem pedig a detektívek, akiknek azokat kapniok kellene, de ezeket a sérelmeket — azt hiszem — egyetlen tollvonással rendezni lehetne. Ma magának a rendőri karnak életbevágó problémái a fontosak. T. Ház! Fel akartam hívni az egész Háznak s a kormánynak, főképpen a belügyminiszíter úrnak a figyelmét erre a kérdésre. A miniszter úr elsőrangú szakember, aki ezeket a kérdéseket ex laisse ismeri és azt hiszem, el is értem a célomat, amikor ideállítottam a Ház színe elé a rendőrtiszti kart. A rend őriegén ységefc, amelynek kötelességteljesítése éppen oly kiváló, csak azért nem említettem meg, mert annak fizetési viszonyai úgyis rendezve vannak. Csak azt kérem tehát, hogy ezeket a sérelmeket, melyeket felhoztam és amelyek tagadhatatlanul megvannak — és nincs senki, aki ezt el ne ismerné — végre szüntesse meg a kormányzat. Még csak egy kérdést akarok a miniszter úr figyelmébe ajánlani egy-két mondattal ez pedig a kórházi költségek ügye. Tóth Pál t. barátom itt egy gyönyörű egészségügyi előadást tartott. Meg kell azonban itt említenem, — hiszen, akik a falut ismerik, szintén tndjak ezt — hogy miért fél annyira a falusi ember a kórháztól. Azért, mert a kórházi költségektől fél. Ha ugyanis van egy kis nadfedeles háza vagy egy-két hold földje és kikerül a korházból, akkor jön a határozat, amely szerint, a kórházi költséget! rátáblázták arra a kis viskóra vagy egy-két hold földre. Az allamnaü még rendszerint megtaláljuk a belátást, annyiban, hogy az állam az ilyen költségeket törli, de a székesfőváros semmiképpen sem akar engedni; úgy tesz, mint az a kereskedő, akinek valahogyan rosszul áll a számvetése és a behajthatatlan követeléseitl is aktíváknak tünteti fel. A főváros is és a városok Í3 azokat a kórházi költségeket, amelyekre már régen keresztet vethetne, mert nem hajthatják be azokat, továbbra is beállítják a költségvetésbe, mint aktív tételeket s ezek a költségvetésben mint követelés, inint bevétel szerepelnek.. A falusi ember ezen a téren hátrányban van a városi emlberrel szemben, mert hiszen a sokkal jobbmódú ember ingyen fekszik be a kórházba, a falusi embernek ellenben később e miatt gondjai vannak, és tudjuk, hogy mennyire nyomja