Képviselőházi napló, 1935. XIX. kötet • 1938. május 18. - 1938. június 17.

Ülésnapok - 1935-326

Az országgyűlés képviselőházának $26. ülése 1938 június 9-én, csütörtökön. 529 Ki kell adni Bethlennek!) és nagyobb összeget invesztálni ebbe a Palota Szállóba, de azt látjuk, hogy még most sincsen ez az üzem bérbeadva, nem adták bérbe, hanem továbbra is házi kezelésben van. (Soltész János: Mert így drágább!) így drágább. (Soltész János: Es rosszabb!) Tekintettel arra, hogy közpénzekből fizetnek rá erre a szállodára, az adózók filléreiből súlyos tízezreket, sőt százezreket, arra kérem a földmívelésügyi kormányzatot, hogy az első adandó alkalommal éljen a lehetőséggel az irányban, hogy a szállodától szabaduljon meg és adja ki bérbe, hogy a folytonos ráfizetések megszűnjenek, mert, ismétlem, nem fenyeget bennünket az a veszély, hogy nincs reflektáns. Igenis, van íreflektáns, csak különböző bürokratikus nehézségeknél, vagy érdekeknél, vagy nem tudom, milyen okoknál fogva, milyen hatalmasságok miatt van még ma is házi kezelésben, amire a miniszter úr célzott és a» állam súlyos pénzeket fizet rá minden esztendőben. Az erdészeti ügyosztály — nagyon jól tudjuk — azért van, mert mindent be akar f ásítani és !be akar erdősíteni. Az illetékes ügyosztály részéről ez az álláspont nagyon helyes. Amikor 1935-ben az erdészeti törvényt itt megszavaztuk, pár hétre rá szóvá tettem a Kóburg Fülöp Józsiás hercegnek Pusztavacson levő hitbizományi birtoka ügyét. A bürokrácia máról holnapra, önmagát (meghazudtolva, pillanatok alatt fásításra kötelezte a ihitbizományt ebben a községben és nemcsak futóhomokot rendelt el befásítani és mint erdősítendő területet telekkönyveztetni, hanem immár évtizedek óta termőföldeket is bevont az erdősítési tervbe. Mi lesz ennek a következménye? Az, hogy idővel ebben a községiben a birtokon dolgozó számos cseléd munkanélkülivé fog válni, mert erdőgazdaságon egészen szubminimális munkás élhet csak meg, (hiszen ott igen, csekély munkaerő szükséges. A herceg úr birtokának vezetősége nagyon jól tudta azt, hogy ezen az alapon ki fog majd bújni a megváltás alól és visszfejleszti ezt a községet, aminek jelei máris mutatkoznak. Erre az interpellációmra a mai napig még választ nem kaptam. Nem akarom a multat rekriminálni. Nem is számítok arra, hogy a földmívelési kormányzat felülvizsgálja ezt a kérdést és megállapítja,, hogy egy 30—40 éves, búzát és répát, szóval igényesebb növényt termelő földet ináról holnapra erdőterületté alakítottak át, megszűnt rajta a rozstermelés és erdőterületté lett, holott vannak azon a vidéken tíz és tízezerholdas futóhomokterületek, amelyeknek fásítását igenis szorgalmaznia kell a fölídmívelésügyi kormánynak. A miniszter úr ismételten beszélt az Alföld fásításárólEzekkel' a fásításokkal is úgy vagyok én már, mint a bekötőutakkal. Minden kereskedelemügyi miniszter bemutatkozójánál benne vannak aprogrammban a bekötőutak. Itt is ahány földmívelésügyi miniszter urat volt szerencsém hallgatni, mindegyik állandóan az Alföld fásítását tűzte ki, mint egyik megvalósítandó célját és programmjának egyik alappillérét. Legyen szabad felhívnom az illetékes tényezők figyelmét arra, hogy ezelőtt 15 évvel volt egy akció, amely nagyon bevált, de éppen azért, mert bevált, megszüntették: nevezetesen vándor-faiskolákat létesítettek különböző megfelelő helyeken. Volt a faiskolánál egy erdész, aki a csemetéket kezelte és amikor a csemeték már olyan kort értek él, hogy ki lehetett őket ültetni, kivitték a csemetéket és szétosztották a környéken. Ez az akció megszűnt, centralizálták, vagy mit csináltak vele, nem tudom, de tény az, hogy csak nagy nehézséggel kaphat az a kisparasztember, akinek fontos volna, hogy földjének, házának környékét befásítsa, facsemetéket, (különféle komplikált módokon juthat csak facsemetékhez. Nagyon kérném a miniszter urat, méltóztassék ezt egyszerűsíteni és méltóztassék visszaállítani a vándorfaiskolák intézményét, amelyeknél nem volt sok ügykezelés és akta^ hanem eredmény volt, méltóztassék visszaállítani különösen azon a vidéken, amelyik faszegény, a Duna—Tisza közén, ahol csalk futóhomok van, amelyet akácfával és szőlővel lehet csak beültetni. A címet nem fogadom el. Elnök: Szólásra következik? Gaal Olivér jegyző: Tolnay-Knefélv Ödön! Tolnay-Knefély Ödön: T, Ház! (Halljuk! Halljuk!) Nagy örömmel hallottam a földmívelésügyi miniszter úr beszédét és igazán büszkeséggel tölt el, hogy a miniszter úr olyan bátran és híven ahhoz a tradícióhoz, amelyet a föld megkövetel tőle, síkraszá'U azokért az eszmékért, amelyeket a magyar földmívelésügyi miniszternek mindenekfölött és mindenkivel szemben meg kell védenie és ki is kell harcolnia. Hisszük és reméljük, hogy a miniszter úr, akinek erélyes kezét ismerjük, ezen a téren nemcsak hirdetni fogja, hanem be is fogja váltani azokat a célkitűzéseket, azokat a programmokat, amelyeket ma alkalmunk volt hallani. Az államerdészeti címhez szólva, méltóztassék megengedni, hogy egészen röviden egy tételre hívjam fel a Ház figyelmét. Lehetetlennek tartom, hogy amikor itt a kormány a széles néprétegek megsegítését tűzte ki céljául, akkor éppen a fásítás körül, az Alföldi fásítása körül, amelyről a múltban már annyit hallottunk, gyakorlatilag úgyszólván semmi sem. történjék. Kény telén vagyok itt a miniszter úrnak és az egész t. Képviselőházinak figyelmét felhívni arra, hogy ha ténylegesen akarunk segíteni a szegény emberen, akkor az erre a célra szolgáló összeget nem ilyen hihetetlenül kis mértékben, hanem közel 10—20-szorosára kellene felemelni. Mert lehetetlenség az» hogy amikor évente 60 milliót fizetünk importfáért, ilyen kis dotációval lássuk el azt a tételt, amely alapja kell hogy legyen annak, hogy a jövőben ezt a hihetetlen magas behozatali tételt csökkenteni tudjuk, vagy legalább is le tudjuk szállítani. Azt hiszem, hogy nemcsak hogy többet kellene juttatni erre a célra, hanem ezen túlmenőlleg a kormánynak mindent el kellene követni abhól a célból, hogy megfelelő intézkedéseket, rendszabályokat és adókedveziményeket léptessenek életbe, sőt merem állítani, hogy szinte kényszerítő módon, nemcsak magánosokkal, hanem közületekkel r szemben és mindazokkal szemben, akiknek módjuk és alkalmuk van ezen a téren segíteni, mert lehetetlennek tartom, hogy amikor klimatikus szempontból, szociális szempontból elsőrangú fontossága és szüksége lenne annak, hogy mindenütt, ahol Lehetséges, fákat ültessünk, akkor ezen a téren elhatározó lépés nem történik. Mert nem elegendő programmként hirdetni azt, hogy mindent elkövetünk a szegények megsegítésére, hanem itt igenis mód és alkalom is volna arra, hogy ezeken segítsünk. (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) Hiszem és remélem, hogy a miniszter úr, aki mindenesetre tanújelét adta mai felszólalásában annak, hogy száz százalékig és elsősorban is gazda akar lenni, minden körülmények között a magyar föld és magyar gazda érdekeit akarja és fogja szolgálni. Az a kérésem, hogy a miniszter úr és a t. Ház legyen