Képviselőházi napló, 1935. XIX. kötet • 1938. május 18. - 1938. június 17.

Ülésnapok - 1935-327

Az országgyűlés Jóépviselöházánah 327. fél© gátja, hiszen kiváló fiatal tisztviselőgárdáník van, és a régiek közül (tényleg csak a kifogástalanok maradhattak meg a szolgálatban, úgyhogy személyileg megvan a lehetőség atohioz, hogy a közigazgatás az állam egész területére egységes szellemben és egységesen szerveztessék meg az .államosítással. Alkalmat és módot nyújtana ez a belügyi kormányzatnak arra is, hogy a főszolgabírákból megalkothassa a másodfokú közigazgatási hatóságokat, valamint az erősebb és nagyobb megyei -kormányzatnak megadj; cl n szakszerű referensek táborát. t Emlékszem még a belügyminiszter úr első minisztersége idejéből egy törvényjavaslatra, amelyről én akkor — nem tudom, hogy helyesen-e vagy sem — azt a megállapítást tettem, hogy ez tulajdonképpen az ebben az irányban való haladás bevezetését szolgálja. Ha ebben nem tévedek, iákkor csak arra kérem a belügyminiszter urat, hogy nyúljon hozzá ehhez a kérdéshez ós mielőbb oldja meg, mert ez a közérdek és a magyar jövő szempontjából is szükséges. Amennyiben azonban nem ez lett volna akkor a cél és tévednék feltevésemben, az esetre két kérésem lenne a belügyminiszter úrboiz» amelyekre 'vonatkozóan határozati javaslatot is fogok benyújtani. Első kérésem az, hogy a közigazgatás legalsó fokán, a községi jegyzőknél találja meg a lehetőségét annak, ihogy legalább is egy megye területén belül legyen meg az áthelyezés lehetősége. Űjból rámutatok arra, Ihogy milyen áldatlan viszonyok vannak olyan falvakban, ahol a falu harcban áll a jegyzővel és ezen a helyzetlen nem tud segíteni sem a főszolgabíró, sem az alispán, ha tényleg nem forog term fegyelmi vétség. Szükséges lenne tehát, hogy ilyen esettekben éppen a nép és az előbb említett érdekek szempontjából az illető jegyző át legyen helyezhető. A másik kérés, amelyet előterjesztek s amelyet egyébként Péehy László igen t. képviselőtársam is megemlített, az, hogy adja vissza a miniszter úr a falu jegyzőjét a saját falujának. Ez alatt pedig azt értem, hogy valamikép különíts© el a pénzügyi közigazgatást az általános közigazgatástól. A pénzügyminiszter úrral egyetértésben vigye keresztül, hogy az adóügyek kezelése elkerüljön a falusi jegyzőtől, a közigazgatás vezetőjétől. Erre megvan a mód., hiszen alig van már ebben az országban jegyző, aki mellett segédjegyzői, aljegyzői, vagy a régi formában adóügyi jegyzői állásban ne működnék még egy tisztviselő, aki az adóügyek kezelését vezeti. Mennyivel jobb volna, 'ha a pénzügyminiszter úr ezt ' a tisztviselőt a pénzügyi státusba vonná és ez a tisztviselő önállóan intézné az adóügyeket, a felszabadult, teljesen a közigazgatásnak élő közigazgatási jegyző pedig újból betölthetne azt a szerepét, amelyet a faluban valamikor betöltött. Ebben a két kérdésben határozati javaslatot vagyok bátor a Ház elé terjeszteni, annál is inkább, mert hiszen ezekben a kérdésekben már többször folytattam beszélgetéseket r az előző kormány tagjaival és nem találtam elutasításra, hanem csak megfontolásra és további elgondolásokra vezetett a kérdés felvetése. Határozati javaslatom eképpen szól (olvassa): »Utasítsa a Ház a kormányt, hogy 1. terjesszen oly értelmű törvényjavaslatot a Ház elé, amely a megyei (egyesített megyei) közigazgatás keretén belül a községi és körjegyzőknek áthelyezhetőségét lehetővé_ teszi. 2. A pénzügyi és a belügyi kormányzat haladéktalanul kezdje meg a tárgyalásokat az adóülése 1938 június 10-én, pénteken. 573 ügyek kezelésének a községi közigazgatástól való olyatén elkülönítésére, hogy a pénzügyi kormány vegye át saját hatáskörébe és állami szolgálatba az adóügyi, illetőleg aljegyzőket s ennek megfelelően törvényjavaslatot terjesszen a kormány a Ház elé.« T. Ház! Az államosítás helyett, mint szurrogátumot vetettem tel határozati javaslatomban ezt a két kérést, amelyeknek megvalósításában egyelőre üdvös megoldást láinék. Ha ehhez meg — amit Pée'hy .László igen t. képviselőtársam is említett, — a miniszter úr tényleg megkövetelné a jegyzőkre nézve a magasabb képesítést, a jogvégzettséget, valamint megoldaná valamiképpen a jegyzői magánmunkáiatok kérdését, amely nagyon is égető kérdés és nemcsak magukra a jegyzőkre, hanem szélesebb társadalmi rétegekre kiható, sőt igazságszolgáltatási kérdés is, akkor, azt hiszem, a faiu közigazgatása nagy lépést tenne a javulás terén. A magánmunkálatok kérdésében, ha csak elvileg foglalkozunk is a dologgal és nem megyünk a részletekbe, azt kell megállapítanunk, hogy a közigazgatási jog magábanvéve is rendkívül nagy jogterület. Amikor a jog egész területe egyébként is rendkívül specializálódott, amikor magánjogászokról, büntetőjogászokról, közigazgatási jogászokról beszélünk, akkor lehetetlen megkívánni attól a közigazgatási alkalmazottól, hogy a magánjogban éppen olyan járatos legyen, mint a közigazgatási jogban. Tudom, hogy a megfelélő megoldás az ügyvédek érdekében is fontos volna, de tudom azt is, hogy a jegyzők maguk is szívesen vennék ezt. Az az ellenvetés, hogy a jegyző maga ismeri legjobban a faluját és hogy a jogügyletet kötő fél őt érzi magához legközelebb állónak, nem áll meg, mert hiszen egy gazda életében talán két-hároim olyan eset fordul ©lő, amikor jogügyletkötésre kerül sor, akkor pedig nyugodtan elmehet a városiba, ahol feltétlenül sokkal szakszerűbben elintézik az ügyét. A mai helyzeten való változtatást a jegyzőt terhelő munkateher is szükségessé teszi. Állandóan halljuk, hogy a jegyzők mellett szükséges a személyzet szaporítása. Kérdem: nincs-e paradoxon abban, amikor egyrészt n&m veszünk le olyan terhet a jegyző válláról, amely tulajdonképpen nem is azt^ ő foglalkozási körébe tartozik, viszont másrészről s ugyanakkor sokszor nem is képzett vagy közigazgatásilag nem annyira képzett emberekkel szaporítjuk az ő segédszemélyzetét? Nagyon kérem a miniszter urat, szíveskedjék ezzel a kérdéssel foglalkozni. Beszédembenl még érinteni kívánom két íkarnak az elhagyatottságát, fizetés tekintetében való elmaradottságát. Az egyik kar a szolgabírói kar, a másik a rendőr felügy élői rendőrtiszti kar. Lehetetlenség fenntartani azt az állapotot, — ami pedig ma nagyon sokszor megtörténik — hogy egy szolgabíró 10—15 esztendős szolgálat után egy csendőrtörzsőrmester törzsfizetésével egyenlő fizetést^ kapjon, vagy pedig egy őrnagyi disztinkciónú rendőrfelügyelő-tiszt egy a katonaságnál levő főhadnagy fizetésének megfelelő összeget se kapjon. Ügy érzem, hogy ezeknek tekintetében minden körülmények között igazságosnak kell lennünk. Aa igazságos mértékkel való mérés pedig azt hozza magával, hogy ezeknek a fizetését javítani keli és társadalmi állásukhoz mérten kell megszabni. (Helyeslés.) Ellenzéki álláspontomnál fogva a költségvetést nem fogadom el.