Képviselőházi napló, 1935. XIX. kötet • 1938. május 18. - 1938. június 17.

Ülésnapok - 1935-326

552 Az országgyűlés képviselőházának 326. tási mértéket, amely külföldön, egyéb bortermelő országokban, már régen meg van valósítva. Meg kellene valósítani minden áremelkedés nélkül azt, 'hogy a vendéglősipar az ebédekhez meg a vacsorákhoz bizonyos mennyiségű, két-három deci bort szolgáljon fel, hogy ezáltal is hozzászoktassuk a fogyasztóközönséget a magyar bor fogyasztásához. A bort szeszfokonkint feltétlenül magasabb áron kell minimalizálni, mint ahogyan a múlt esztendőben történt. Látjuk ugyanis ebben az esztendőben, hogy az 1*3 filléres minimális ár nem vált be, mert amíg bizonyos borkészletek állottak rendelkezésre a borpincékben, a kereskedők állandóan 0'9—1*0 filléres áron vásárolták a bort és jelenleg, ebben a hónapban, amikor a piac már szinte megszűnt, 1'6—1'8 és 2*0 filléres áron is keresik a bort. de nem tudnak megfelelő (mennyiségű bort találni. Az a jelenség, hogy a •bor ára ma annyira felment, mutatja azt, hogy minden esztendőben adódik egy bizonyos, idő, amikor a. bornak jobb ára van. Ezt a jobb árat a földmívelésügyi minisztériumnak a szőlősgazdák «részére kötelessége biztosítani, hogy ne állandóan a szőlősgazdák fizessenek rá ezekre a különféle árdifferenciákra, hanem legalább azt a minimumot kapják meg borukért minden esztendőben, ami munkájuknak és befektetésüknek feltétlenül megfelel. A mezőgazda sem tud akkor kalkulálni, ha állandóan változó árakkal kell számolnia. Abba a helyzetbe kell tehát hozni a mezőgazdát is, hogy minden esztendőben tudja, hogy ha bizonyos területű földet megművel, annak terményeiből pontosan menynyit fog bevenni. Nem kell ehhez semmi más, mint a földmívelésügyi kormány beavatkozása, az összes termények iminimális árának -meghatározása és ha ez megtörténik, ez mindenesetre olyan helyzetbe fogja hozni a mezőgazdaságot, hogy termelését is fokozni lesz képes és a rendesen űzött mezőgazdasági ág mellett esetleg még más mezőgazdasági ágra is át fog térni. A magam részéről is feltétlenül szükségesnek tartom a borfogyasztási adónak okvetlenül való eltörlését. Elnök: A képviselő úr beszédideje lejárt. Méltóztassék befejezni. Mózes Sándor: Azonnal befejezem. Fontosnak tartom ezt azért, mert a borfogyasztási adó teljesen antiszociális adó és mert meg vagyok róla győződve, hogy amennyiben a, borfogyasztási adót eltörölnők, a borfogyasztás sokkal nagyobb mértékben indulna meg. Elnök: Szólásra következik? Gaal Olivér jegyző: Rátz Kálmán! Elnök: Rátz Kálmán képviselő urat illeti a szó. Rátz Kálmán: T. Ház! Mint a legtörténelmibb borvidék, a Tokajhegyalja képviselője szólalok fel. Ismeretes a szőlőtermelés válsága, de különösen válságos a helyzet Tokajhegyalján, ahol valóságos összeomlás történt. Nincsen idő arra, hogy ezt részletesen kifejtsem, tény azonban az, hogy a szőlőtermelés volt ott az egész termelés alapja és minthogy ebben a tekintetben válságos helyzet állott elő, nemcsak az alsóbb rétegek, hanem valóban maguknak a birtokosoknak túlnyomó része is határozottan nyomorúságba került és a legválságosabb gazdasági helyzetben él, ami természetesen kihat az illetők társadalmi és egyáltalán szociális helyzetére is. Messze, egészen a filloxeráig kellene visszamennem, ha a tokaji hegyvidék válságát akarnám vázolni, de a legnagyobb csapást mégis a világháború után ülése 1938 június 9-én, csütörtökön. szenvedte ez a vidék, amikor megszűntek az exportpiacok, főképpen és elsősorban a lengyelországi exportpiac, de megszűntek — mint tudjuk — más exportpiacok is és miután az egész világ autarchiára, vagyis gazdasági nacionalizmusra kezd berendezkedni, ennélfogva mindig nehezebb lesz az árucsere, így tehát borunkat is nehezen tudjuk a klíring keretében értékesíteni. Mindehhez hozzájárult még borunk jó hírnevének hanyatlása a számos hamisítás folytán. Éppen ezért a tavalyi bortörvényt is örömmel kellett üdvözölni hizonyos tekintetben. Már most az a kérdés, hogy mit kellene tenni; mert hiszen a tokaji borvidék, ismétlem, attól eltekintve, hogy történelmi f borvidék, más szempontból is kivételes elbánásra számíthat. Egészen mások a művelési költségek Tokajban, mint például az alföldi szőlőkben, ahol 40—50 pengőre tehetők átlagában. Tokajban azonban úgynevezett kétágúzással kell a kemény sziklatalajt fmegdolgozni, ennélfogva a napszámbéreknek is nagyobbaknak kellene lenniök, (Farkas Jstván: Kellene!) mint amekkorák, de a szőlőbirtokosok nem tudják megfizetni, mert egy hold megművelési költsége 150—200 pengő körül is ingadozik, ami a legnagyobb abszurdum. (Tolnay-Knefély Ödön: Háromszáz!) Még sokkal több is lehet, attól függ, hogy milyen az a talaj, amelyet meg kell dolgozni. A munkásság a legszerencsétlenebb helyzetben van, mert' olyan napszámbérek vannak, amelyek egészen elviselhetetlenek. (Farkas István: Ez igaz!) 1 pengő, 1 pengő 20 fillér körül vannak a nápsziámbérek, a szőlősgazdákat azonban nem lehet arra kényszeríteni, hogy többet fizessenek, (Tolnay-Knefély Ödön: Nincs miből!) mert egyszerűen nincs miből. Ott állanak a borraktárak tele borral ós a gazdák nem tudják a bort eladni. Itt tehát csak radikális intézkedés segít. A kormány valóban mindent megtett, amit tehetett, ezek az intézkedések azonban inkább karitatív jellegűek voltak. Kölcsönt adott a kormány, megkönnyítette a dongafabehozatalt és a hondógyártást, vasúti kedvezményt is adott, keresett exportpiacot, ahol csak lehetett, a tokaji bornak, de például Lengyelországba nem lehet szállítani, mert nagyon jól tudjuk, hogy onnan a francia-lengyel árucserével behatolt olcsóbb francia borok verték ki éppen a tokaji bort, őszinte sajnálatunkra; valamint a lengyel petróleumexport megszűnése Magyarország felé, amelybe nem tudtuk belefoglalni a bor ellenértékét. így tehát nincs <más hátra a történelmi borvidékek és általában a magyar borvidékeik kvalitásának megmentésére, mint radikális intézkedéseket tenni. Az alföldi direkt termő novaszőlők jelentékeny részét ki kellene vágni, sőt többet mondóik: be sem lett volna ^szabaíd ültetni ezeket a szőlőiket már annak idején sem, mert egészen rongy vinkót tereimnek, amelyet azután alulkínáló áron visznek a piacra és lenyomják vele a borárakat és ezáltal tönkreteszik a történelmi Iborterületeket és azok munkásságát és lakosságát. (Egy hang a jobboldaloni A Dunántúlon is!) Az Alföldön is rengeteg van és a Dunántúlon is van. Már most legjobb volna ezeket a szőlőket kártérütés ellenében kivágni, holdanként bizonyos kártérítést (kellene adni, azután agrenomokkal megvizsgálni, hoigy mi a legalkalmasabb oda, abba a talajba, ipari növény, gyógynövény vagy talán gyümölcsös, de mindenesetre